Pozitív kezdés várható a főbb európai tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai tőzsdék nyitásakor.

Pozitív kezdés várható a főbb európai tőzsdéken

A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,05 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék, a frankfurti DAX index 0,27 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,19 százalék emelkedéssel kezdi a csütörtöki kereskedést.
   
Tekintélyes, átlagosan másfél százalékos nyereséggel reagáltak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek Janet Yellen Fed-elnök képviselőházi meghallgatására, amelyben a kamatemelések fokozatos folytatását és a jegybanki mérlegben lévő kötvényállomány leépítésének idei megkezdését jelentette be. Az előzetesen közzétett beszédében a Fed elnöke inkább optimista képet vázolt fel az utóbbi két évben mérsékelt ütemben gyarapodó és folyamatosan új munkahelyeket teremtő amerikai gazdaság kilátásairól.
   
A pán-európai indexek közül a Stoxx 600 1,52 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 1,61 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,47 százalékkal zárt magasabban szerdán.
   
Londonban 1,19 százalék volt az erősödés, az FTSE-100 index 87 ponttal 7417 pontra emelkedett. A frankfurti DAX index 189 ponttal, 1,52 százalékkal 12 626 pontra, a párizsi CAC-40 index 81 ponttal, 1,59 százalékkal 5222 pontra emelkedett.
   
Yellen beszédének tartalma az amerikai indexeket is megemelte, a DJIA-30 index 0,57 százalékkal magasabban új rekordon zárt. Az S&P-500 0,73 százalékkal, a Nasdaq Composite 1,10 százalékkal zárt magasabban.
   
Az indexemelkedés az ázsiai piacokon a csütörtöki kereskedésben is folytatódott, olyannyira, hogy a szöuli index például új napközbeni rekordot ért el. Az európai kezdés előtt másfél órával a szöuli index egy százalék nyereségben állt, Sanghaj fél százalékkal, Hongkong több mint egy százalékkal erősödött, Tokió viszont csak szerény emelkedést ért el.
   
Az olajár szerdai emelkedése csütörtökön megtorpant. Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára 0,29 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 47,60 dolláron, a WTI ára pedig 0,26 százalékkal alacsonyabban 45,37 dolláron.
   
Az arany ára 0,30 százalékkal unciánként 1222,79 dollárra emelkedett.
   
Az eurót 0,28 százalékkal jegyezték erősebben 1,1444 dolláron.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Mi nehezíti Ukrajna helyzetét?

Az Ukrajna határai mentén kialakult konfliktusok mellett például az országot fenyegető járványok is nehezítik az állam helyzetét - mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Száz párt készül indulni az olasz parlamenti választásokon

Több mint száz olaszországi politikai formáció regisztrálta magát vasárnapig a márciusi parlamenti választásra, amelyen jelöltként Paolo Gentiloni jelenlegi miniszterelnök is indul. A felmérések szerint nagy meglepetésnek azonban a volt miniszterelnök Silvio Berlusconi számít.
2018. 01. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyivel nőtt az orosz államadósság tavaly

Oroszország államadóssága tavaly 14,952 milliárd dollárral (2,9 százalékkal) 529,084 milliárd dollárra emelkedett előzetes számítások szerint - áll az orosz központi bank honlapján.
2018. 01. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész héten erősödött a BUX

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 40 021,89 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 144,03 ponttal, 0,36 százalékkal magasabb.
2018. 01. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőn derül ki, hogy kit javasolnak Katalónia elnökének

Roger Torrent, a katalán törvényhozás elnöke hétfőn dönt arról, hogy kit javasol Katalónia elnökének, miután a napokban konzultált a pártokkal - közölte a katalán parlament pénteken.
2018. 01. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar sör nyert díjat egy cseh sörversenyen

Három bronzérmet nyert a békésszentandrási Szent András Sörfőzde Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyén, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolon - tájékoztatta a kézműves főzde pénteken közleményben az MTI-t.
2018. 01. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Honnan származnak a házi pulykák?

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a házi pulykák az ősi Mexikóból származnak, az aztékok és a maják nemcsak étkezési céllal, hanem kulturális jelentőségük miatt tarthatták az állatokat, amelyeket különböző szertartásoknál, áldozatok bemutatásánál is használtak.
2018. 01. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Esélyesek lehetünk a legjobb európai úti cél címre

Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
2018. 01. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem valószínű, hogy Nagy-Britannia visszalépne az EU-ba

A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is. David Lidington szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor utalást tett arra, hogy ha az EU átalakul, a jövőbeni brit döntéshozók megfontolhatják, hogy az új szerkezetű európai együttműködési formával milyen kapcsolatrendszert alakítsanak ki.
2018. 01. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Becslések szerint húsvétra lehet német kormány

A legoptimálisabb becslések szerint húsvétra lehet német kormány - mondta szombaton Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán a német koalíciós tárgyalásokról.
2018. 01. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változás a magyar gazdaság növekedési előrejelzésében - heti devizapiaci jelentés

-Novemberben 30,7%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. -Ezen a héten a forint kissé erősödött az amerikai dollárral szemben.
2018. 01. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 legjobb tőzsdei teljesítményeit díjazta a Budapesti Értéktőzsde

A BÉT Legek díjátadó a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseménye, amelyen ezúttal 13 kategóriában jutalmazta a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján. Ebben az évben három új kategóriát is bevezetett a BÉT, egy életműdíjat is átadtak, ráadásul az „év hazairészvény-kereskedési platformjára” a tőzsde honlapján keresztül bárki szavazhatott.
2018. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországnak szüksége van Németországra az európai reformokhoz

Emmanuel Macron francia elnök pénteken jelezte, hogy Franciaországnak szüksége van Németországra Európa megreformálásához.
2018. 01. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Görögország és Spanyolország is jobb osztályzatot kapott

Görögországnak és Spanyolországnak is az eddiginél jobb államadós-besorolást adott pénteken két nemzetközi hitelminősítő. Az osztályzatjavítások indoklásában egyaránt szerepel a javuló költségvetési és növekedési teljesítmény.
2018. 01. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szakad az IBM, pedig nincs nagy meglepi

Nem okozott nagy meglepetést negyedik negyedéves gyorsjelentésében az IBM, még akkor sem, ha 22 negyedévet követően ismét növekedni tudott az árbevétel év/év alapon.
2018. 01. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az INA bezárná egyik finomítói üzemét

Az INA horvát olajipari vállalat megoldást javasol a sziszeki finomító üzleti tevékenységének javítására és veszteségének csökkentésére, eszerint bezárná egyik sziszeki üzemét és legfeljebb 40 alkalmazottat áthelyezne - közölte az INA az MTI-hez eljutatott közleményében, amelyben az általa megbízott Deloitte nemzetközi tanácsadó cég elemzésére hivatkozik.
2018. 01. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a forint ma estére

Vegyesen alakult a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben pénteken a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív hangulat volt ma a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,97 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 40 021,89 ponton zárt pénteken.
2018. 01. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Honnan lehet felismerni a lufit?

A Saxo Bank, az online multi-eszköz kereskedő és befektetési specialista a mai napon publikálta a nemzetközi piacokra vonatkozó negyedéves kitekintését, amelyek tartalmazzák a Saxo vezető elemzőinek véleményét a különböző eszközosztályok kereskedési környezetéről 2018 első negyedévére vonatkozóan. Az anyag elsősorban a piacokon megjelenő lufik kialakulására és felismerésére koncentrál.
2018. 01. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak pénteken az európai tőzsdék

Vegyes kezdés után kedvező makrogazdasági jelzéseknek köszönhetően indexerősödéssel zártak pénteken az európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás