Pozitív kezdésre számíthatunk a főbb nyugat-európai tőzsdéken is

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.

Pozitív kezdésre számíthatunk a főbb nyugat-európai tőzsdéken is

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 3 pontos, a frankfurti DAX-30 index 52 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 17 pontos nyereségben indíthatja a kereskedést.
    

Európában egy sor inflációs adat mellett a friss vállalati beszámolók mozgathatják meg a piacokat, délután pedig az amerikai kiskereskedelmi és inflációs adatok lehetnek érdekesek. Feszült figyelem előzi meg az amerikai nagybankok és alapkezelők beszámolóit, pénteken a JP Morgan, a Wells Fargo és a Blackrock teszi közzé gyorsjelentését.
    

Az újabb rekordokat eredményező New York-i zárás után pénteken Tokió kivételével emelkedtek az indexek Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,65 százalékkal, 589,48 pontra nőtt.
    

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,29 százalékos mínuszban, míg a dél-koreai Kospi 0,34 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,04 százalékos pluszban zárt. A vezető sanghaji index 0,10 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,67 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve.
   
A csütörtökön elszenvedett közel 11 százalékos zuhanás után pénteken enyhén emelkedett a bitcoin árfolyama: a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon nyolc óra körül 13 723 dolláron, 2,47 százalékos pluszban állt a jegyzés. Eddigi napi minimumán 12 807, maximumán pedig 14 200 dolláron forgott a bitcoin.
   
Az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése a chicagói opciós tőzsdén (CBOE) 13 680 dolláron, 1,18 százalékos pluszban, míg a chicagói árutőzsdén (CME) 13 655 dolláron, 1,86 százalékos nyereségben állt.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent kora reggel.
    

A legközelebbi, márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,14 százalékos mínuszban, 69,16 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 0,55 százalékos veszteségben, 63,45 dolláron forgott nyolc órakor.
   
Csütörtökön vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,19 százalékkal, 7762,94 pontra emelkedett, míg a frankfurti DAX-index 0,59 százalékkal, 13 202,90 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalékkal, 5488,55 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,34 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,26 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,35 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

Gyengült a forint

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel.
2018. 09. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen nyitás várható a részvénypiacokon

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn.
2018. 09. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadik hete pusztít a tűz Németországban egy lápvidéken

Harmadik hete pusztít tűz Németországban egy lápvidéken, amelyet gyakorlótérnek használ a hadsereg (Bundeswehr), a rakétakilövési gyakorlat miatt keletkezett tűz elfojtásán vasárnap már több mint 1200 tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember és katona dolgozott.
2018. 09. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem vesz részt a népszavazáson

Nem vesz részt a Macedónia nevének megváltoztatására rendezett népszavazáson szeptember 30-án Gjorge Ivanov államfő.
2018. 09. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna nem fogad el kompromisszumot a magyar állampolgárság kérdésében

Ukrajna semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a magyar állampolgárság kérdésében Kárpátalján, az adott esetben nagyon következetesen fog cselekedni - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy csütörtök esti kijevi televíziós talkshow-ban.
2018. 09. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oktoberfest számokban - egy ábrán

Oktoberfest számokban
2018. 09. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: A munkáspárti kongresszus szavaz az újabb EU-népszavazásról

brit Munkáspárt éves kongresszusán "egyértelmű szavazás" lesz arról, hogy a párt támogasson-e egy esetleges újabb népszavazást a brit EU-tagságról - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. A legfrissebb felmérés szerint a Labour tagságának óriási többsége új referendumot szeretne.
2018. 09. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a héten a BÉT forgalma

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 783,48 ponton zárt pénteken, 485,69 ponttal, 1,34 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.
2018. 09. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ki nyert, mivel nyert a héten a hazai tőzsdén? Körkép

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 783,48 ponton zárt pénteken, 485,69 ponttal, 1,34 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 61,1 milliárd forintot az előző heti közel 52,9 milliárd forint után.
2018. 09. 23. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Még egy medvetámadás Romániában

Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a székelyföldi Csíkszentkirály határában - közölte a Maszol.ro portál a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
2018. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU tagállamai 150 milliárd euró adóbevételtől esnek el

A jelenlegi uniós áfarendszer reformjára és az uniós szintű együttműködés javítására van szükség, ugyanis az Európai Unió tagállamai még mindig csaknem 150 milliárd euró áfabevételtől esnek el - közölte az Európai Bizottság pénteken közzétett tanulmányában.
2018. 09. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időszakosan leállítanak két belga atomerőművet

Leállítja két belgiumi atomerőművét az ősszel a francia Engie cég a reaktorok kiszolgáló épületeinek betonfalán észlelt repedések miatt, a létesítményeket várhatóan jövő tavaszig nem indítják újra.
2018. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holtpontra jutottak a Brexit tárgyalások

Theresa May szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát. A brit miniszterelnök ugyanakkor biztosította a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat arról, hogy az ő jogosultságaikat nem fenyegetné az sem, ha a Brexit-tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának.
2018. 09. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az RMDSZ a román oktatási miniszter leváltását kéri

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a bukaresti kormánykoalíciótól - jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
2018. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti hongkongi járatait az Air Belgium

A téli szezon idejére felfüggeszti hongkongi járatait az új belga légitársaság, az Air Belgium, a járatok márciustól indulhatnak újra - jelentette be Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója pénteken.
2018. 09. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
2018. 09. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magas forgalom mellett esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,85 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel, 35 783,48 ponton zárt pénteken.
2018. 09. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken.
2018. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért javult a hangulat a New York-i tőzsdén

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a hangulatot javítja, hogy az Egyesült Államok és Kína újra tárgyalni készül a kereskedelmi vitákról, miközben tovább emelkedett a kőolaj ára.
2018. 09. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
2018. 09. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás