Privatizációra készül az olasz kormány

Nem sokkal a tegnapi határidő lejártát követően az olasz kormány benyújtotta új költségvetési javaslatát.

Privatizációra készül az olasz kormány

A korábbi kommunikációnak megfelelően nem változtattak a 1,5%-os növekedési előrejelzésen és a 2,4%-os költségvetési hiányon sem. Ennek ellenére némi kompromisszumra hajlott az olasz kormány, hiszen ígéretet tett ingatlanok értékesítésére, ami egyszeri bevételt jelentene az állam számára. Ugyanakkor azt hivatalosan nem tudni, hogy ez mekkora tétel lehet a költségvetésben, és, hogy pontosan mit terveznek értékesíteni, kormány-közeli források szerint mindenesetre a GDP 1%-át teheti ki. Ez összhangban van a tegnap megjelent becslésekkel, ami szerint 2019 és 2021 között évente a GDP 0,3%-ának megfelelő értékben kerülhet sor állami eszközök privatizációjára. A kompromisszumnak szánt javaslat nem okoz alapvető változásokat a magas eladósodottság tekintetében, azonban segíthet megállapodni az Európai Bizottsággal.


Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

Hozzászólások

A német állam is részt vehetne a bankok összevonásában

Már többször felmerült a híresztelés, hogy valamilyen formában összevonnák a Commerzbankot és a Deutsche Bankot.
2018. 12. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas kárt okozna Hollandiának a rendezetlen Brexit

Legalább 2,3 milliárd euró közvetlen kárt okozna a holland gazdaságnak 2023-ig az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása - közölte a hágai számvevőszék hétfőn.
2018. 12. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült az Európai Unió szankciós listája

Kilenc újabb személy ellen rendelt el hétfőn szankciókat az Európai Unió, amiért segítettek megszervezni a nemzetközi közösség által illegálisnak tartott választásokat a kelet-ukrajnai szakadár, donyecki és luhanszki "népköztársaságokban".
2018. 12. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fennakadásokat okozott a német vasutassztrájk

Fennakadásokat okozott Németországban a közúti és a vasúti közlekedésben a vasutasok szakszervezetének hétfő reggeli sztrájkja.
2018. 12. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton az euróövezeti befektetői hangulat

Négyéves mélypontra esett decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben az olasz költségvetési terv miatt Brüsszel és Róma között éleződő konfliktus, valamint Nagy-Britannia uniós kilépésének bonyodalmai miatt a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett tanulmánya szerint.
2018. 12. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkaszinózta munkatársai bérét egy román férfi

Sikkasztás miatt emeltek vádat egy román férfi ellen, aki egy kaszinóban eljátszotta munkatársai bérét, több mint 1,5 millió forintot - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
2018. 12. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségesen indult a kereskedés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 12. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat

Az Európai Bizottság kihirdette WiFi4EU finanszírozási programjának pályázati eredményeit, amely szerint mintegy 2800 európai helység, köztük 106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat - közölte az uniós bizottság pénteken.
2018. 12. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos hatásai lehetnek a zavargásoknak a francia gazdaságra

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő zavargások hatásai katasztrofálisak a francia gazdaságra - jelentette ki vasárnap Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter, aki szerint a kormánynak egy "nemzeti válságot" kell orvosolnia.
2018. 12. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap reggel sztrájkolnak a német vasutasok

A vasútforgalmat akadályozó figyelmeztető sztrájkot tart hétfő reggel 5 órától 9 óráig a német vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG).
2018. 12. 09. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer Mikulás és manó futott a gyermekrák elleni küzdelemért

Több mint hétezren futottak Mikulás- és manójelmezben a gyermekrák elleni küzdelem jegyében Madridban vasárnap.
2018. 12. 09. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkra készül a német vasutasok szakszervezete

Munkabeszüntetésre készül a német vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG), figyelmeztető sztrájkja várhatóan hétfőtől nehezíti a vasúti közlekedést Németországban.
2018. 12. 09. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhalasztják a parlamenti szavazást a Brexit-megállapodásról

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a kormány elhalasztja a kedd estére kitűzött alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodásról, és Theresa May miniszterelnök megpróbál módosításokat elérni az egyezményben a jövő heti évzáró EU-csúcson.
2018. 12. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elégedetlen a francia középosztály

A francia középosztály elégedetlen, a politikai vezetés elleni tüntetésre politikai válasz szükséges - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 12. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szili Katalin szerint a kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaország mellette áll

A kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaországi magyarság nem mögötte, hanem mellette áll, segíti a szülőföldön történő megmaradását, boldogulását és mostani küzdelmének sikeres megvívását - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton Beregszászon.
2018. 12. 09. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elitellenesek a franciaországi megmozdulások

Nehéz a hagyományos politikai erőknek csatlakozni a franciaországi megmozdulásokhoz, mert alapvetően elitellenes demonstrációkról van szó, és az elitnek részei a hagyományos pártok is - mondta Szűcs Anita Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2018. 12. 09. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Létrejött a Nyugat Szövetsége

A Nyugat Szövetsége (AVE) néven szövetségre lépett szombaton Románia négy nyugati nagyvárosa: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár, hogy közösen segítsék elő a térség fejlődését, és hívjanak le európai uniós forrásokat - közölték a romániai hírügynökségek.
2018. 12. 09. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Feszült volt a hangulat Párizs belvárosi kerületeiben

Feszült volt a hangulat szombaton kora délután Párizs belvárosi kerületeiben, ahol sárgamellényesek csoportjai összecsaptak rendőrökkel a kormány szociális és adópolitikája elleni tüntetés keretében. Eközben több tízezer francia békésen tüntetett a nagyobb vidéki városokban és több útblokáddal is nehezítették a közlekedést az autóutakon.
2018. 12. 08. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Végh Richárd az Európai Tőzsdeszövetség igazgatósági tagja lett

Az Európai Tőzsdeszövetség (Federation of European Securities Exchanges, FESE) 2018. december 4-ei közgyűlésén igazgatótanácsa tagjának nevezte ki Végh Richárdot, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatóját. Az érdekképviseleti szervezet új elnöke Petr Koblic, a Bécsi Tőzsde vezérigazgatója és a Prágai Értéktőzsde igazgatóságának tagja lett, megerősítve a régió tőkepiacainak szerepét európai szinten.
2018. 12. 08. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szűk mozgástere maradt Macronnak

Szombaton újabb nagyszabású megmozdulások lesznek Párizsban és Franciaország más városaiban, óriási a rendőri készültség, borítékolható, hogy zavargások lesznek. A sárga mellényes mozgalom támogatottsága 70 és 80 százalék közötti a francia polgárok körében. Kevésnek bizonyult a francia kormány keddi bejelentése, miszerint 6 hónappal elhalasztják az üzemanyag-adó bevezetését.
2018. 12. 08. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás