Putyin Mihail Misusztyint javasolta az orosz miniszterelnöki posztra

Mihail Misusztyint, a Szövetségi Adószolgálat vezetőjét javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnök a megüresedett miniszterelnöki posztra szerdán, miután Dmitrij Medvegyev kormányfő Putyin parlamenti beszéde nyomán benyújtotta lemondását.

Putyin Mihail Misusztyint javasolta az orosz miniszterelnöki posztra

Az állami duma (alsóház) még szerdán rendkívüli ülést tartott az 54. életévét márciusban betöltő miniszterelnök-jelölt részvételével. Hírügynökségi jelentések szerint a ház csütörtökön dönt a jelölésről.
   
Váratlan lemondását Medvegyev az elnöknek a törvényhozás két házához intézett beszédével indokolta, amelyben Putyin az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatokat tett. Medvegyev nyilatkozata szerint ezek "jelentősen meg fogják változtatni nemcsak az alkotmány cikkeinek egész sorát, de a hatalmi egyensúlyt is a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom között".
   
A kormány lemondásának bejelentése nyomán a rubel és az orosz részvények árfolyama átmenetileg enyhén visszaesett.
   
A Putyin által előterjesztett alkotmánymódosítási javaslatok - az erős elnöki köztársaság megőrzése mellett - növelnék a parlament alsóházának szerepét a kormány kinevezésében. Putyin szerint erősödni fog a kormányzók és a túlnyomórész belőlük és a törvényhozás vezetőiből álló államtanács befolyása is. A javasolt változtatások két mandátumra korlátozhatják majd az elnöki poszton eltölthető időt. A jogszabályokat az alkotmánybíróság normakontrollnak vetheti majd alá. A módosítási indítványok értelmében külföldi állampolgársággal rendelkező személy nem kerülhet a legfontosabb kormányzati tisztségekbe, volt emigránsból csekély valószínűséggel lehet elnök, az alkotmánynak pedig szavatolnia kell majd az orosz jogrend prioritását a nemzetközivel szemben.
   
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, hogy a módosításokkal kapcsolatban nem fognak az alkotmányban előírt népszavazást rendezni, mert nem új alaptörvényt fogadnak el, és a módosítások nem érintik az alkotmány alapvető rendelkezéseit. Ezért voltaképpen másfajta szavazásra lenne szükség - mondta. "A szavazás megrendezésének idejét és rendjét később határozzák majd meg, és rendeletben lesz formalizálva" - tette hozzá. Jelena Muzilina, az orosz felsőház alkotmányos jogalkotással foglalkozó bizottságának elnökhelyettese egy egyszerűsített népszavazást megrendezését valószínűsítette.
   
A TASZSZ egy névtelenül nyilatkozó informátorra hivatkozva azt írta, hogy az 1993 óta érvényben lévő alkotmány módosításának ügyében még a nyár előtt megrendezhetik a szavazást.
   
Oroszországban 2021-ben tartják a következő parlamenti, 2024-ben pedig az elnökválasztást. Ezeket elemzők szerint alapvetően meg fogja határozni az elnöki utódlás, illetve az állam- vagy kormányfői minőségében immár két évtizede hatalmon lévő Vlagyimir Putyin politikai jövőjének kérdése. A szerdai fejleményeket követő első elemzői nyilatkozatok nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a hivatalban lévő államfő az alkotmány módosítását követően, mandátumának 2024-ben történő lejárta után az orosz biztonsági tanács, a parlament alsóháza vagy a jelenleg konzultatív testületként működő, 2000-ben alapított államtanács elnökeként folytathatja tevékenységét.
   
Mihail Misusztyin 2010 óta áll az adóhivatal élén, ahol korábban más vezető funkciókat is betöltött, és jelentős szerepe volt az informatikai csúcstechnológia alkalmazásában az adófizetések könyvelése és ellenőrzése terén. Más gazdasági szerveknél is fontos pozíciókat töltött be. A magánszférában 2008 és 2010 között az UFG Capital Partners elnöke és az UFG Asset Management befektetési alap társvezetője volt. Misusztyin 1989-ben mérnök-rendszertechnikusként diplomázott a moszkvai szerszámgépipari egyetemen (SZTAKIN), 2003-ban a Georgij Plehanov nevét viselő közgazdasági akadémián szerzett doktori címet, 2010-ben pedig a kormányzati népgazdasági akadémián doktorált adóigazgatásból. Több tudományos és tanácsadó testület tagja.
   
Az ügyvezetőként átmenetileg tovább működő orosz kormány jelenlegi összetételében 2018 májusában alakult meg. Medvegyev 2012 óta miniszterelnök. Korábban az elnöki hivatal vezetője (2003-2005), első miniszterelnök-helyettes (2005-2008) és államfő (2008-2012) volt.
   
A Szovjetunió szétesése nyomán függetlenné vált Oroszországban a kormányok eddig főként az elnöki beiktatások alkalmából mondtak le - ezt tette Medvegyev is 2018 májusában -, más esetekben az államfő oszlatta fel őket. Így járt el Borisz Jelcin 1998-ban Viktor Csernomirgyin és Szergej Kirijenko, 1999-ben pedig Jevgenyij Primakov és Szergej Sztyepasin kabinetjével. Putyin 2004-ben Mihail Kaszjanov kormányát mondatta le. A mostanihoz hasonlóan, saját kezdeményezésére csak 2007-ben mondott le kormány, akkor Mihail Fradkov jelentette be kabinetje távozását.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Lemond az ukrán belügyminiszter

Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter - adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
2021. 07. 13. 22:00
Megosztás:

Kiköltözött jeruzsálemi rezidenciájáról Benjamin Netanjahu

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021. 07. 12. 05:00
Megosztás:

A Biden-kormány leállította a közel-keleti gazdasági programok támogatását

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató Ábrahám Alapot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek hozott létre tavaly szeptemberben, a három ország között megkötött, úgynevezett Ábrahám Egyezmény aláírása után. Az erre szánt összeget az amerikai kormány a koronavírus-járvány okozta hazai gazdasági károk enyhítésére akarja fordítani - közölték meg nem nevezett izraeli és amerikai források a Globes című izraeli gazdasági lappal.
2021. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Újraválasztották Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökét

Elsöprő többséggel újraválasztotta szombaton a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kongresszusa Jaroslaw Kaczynski pártelnököt.
2021. 07. 04. 01:00
Megosztás:

A demokrata vezetőség is támogatja a kétpárti infrastruktúra javaslatot

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy ő és Nancy Pelosi, a képviselőházi demokraták vezetője is támogatják a 21 kétpárti szenátor által összerakott infrastruktúra csomagot - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 06. 24. 18:00
Megosztás:

Kijev szerint Oroszország veszélyt jelent a Fekete-tengeren

Oroszország agresszív és provokatív politikája a Fekete- és az Azovi-tengeren, a Krím félsziget megszállása és militarizálása állandó veszélyt jelent Ukrajnára és szövetségeseire - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Twitteren.
2021. 06. 24. 01:00
Megosztás:

Éles kritikákat kapott a Washington Post amerikai napilap

Éles kritikákat kapott az elmúlt napokban a Washington Post című amerikai napilap, mert a múlt hét végén internetes oldalán olyan videót tett közzé, amelyben a megszólalók arra ösztönzik a fehér embereket, hogy alakítsanak fehér felelősségi csoportokat, és éljék át amély szégyen időszakát - számolt be a Fox News amerikai hírcsatorna.
2021. 06. 23. 06:00
Megosztás:

Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2021. 06. 22. 06:30
Megosztás:

A mexikói határhoz látogat Donald Trump

Donald Trump volt amerikai elnök a hónap végén - csatlakozva Greg Abbotthoz, Texas állam republikánus kormányzójához - az Egyesült Államok mexikói határához látogat - derült ki a volt elnök helyi idő szerint kedden közzétett közleményéből.
2021. 06. 17. 00:05
Megosztás:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Orbán Viktor gratulált Izrael új miniszterelnökének

Gratulált és jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor abban a levélben, amelyet az új izraeli miniszterelnöknek, Naftali Bennettnek küldött hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár Brüsszelből.
2021. 06. 15. 03:00
Megosztás:

Az USA nem szeretne konfliktust Kínával és Oroszországgal

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Kínával és Oroszországgal - mondta a hét vezető ipari hatalom (G7) vasárnap véget ért angliai csúcstalálkozója után Joe Biden amerikai elnök.
2021. 06. 13. 18:10
Megosztás:

Húsz javaslatról szavaz az Országgyűlés a nyári szünet előtt

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
2021. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Joe Biden meghívta az ukrán elnököt a Fehér Házba

Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
2021. 06. 08. 07:30
Megosztás: