Púp a hátunkon vagy hasznos lesz a GDPR?

Így látják a szakemberek a májustól életbe lépő új EU-s adatvédelmi szabályozást.

Púp a hátunkon vagy hasznos lesz a GDPR?

Fél év múlva itt az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, a GDPR, amelynek célja, hogy az egyes tagállamokban egységesítse az adatvédelmi előírásokat. Az új szabályozás egyik lényeges eleme, hogy nagyobb betekintést biztosít a magánembereknek abba, hogy megfelelően bánnak-e az adataikkal, így például, hogy milyen jogalapon tárolja és használja fel egy vállalkozás azokat. A cégeknek ezzel párhuzamosan fel kell készülniük mind az elektronikusan tárolt, mind pedig a papíralapú adatok átlátható kezelésére, megfelelő tárolására és igazolniuk kell, hogy ezek birtoklására, kezelésére megfelelő jogalapon kerül sor. Ha pedig ez már nem áll fenn, például mert a tárolásra már nincs szükség, akkor gondoskodniuk kell a szakszerű megsemmisítésükről. „Aki tegnap nem kezdte el a felkészülést, kezdje el ma!” – hangzott el jó tanácsként egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen.

Az új rendelet 2018. május 25-étől lesz alkalmazandó, az eredetileg kétéves felkészülési időből már csak fél év van hátra, úgyhogy az a vállalkozás, ami még nem kezdett el ezzel foglalkozni, az az utolsó pillanatban van. Minden céget érint, ami személyes vagy bizalmas adatokat kezel, a családi vagy kis-és középvállalkozásoktól kezdve a multinacionális nagyvállalatokig. A GDPR hatálya ugyanakkor nem cégekre, hanem más személyekre is kiterjed, így érintettek például a társadalmi szervezetek és a közszféra is. Mindenképpen érdemes lesz időben felkészülni a változásokra, betartani a megfelelő adatkezelési szabályokat, hiszen jövő május után komoly szankciók várhatók.

Ugyanakkor a szakértők nem akarnak riogatni, hiszen számos, lehetséges pozitív hatását is kiemelték az egységesedő EU-s szabályozásnak. Mindannyian azt hangsúlyozták, hogy a GDPR nem érheti derült égből villámcsapásként a cégeket, hiszen eddig is létezett Magyarországon adatvédelmi szabályozás, az Infotörvény (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény). Ezt váltja fel jövő májusban a GDPR, aminek több pozitív hozadéka is van: az új szabályok számos kérdésben megengedőbbek, illetve nagyobb rugalmasságot biztosítanak a vállalkozásoknak, mint az eddig érvényben lévők. A szakemberek a legnagyobb problémának inkább azt tartják, hogy a jelenlegi adatvédelmi előírásoknak sem tettek maradéktalanul eleget a cégek, miközben a GDPR alapelveinek és elvárásainak nagy része a mostani szabályozásnak is része.

"Több éve foglalkozunk adatvédelemmel és az elmúlt évek kutatásaiból az derült ki, hogy a legtöbb vállalat még mindig nem fordít kellő időt és energiát az adatkezelésre, holott a cégek 91 %-nál nap mint nap keletkeznek bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok. Több felmérésünk egybehangzóan azt a képet mutatja, hogy ma Magyarországon a cégek kb. negyedénél semmiféle iratkezelési szabályozás nem létezik a papíralapú dokumentumok kezelésére és az iratmegsemmisítésre vonatkozóan, márpedig aki csak egy alkalmazottat is foglalkoztat, vagy egyetlen számlát és szerződést kiállít, annál kell, hogy előforduljon ilyen irat” – vázolta fel a hazai helyzetet Kreutz László, a Fellowes Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Ezért aztán hihetetlen dolgokra lehet bukkanni a megsemmisítés nélkül kidobott iratok között: egy fejvadászcéghez beküldött közel 1000 önéletrajztól kezdve egy nemzetbiztonságilag stratégiai fontosságú épületegyüttes tervrajzain át komplett pályázati anyagokig, de bevételi vagy forgalmi adatok is landolnak a szemétben. A sort sokáig lehetne folytatni azokkal a példákkal, amelyek az adatokkal való visszaélés számos lehetőségét hordozzák magukban a gondatlanság miatt. A szakember kiemelte, hogy – bár adatvédelem kapcsán sokan elsősorban az elektronikus adatokra gondolnak –, a GDPR ugyanúgy vonatkozik a papíralapú dokumentumok kezelésére, tárolására és szakszerű megsemmisítésére is.  Az már csak hab a tortán, hogy a „biztonság kedvéért” gyakran a digitális adatokat is inkább kinyomtatva szeretjük tárolni, gondoljunk csak arra, amikor egy iktatószám kedvéért kinyomtatjuk az elektronikus számlát és szépen lefűzzük.
Hortobágyi Ágoston, a Biztonságos Digitális Társadalomért Egyesület elnöke és a DO-Q-Ment Kft. ügyvezetője elsősorban tisztulást és egységes normarendszert vár az új szabályozástól a digitális adatkezelés területén.  

„Az elektronikusan kezelt adatoknál nem is az jelenti a legfőbb gondot, hogy hogyan tároljuk vagy semmisítjük meg biztonságosan ezeket, a kérdés ott kezdődik, hogy miként lehet egy adat valódiságát, valamint az adatot létrehozó konkrét személy azonosítását ellenőrizni és igazolni a digitális térben” – mondja a szakember.  

Dr. Halász Bálint, a Bird & Bird ügyvédje pár jellegzetes elemét emelte ki az új szabályozásnak, mint például az elszámoltathatóság alapelvét vagy az adatvédelmi incidens hatósághoz történő 72 órás bejelentési kötelezettségét. Rámutatott a májustól várható szankciók mértékére is.

„Súlyos esetben a pénzbüntetés maximuma 20 millió euró vagy az előző pénzügyi év teljes világpiaci forgalmának 4 százalékát kitevő összeg. Az éves bevételnél ráadásul egy több országban jelen lévő cégnél, illetve cégcsoportnál úgy is értelmezhető a szabály, hogy az egész cégcsoport éves árbevétele a számítás alapja. Azt is fontos észben tartani, hogy a két összeg közül a magasabb megfizetésére kötelezheti a mulasztást elkövető vállalatot a hatóság, azaz vállalkozások esetében a bírság akár meg is haladhatja a 20 millió eurót. Ez a jelenlegi magyar 20 millió forintos, azaz nagyjából 65 ezer eurós bírságplafonhoz képest nagyságrendileg nagyobb kockázatot jelent.”   

„A cél persze nem a büntetés, inkább a segítségnyújtás vagy a tanácsadás – mondta dr. Osztopáni Krisztián a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) képviseletében. – Május után sem a legsúlyosabb szankciókkal kell feltétlenül számolni” – nyugtatott meg mindenkit a hatóság hozzáállása felől, bár hozzátette, kétségtelenül az eddigieknél nagyságrendileg nagyobb büntetés lesz kiszabható a legsúlyosabb esetekben. Egyelőre azonban a kisebb adatvédelmi kihágásoknál inkább a figyelmeztetés vagy a megrovás eszközeivel fog élni a hivatal. Ennél fontosabb, hogy elsődleges feladatuknak a segítségnyújtást tartják, mind a GDPR-ra való felkészülésben, amihez hasznos útmutatót lehet találni a NAIH honlapján, mind pedig a későbbiek folyamán, amikor szintén lehet hozzájuk tanácsért fordulni, ha valaki nem biztos abban, miként kéne megfelelően eleget tennie az új uniós adatvédelmi rendeletnek.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: