Pénzügyi kommunikációra szakosodott ügynökség indul

Kizárólag pénzügyi- és tőkepiaci kommunikációs tanácsadással foglalkozó ügynökség indul Financial Communications néven, amely elsősorban stratégiai tanácsadásra fókuszál pénzügyi- és tőkepiaci szereplők számára. Az alapítók tervei szerint az új ügynökség a hazai pénzügyi szektor élénkülése, valamint a magyar tőzsdei részvénykibocsátások várható növekedése miatt jelentkező pénzügyi és tőkepiaci kommunikációs igényeket szolgálja majd ki.

Pénzügyi kommunikációra szakosodott ügynökség indul

Financial Communications néven indítják el Magyarország jelenleg egyetlen kizárólag pénzügyi- és tőkepiaci kommunikációra fókuszáló PR ügynökségét a 2008-ban alapított Front Page Communications tulajdonosai. A Front Page eddig is komoly referenciákat szerzett, így meghatározó szerepet tölt be a pénzügyi kommunikációs tanácsadás területén, ugyanakkor a magyar pénz- és tőkepiachoz kapcsolódó szereplők körében az elmúlt időszakban tapasztalt élénkülés miatt a terület önálló képviseletéről döntött. Az új ügynökség szakmai munkáját R. Kovács Dániel irányítja, és tevékenysége során épít az általa vezetett Front Page infrastruktúrájára is. A Financial Communications fókuszában elsősorban a pénzügyi szolgáltatásokhoz, tőzsdei bevezetésekhez és jelenléthez, megtakarításokhoz, vállalatfelvásárlásokhoz- és finanszírozáshoz, adótanácsadáshoz valamint könyvvizsgálathoz kapcsolódó kommunikációs megbízások állnak.


Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Az ügynökség indítását támogatja, hogy a magyar pénzügyi és tőkepiaci szektor kilátásai kedvezőek, ami várhatóan a kommunikációs célú megbízások számában és büdzséjében is megjelenhet a következő években. A vállalatfinanszírozás és tranzakciók területén jól látható, hogy a forrásokat vagy tőkét kereső cégek egyre szélesebb körből tudják igényeiket kielégíteni: nemcsak a bankok, hanem az üzleti angyaloktól kezdve a kockázati tőkealapokon át a magántőke alapokig számos szereplő keresi azokat a vállalkozásokat, melyeknek hitelt- vagy tőkét juttathat. Emellett a Budapesti Értéktőzsde tavaly elfogadott stratégiájának is egyik kiemelt célja a tőzsdei kibocsátók, így az IPO-k számának növelése. Mindez azt jelenti, hogy a pénzügyi szektor kínálati és keresleti oldalán is növekszik a kommunikáció tudatos tervezésére és megvalósítására vonatkozó igény. R. Kovács Dániel kiemelte, hogy ezeknek a feladatoknak a minőségi ellátásához a Financial Communications a magyar piac jelenleg egyetlen kizárólag pénzügyi és tőkepiaci kommunikációra fókuszáló PR ügynökségeként nemcsak a szükséges kommunikációs ismeretekkel, hanem speciális közgazdasági szaktudással, valamint sokéves pénz- és tőkepiaci tapasztalatokkal is rendelkezik.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
2018. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél milliárd forintos városfejlesztési program indul Komáromban

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden.
2018. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően

Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
2018. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a Skandináv lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 17-én megtartott 3. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészültünk a negyedik ipari forradalomra

A kormány a magyar gazdaságot folyamatosan készíti fel arra, hogy eredményesen és sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, az Ipar 4.0 Modern Gyárak kiemelt projekt keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem (BME) partnerségével kialakított Ipar 4.0 Technológiai Központ megnyitóján.
2018. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százezer forint kárt okozott a Közös Ország Mozgalom

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem "fizikailag is megtámadták" a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.
2018. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma csak a Mol tudott kis mértékben emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,90 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 39 543,26 ponton zárt szerdán.
2018. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is visszahívják a Lactalis babatejporait

Magyarországon is visszahívják a francia Lactalis cégcsoport craoni gyárában készült babatejporokat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
2018. 01. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A januári számlákban már megjelenik az internet áfájának csökkentése

Januártól 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött az internet-szolgáltatás áfája, a csökkentés az internetszolgáltatók januári számláiban jelenik meg, az áfa módosításával arányosan az előfizetési díjak is csökkentek - közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
2018. 01. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Időseket kirabló álrendőrök ellen emeltek vádat

Időseket kirabló álrendőrök ellen emelt vádat az ügyészség Budapesten.
2018. 01. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

400 millió forintért bővíti gyárát a Momert Zrt.

A dunaújvárosi Momert Zrt. 191,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.
2018. 01. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket - válaszolta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
2018. 01. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén számos programmal várják a családokat országszerte

A családok évében országszerte számos program várja a családokat, érdeklődőket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
2018. 01. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nők foglalkoztatását segítő program indul Tatán

A tatai önkormányzat és a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete hároméves rendezvénysorozatot indít, amellyel a térségben élő nők foglalkoztatását szeretnék elősegíteni - ismertette keddi sajtótájékoztatóján a projekt menedzsere.
2018. 01. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a Rolls-Royce és az MVM OVIT

Szándéknyilatkozatot írt alá a Rolls-Royce és az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. arról, hogy partnerséget alakítanak ki a Paks II projekt irányítástechnikai rendszereinek megvalósítására és karbantartására - közölte a Rolls-Royce cég kedden az MTI-vel.
2018. 01. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4 százalékkal bővült a magyar játékpiac

Mintegy 4 százalékkal bővült a hagyományos játékok piaca tavaly Magyarországon és átlépte a 45 milliárd forintot a Regio Játékkereskedelmi Kft. előzetes becslése szerint.
2018. 01. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van bőven férőhely az éjjeli menedékhelyeken

Ma Magyarországon senkinek nem kell az éjszakát közterületen töltenie, van bőven férőhely a hajléktalanellátó helyeken. A hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága januárban eddig országosan 77 százalék volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) kedden az MTI-vel
2018. 01. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien házasodnak Magyarországon - ábrán mutatjuk

A házasságkötések száma, ezer
2018. 01. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internet lesz Zalaegerszeg térségében

Zalaegerszeg térségében 33 települést kiszolgáló, szupergyors internetezést lehetővé tevő hálózatot épít a Magyar Telekom és a Tarr Kft. konzorciuma, a beruházásra több mint 1,1 milliárd forint támogatást nyertek.
2018. 01. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás