Pedagógushiány van Magyarországon?

A Jobbik szerint a kormány nem becsülte meg a pedagógusokat, aminek az lett a következménye, hogy kétezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből - mondta Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Pedagógushiány van Magyarországon?

Az Országgyűlés oktatási bizottságának jobbikos alelnöke úgy fogalmazott: az "iszonyatos pedagógushiány egy nagyon veszélyes eleme annak a káros folyamattengernek, amely életveszélyt jelent a magyar jövőre nézve".
   
Hozzátette: a Fidesz számos ponton referenciának tekinti a Horthy-korszakot, de míg akkor a tragikus eredményeket hozó trianoni békediktátum után nyolc évvel sikerült rendbe rakni a magyar iskolaügyet, addig a Fidesz a szintén katasztrofális balliberális kormányzást követő nyolc évben ezt nem tudta megtenni.
   
Nem becsülték meg a pedagógusokat, hanem a "Klik cselédjeivé" tették őket, ennek pedig az lett a következménye, hogy a legfrissebb adatok szerint több mint kétezer tanár, tanító, pedagógus hiányzik a rendszerből - hangsúlyozta Ander Balázs.
   
A jobbikos szakpolitikus szerint a 2019-es költségvetésből is az látszik, hogy a Fidesz nem fogja fel, mennyire fontos gazdasági és társadalmi célokat szolgál az oktatás. Ha tömegével hiányoznak pedagógusok, akkor nem tudunk változtatni az "iszonyatos" lemorzsolódási adatokon és a korai iskolaelhagyók hatalmas arányán sem, és az is kérdés, hogy mi lesz az "elgettósodó" és leszakadó peremvidékek sorsa - mutatott rá. Ander Balázs az utóbbira az alig ezer lakosú, megfogalmazása szerint "szinte teljesen elcigányosodott" Hernádvécsét hozta fel példaként, ahol a kozigallas.gov.hu adatai szerint 12 pedagógust keresnek.
   
Úgy vélte: ha a magyar pedagógustársadalmat a mindenkori kormány nem kezeli megfelelően, és a tanárok nem kapják meg az erkölcsi és anyagi megbecsülést, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy ezekbe a térségbe egyre nehezebb lesz közszolgálatot vállaló, elhivatott szakembereket találni.
   
Közölte: a Jobbik számos módosító indítványt nyújt be a jövő évi költségvetéshez, ezek lényegi segítséget jelentenének a magyar köznevelés, közoktatás számára, azonban arra számítanak, hogy a Fidesz ezeket lesöpri az asztalról. Ezért kijelentette: meggyőződésük szerint új költségvetésre lenne szükség, mert a jövő évi büdzsé egyik legnagyobb vesztese a magyar oktatás.
   
Ander Balázs a kémkedéssel vádolt volt jobbikos politikus, Kovács Béla büntetőügyével kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: ez az ügy messze túl van reprezentálva a kormánypárti sajtóban, és a Fidesz-média számára éveken keresztül jó "aduász" volt arra, hogy a Jobbikot sározni tudják. Ha Kovács Béla valóban kém volt, akkor ennek legnagyobb áldozata a Jobbik - jelentette ki Ander Balázs, aki szerint ez az ügy a Fidesz érdekeit szolgálta.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kerékpáros turisztikai fejlesztés indul a Balatonnál

Egész évben szolgáltatásokat és programokat kínáló kerékpáros turisztikai fejlesztések indulnak a Balaton térségében új útvonalak és kiszolgáló létesítmények kialakításával - közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke a program pénteki, keszthelyi nyitórendezvényén.
2019. 04. 26. 12:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén bizonytalan a gabonatermesztés jövedelmezősége

Az aszály miatt bizonytalanná vált a gabonatermesztés jövedelmezősége idén, a várható, 15 százalékos terméskiesés mellett az Alföldön megkezdték a búzatáblák öntözését, ami a költségeket növeli - közölte a Concordia Közraktár Zrt. pénteken az MTI-vel.
2019. 04. 26. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogynak a magyarok?

Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.
2019. 04. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól több vonat jár a Balatonra

Minden eddiginél korábban kezdődik a vasúti turisztikai szezon, a MÁV-START szombattól több járatot indít a balatoni vonalakon - tudatta a vasúttársaság közleményben.
2019. 04. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a gázolaj ára

A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változott.
2019. 04. 26. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglódulhat az újautó-értékesítés

Meglódul az év második felében a magyarországi újautó-értékesítés a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program hatására a márkakereskedők várakozásai szerint, miután már most élénk érdeklődést, egyidejűleg kivárást tapasztalnak - értékelte a piacot Papp Zoltán, a Porsche Hungaria márkaigazgatója.
2019. 04. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus

8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. Átlagosan 36 730 forintot fizettünk foglalásonként, a legtelítettebb nap a márciusi hosszú hétvégén volt. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágernek az úti célok közül.
2019. 04. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Raiffeisen elemzői emelték az idei növekedési előrejelzésüket

A Raiffeisen Bank elemzői a korábbi 3,4 százalékról 3,7 százalékra emelték az idei magyarországi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésüket - mondta Török Zoltán vezető elemző a bank csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2019. 04. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-kínai kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk!

A magyar-kínai kereskedelmi forgalom alakulása (2004-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 04. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebbet él a magyar ember, mint európai társai, de van remény...

Miközben a hazai várható élettartam 5 évvel alacsonyabb az Európai Uniós átlagnál, a magyarok a 76,2 évvel jelentősen elmaradnak a környező országok 78-82 éves átlagától is. A kedvezőtlen mutatók egyértelmű versenyhátrányt okoznak Magyarország számára. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete ezért hárompontos javaslatcsomaggal támogatja a Kormány korszerű egészségügyet és hatékony gyógyszerpolitikát célzó munkáját. Ennek értelmében a gyógyszerkassza 40 milliárd forintos megerősítésére, a gyógyszerbefogadások bürokratikus elemeinek lebontására, valamint a gyógyszeripart érintő különadók egészségügy érdekében történő felhasználására van szükség.
2019. 04. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepő eredmények a hazai magánvállalatok növekedési perspektívái kapcsán

Míg a fejlett gazdaságban tevékenykedő társaságok döntéshozóinak közel fele kiemelt fókuszként jelölte meg a felforgató technológiai trendek adta lehetőségek feltárását, addig a hazai és regionális vállalatvezetők inkább hagyományosabb termelési aspektusokat helyeztek előtérbe – derül ki a Deloitte Private globális kutatásából. A felmérésben 30 ország, 2500 magántulajdonú vállalkozás vezetőjét és tulajdonosát kérdezték meg arról, hogyan látják az előttük álló időszak növekedési lehetőségeit és kihívásait a globális piacokon.
2019. 04. 26. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden harmadik felsőoktatásba jelentkező műszaki vagy informatikai képzést választott

Minden harmadik felsőoktatásba jelentkező műszaki vagy informatikai képzést választott - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2019. 04. 26. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz vasárnap Budapest I., II., III., V., VI., IX., XI., XIII. és XIV. kerületében. Az időszakos lezárások érintik a többi közt az Árpád hidat, a Margit hidat, a Petőfi hidat, a Hősök terét, valamint a pesti és a budai alsó rakpartot.
2019. 04. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Megnyílt a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön a fővárosi Millenáris parkban.
2019. 04. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trumpnak meg kell engedni, hogy felszólaljon a brit parlamentben

A brit külügyminiszter szerint meg kell engedni az amerikai elnöknek, hogy júniusi londoni látogatása alatt beszédet mondhasson a brit parlament két házának tagjai előtt.
2019. 04. 26. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lehűlés várható a hétvégén

Pénteken még nyárias meleg lesz, de azután lehűlésre kell készülni, többfelé mintegy 10 fokkal is mérséklődhet a meleg a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amit csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2019. 04. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kartellező napelem-telepítő cégeket bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás keretében megállapította, hogy öt vállalkozás jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire azzal, hogy 30%-kal csökkentette a GVH-val aktívan együttműködő vállalkozás bírságát
2019. 04. 25. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhantak a vezető részvények!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 509,51 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel, 43 053,87 ponton zárt csütörtökön.
2019. 04. 25. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább élénkült a lakáspiac a csok-bővítés bejelentése óta

A csok bővítéséről szóló idei bejelentések jelentős kínálat- és keresletbővülést hoztak a lakáspiacon. Budapesten például a magánszemélyek az idén márciusban 17 százalékkal több lakást hirdettek meg eladásra tavaly márciushoz képest. Vidéken még nagyobb volt a bővülés: a magánszemélyek és közvetítők a megyei jogú városokban 28 százalékkal, a többi városban 29 százalékkal, de a községekben is 34 százalékkal több lakóingatlan-hirdetést adtak fel idén márciusban tavalyhoz képest. A kereslet szintén megugrott, idén januárban 64 százalékkal nőtt az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődők száma, februárban és márciusban pedig már 74 és 81 százalékos volt a többlet 2018 hasonló időszakához képest.
2019. 04. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjas valóság – Küzdelmekkel teli időskor vár azokra, akik nem készülnek fel időben

A boldog nyugdíjaskor helyett nehézségekkel teli idős évek várhatnak a magyar lakosság nagy részére. Az OTP Öngondoskodási Indexe szerint az emberek kezdik felismerni a problémát. A válaszadók 62 százaléka gondolja úgy, hogy nehezebb megélhetése lesz, mint a szüleiknek volt. A fiatalabb generációk is egyre inkább szembesülnek a nyugdíjaskorban várható problémákkal az OTP Nyugdíjpénztár saját kutatása szerint. Az Y generáció (1981-1996 között születettek) csaknem fele, a Z generációnak (1997-ben vagy azután születettek) pedig majdnem a harmada tartja küzdelmesnek a mai magyar nyugdíjasok helyzetét. Az OTP Nyugdíjpénztár tapasztalatai alapján egyre nő a fiatal új belépők száma, azonban még mindig van hova fejlődni.
2019. 04. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: