Pozitív hangulat a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 422,80 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 35 485,87 ponton zárt csütörtökön.

Pozitív hangulat a hazai tőzsdén

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
   
Imrei János, az OTP Treasury szenior értékesítője az M1 aktuális csatornán elmondta, a nyugat-európai tőzsdék pluszban zártak, a magyar tőzsdén nagyon pozitív hangulatban folyt a kereskedés a szerdai esés után. A vezető részvények közül a Mol, az OTP és a Richter is erősödött, a nap nyertese az olajpapír volt - tette hozzá.
   
A Mol 68 forinttal, 2,55 százalékkal 2738 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,76 százalékkal 9960 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 401,50 forintra csökkent, forgalma 91,2 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 42 forinttal, 0,87 százalékkal 4880 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
    

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3970,18 ponton zárt csütörtökön, ez 2,52 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Pénteken rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakáját

Pénteken 16 óra és 22 óra között rendezik meg Modern Gyárak Éjszakáját, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a modern gyárak működésével - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 11. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozódott a szárazság

Az elmúlt héten fokozódott a szárazság, és az előrejelzések szerint továbbnő a vízhiány, pedig a szárazság miatt hiányosan kelt, illetve fejletlen őszi kalászosok jelentősebb esőt igényelnének - írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn.
2018. 11. 13. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord az Alibabától

Közel bruttó 31 milliárd dollárnyi árut értékesített idén az Alibaba az egyedülállók napján, ami továbbra is messze a világ legnagyobb forgalmú e-kereskedelmi napja.
2018. 11. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2018. 11. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét gyenge negyedévet produkált a Waberers

Ugyan egy egyszeri 1,8 millió eurós tétel is negatívan hatott a Waberer's nettó eredményére, ami 2,6 millió euró veszteség lett, de az eredmény mind a három szegmensben gyenge lett.
2018. 11. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai piacok

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2018. 11. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a héten a hazai tőzsde forgalma

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 478,17 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 38 108,46 ponton zárt hétfőn.
2018. 11. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszámjegyű volt a növekedés a magyar lízingpiacon

Több mint 500 milliárd forint értékben nyújtottak finanszírozást a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai az év első kilenc hónapjában, ami 17 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és megközelíti a két évvel ezelőtti teljes éves volument - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
2018. 11. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.
2018. 11. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Autizmusbarát közösségi tér nyílt a fővárosban

Közösségi teret nyitott Budapesten az autistákat foglalkoztató csokoládéműhely, a Kockacsoki Nonprofit Kft. A KockaPont autistáknak szervezett foglalkoztatási programoknak, kluboknak ad helyet a jövőben.
2018. 11. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig 500 millió adat került fel az elektronikus egészségügyi rendszerbe

Több mint ötszázmillió egészségügyi adat - e-recept, betegdokumentum, ellátási információ - került fel az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térbe (EESZT) az indulás óta eltelt egy évben.
2018. 11. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a levegő minősége Miskolc fölött

Javult a levegő minősége Miskolc fölött, megszüntették a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
2018. 11. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetemisták ötleteltek az OTP Businessnek

Másodszorra rendezték meg az OTP Business a felsőoktatásban tanulóknak kiírt pályázatát. Az ÜzletRace 2.0 elnevezésű, közel kétmillió forint összdíjazású versenyre nemcsak közgazdasági, hanem bármely egyetemen, főiskolán tanuló diák nevezhetett egy rövid, az OTP vállalati üzletágának jövőbeni ügyfélkiszolgálására vonatkozó prezentáció benyújtásával.
2018. 11. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sargentini-jelentés: Jogellenes az EU eljárása?

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint jogellenes az Európai Unió Magyarországgal szembeni eljárása.
2018. 11. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Országgyűlés ma kezdi el kéthetes ülését

Az Országgyűlés ma kezd bele soron következő kéthetes ülésébe, a képviselők az első nap a kormány tagjaihoz címzett interpellációikat mondhatják el.
2018. 11. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma?

Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 11. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
2018. 11. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható az európai tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Siket és nagyothalló gyerekeknek gyűjtenek a Ficsak adventi vásárán

Siket és nagyothalló gyerekeknek gyűjtenek idén a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) december 1-jei adventi vásárán - közölte a klub alapítója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 11. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Evosoft 125 új munkahelyet hoz létre

Az Evosoft Hungary Kft. összesen 5,2 milliárd forint értékben két beruházást hajt végre a jövőben, amellyel együttesen 125 új munkahelyet hoz létre magasan képzett informatikai szakembereknek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 11. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás