Péntekre az európai tőzsdéken is emelkedés várható

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken az előző két napi lejtmenet után.

Péntekre az európai tőzsdéken is emelkedés várható

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 7 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 60 ponttal, a párizsi CAC-40 index 31 ponttal, a milánói FTSE MIB index pedig 130 ponttal emelkedhet a nyitásban.
    

A globális piacokon erős eladási hullám söpört át szerdán és csütörtökön. A kockázatvállalási hajlandóságot rendkívül visszavetette az amerikai monetáris politika szigorításának és a kamatok emelkedésének kilátásai, azzal súlyosbítva, hogy a Nemzetközi Valutaalap kedden közzétett világgazdasági prognózisában két év óta először rontotta idei és jövő évi növekedési előrejelzését a tavasz óta erőteljesebben jelentkező kockázatok miatt.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Európában továbbra is a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnésével (Brexit) és az Olaszországgal kapcsolatos hírek állnak a figyelem központjában. Míg az olasz kormányra továbbra is a költségvetési célszámok, főleg a kiadások és a hiány túl nagy mértéke miatt nehezedik nyomás, Nagy-Britannia számára erős kihívást jelent az unióval való megállapodás tető alá hozása.
   
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin már emelkedtek az indexek pénteken. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,91 százalékkal 482,79 pontra nőtt.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A záráshoz közeledve Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,31 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,20 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 1,54 százalékos pluszban állt. Sanghajban 0,32 százalékos, Hongkongban 1,46 százalékos, Szingapúrban 0,93 százalékos, Mumbaiban pedig 2,04 százalékos nyereséget mutatott az irányadó tőzsdeindex.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára az előző két napon elszenvedett jelentős csökkenés után pénteken emelkedett az ázsiai kereskedésben. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,20 százalékos pluszban, 81,22 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,07 százalékos pluszban, 71,73 dolláron forgott.
    

Csütörtökön jelentősen csökkentek a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,94 százalékkal, 7006,93 pontra, a frankfurti DAX-index 1,48 százalékkal, 11 539,35 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,92 százalékkal, 5106,37 pontra esett. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 1,98 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 2,04 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,74 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

Reggel megkezdődtek a helyhatósági választások Lengyelországban

Lengyelországban megkezdődött a helyhatósági választások első fordulója vasárnap reggel, a szavazás fontos megmérettetésének számít a jövő évi európai parlamenti és lengyel parlamenti szavazások előtt, a választási sorozatot Lengyelországban a 2020-as elnökválasztás zárja majd le.
2018. 10. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem sikertörténet a svéd integráció

Nem sikertörténet a svéd integráció, maguk a kormányzó szociáldemokraták is úgy látják, hogy tarthatatlan a jelenlegi bevándorláspolitika - mondta Flamm László külügyi szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 10. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Így alakult az e heti kereskedés

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 37 185,93 ponton zárt pénteken, 838,04 ponttal, 2,31 százalékkal erősödött az előző heti záróértékénél.
2018. 10. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elképzelhető a Brexitet követő átmeneti időszak meghosszabbítása

Elképzelhető szükség esetén az Egyesült Királyság európai uniós kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak meghosszabbítása - erősítette meg a brit miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozója előtt.
2018. 10. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW üzemi tanácsai is nyitottak a debreceni beruházásra

A BMW üzemi tanácsai is nyitottak arra, hogy a vállalat autógyárat építsen Debrecenben - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német autógyártó társaság üzemi tanácsainak világszintű találkozóján tartott előadása után.
2018. 10. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időről időre ellenőrizni kell a fegyvertartási engedélyt

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a fegyvertartási engedélyt időről időre ellenőrizni kell, hogy kisebb eséllyel forduljon elő a kercsi iskolai ámokfutáshoz hasonló eset.
2018. 10. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Örök tél lett Európa legjobb tévéfilmje

Szász Attila Örök tél című alkotása nyerte a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén Berlinben - írta szombaton a hirado.hu Köbli Norbert forgatókönyvíró Facebook-posztjára hivatkozva.
2018. 10. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százezres Brexit-ellenes tüntetést tartottak Londonban

Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen, illetve azért, hogy legalább a Brexit feltételrendszeréről újabb népszavazás dönthessen.
2018. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb hitelprogramról készül megállapodni az IMF Ukrajnával

Egy újabb, 3,9 milliárd dollár értékű, 14 hónapra szóló készenléti hitelprogram elindításának feltételeiről állapodott meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az ukrán vezetéssel - hozta nyilvánosságra pénteken a pénzintézet közleményében, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetett.
2018. 10. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul au EU és az ASEAN-országok kereskedelme

Az Európai Unió (EU28) és az ASEAN-országok kereskedelme 2007-2017 (Milliárd euró) ASEAN tagállamok: Malajzia, Vietnam, Szingapúr, Laosz, Thaiföld, Kambodzsa, Indonézia, Fülöp-szigetek, Mianmar, Brunei
2018. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leminősítette Olaszországot a Moody's

Leminősítette Olaszországot pénteken a Moody's Investors Service, mindenekelőtt az olasz költségvetési helyzet gyengülésével indokolva a lépést.
2018. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Ne temessük az ázsiai piacokat!

Az elmúlt hónapokban az amerikai - kínai kereskedelmi háború és egyes feltörekvő piacok (Törökország, Argentína) válságai miatt volatilisak voltak az ázsiai tőkepiacok. Ám a Fidelity International legnevesebb Ázsia-szakértői szerint továbbra is kiváló befektetési lehetőségek adódnak a földrészen. Elsősorban a gyors növekedés, a szélesedő középosztály emelkedő fogyasztása és a vezető technológiai szektorokban megszerzett éllovas szerep miatt ígéretesek az ázsiai befektetések.
2018. 10. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb gazdaságfejlesztési támogatást kap a kárpátaljai magyarság

Elérte a 17 milliárd forintot a kárpátaljai magyarságnak a magyar kormány által az elmúlt két év során nyújtott gazdaságfejlesztési támogatások összege, de tekintettel a jelenlegi nehéz helyzetére a magyar közösség jövőre az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Beregszászon.
2018. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

96 ezer Opelt hívnak vissza!

Elrendelte 96 ezer Opel autó visszahívását pénteken a német közúti közlekedési hatóság (KBA) a versenytárs Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányában leleplezett visszaéléshez hasonló károsanyag-kibocsátási manipuláció miatt.
2018. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek a tőzsdék - Ez volt a Michelin eddigi legrosszabb napja!

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói pénteken, a kockázatvállalási hangulaton sokat javított, hogy Pierre Moscovici gazdasági ügyekben illetékes európai biztos jelezte, szeretné csökkenteni a Brüsszel és a Róma közötti feszültséget.
2018. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon pénteken.
2018. 10. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nézzük, hogy megy az üzlet a Procter&Gamble-nél

4%-kal növekedtek év/év alapon a Procter & Gambleorganikus bevételei a gazdasági első negyedévében az elemzők által várt 1,9%-kal szemben, ami az utóbbi öt év legjobb értéke.
2018. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és a Richter húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 299,08 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 37 185,93 ponton zárt pénteken.
2018. 10. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa szorosabbra fűzné kapcsolatait Ázsiával

Európának az a határozott érdeke, hogy kapcsolatait még szorosabbra fűzze Ázsiával, ugyanis napjainkban egy világkereskedelmi és gazdasági háború van kibontakozóban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben, az Ázsia-Európa találkozó (ASEM) szünetében pénteken.
2018. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: A vészforgatókönyv kidolgozását tervezi az ír kormányfő

Elengedhetetlen a vészforgatókönyv kidolgozása és elfogadása az ír-szigeti helyzet rendezésére, még akkor is, ha az Egyesült Királyság uniós kilépését (Brexit) követő átmeneti időszakot meghosszabbítják - jelentette ki Leo Varadkar ír kormányfő pénteken a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozón.
2018. 10. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás