Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani kedden nyitáskor a főbb európai értékpapírpiacokon.

Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 0,2 százalék, a londoni FTSE-100 0,5 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,10 százalék körüli emelkedéssel indul.
    Hétfőn veszteséggel zártak a főbb európai értékpapírpiacok, a Stoxx 600 pán-európai index 0,94 százalékkal hét heti mélypontra csökkent, az FTSE Eurofirst 300 index 0,90 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,18 százalékkal gyengült. A legnagyobb veszteséget a fejlett technológiai vállalatok szenvedték el, ágazati mutatójuk 3,6 százalékkal csökkent. Az STMicroelectronics részvénye kilenc százalékkal esett, az Austria Microsys nyolc százalékkal, a Dialog Semiconductor hét százalékkal.
    Londonban 15 ponttal, 0,21 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index 7511 ponton, a frankfurti DAX index 125 ponttal, 0,98 százalékkal 12 690 pontra csökkent, a CAC-40 index pedig Párizsban 59 ponttal, 1,12 százalékkal zárt alacsonyabban 5240 ponton. Madridban 1,24 százalék, Milánóban 1,00 százalék volt az indexcsökkenés. 
    A technológiai ágazat nagyvállalatainak az árfolyamcsökkenése vitte lejjebb az amerikai indexeket is, a Nasdaq Composite index a péntekivel együtt december óta a legnagyobb kétnapos esését szenvedte el. A Wall Street indexei 0,1-0,2 százalékkal csökkentek, a főként fejlett technológiai cégek papírjait forgalmazó Nasdag piac különböző indexei 0,5-0,6 százalékkal.
    A keddi globális tőzsdei kereskedést az ázsiai értékpapírpiacok viszont már többségében pozitív tendenciával indították el. Az európai kereskedés kezdete előtt két órával Tokió csekély veszteségben állt, de Szöul és Hongkong 0,5 százalék, Sanghaj pedig 0,3 százalék nyereséget mutatott. A technológiai ágazat papírjai Ázsiában már emelkedésnek indultak, Szöulban az LG Display hat és fél százalékkal, az SK Hynix félvezető gyártó részvénye másfél százalékkal emelkedett.
    Az olajár az elmúlt heti nagy csökkenés után kissé emelkedett kedden, miután Szaúd-Arábia, az OPEC legnagyobb termelője olajszállításainak további csökkentésére tett ígéretet. A Brent nyersolaj jegyzése az európai kereskedés kezdete előtt két órával 0,70 százalékkal állt magasabban hordónként 48,63 dolláron, a WTI 0,65 százalékkal 46,38 dollárra emelkedett.
    A dollár árfolyama és az arany ára a Fed szerdai kamatdöntő ülése előtt már stabilizálódott, alig változott. A piacon már 98 százalékos valószínűséget adnak az irányadó jegybanki kamat 25 bázispontos megemelésének.
    A határidős piacon az arany legközelebbi kontraktusát 0,06 százalékkal jegyezték alacsonyabban unciánként 1268,17 dolláron. 
    A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index 0,07 százalékkal emelkedett, az euró-index 0,10 százalékkal csökkent. Az eurót 0,12 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1191 dolláron.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 10. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti árfolyamokhoz viszonyítva.
2017. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul kereskedelmi forgalmunk Szerbiával

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Daimler nyeresége

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
2017. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégis lesz második forduló a szlovéniai választáson

Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.
2017. 10. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bombariadó miatt kiürítették Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontját

Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából, a Kijevi pályaudvar melletti Jevropejszkijből.
2017. 10. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovén elnökválasztás - Kevesebben mentek el szavazni

A szlovén országos választási bizottság első adatai szerint vasárnap délig kevesebben mentek el szavazni az elnökválasztáson, mint öt évvel ezelőtt az első fordulóban.
2017. 10. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új történelmi csúcson zárta a hetet a BUX index

Csökkenő forgalomban, új történelmi csúcson zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 39 132,62 ponton fejezte be a kereskedést, 237,74 ponttal, 0,61 százalékkal magasabban előző heti záró értékénél.
2017. 10. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnökválasztás kezdődött ma Szlovéniában

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.
2017. 10. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh választás - Az ANO magasan megnyerte a képviselőházi választásokat

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon - derült ki a véglegeshez közeli részeredményekből. A független Csehországban ilyen nagy arányú győzelmet még egyetlen párt sem aratott parlamenti választáson.
2017. 10. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő pénteken szavaz a spanyol parlament felső háza a katalán kormány felmentéséről

Jövő pénteken rendkívüli ülésen szavaz a spanyol parlament felső háza, a szenátus a katalán kormány felmentéséről és a spanyol kormány Katalóniára vonatkozó egyéb javaslatairól - döntött a szenátus elnöksége szombati madridi ülésén.
2017. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2017. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.
2017. 10. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányok és internetes óriásvállalatok vállaltak együttműködést a terrorizmussal szemben a G7-es csúcson

A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon.
2017. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adóreformról vitáznak az Egyesült Államokban - devizapiaci elemzői vélemény

-Az átlagos havi bér augusztusban 13,2%-kal, azaz 292 400 forintra nőtt az előző évhez képest. -Augusztusban 36,8%-kal nőtt az építőipari termelés volumene az előző évvel összehasonlítva.
2017. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás