Rádióműsorok készítésének és közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseinek támogatásáról is döntött a Médiatanács

Helyi, körzeti és kisközösségi rádiók hír-, szolgáltató, illetve tematikus magazinműsorainak egy évi gyártására hetvenöt millió, közösségi televíziók és rádiók folyamatos működését biztosító műszaki fejlesztésekre pedig több mint negyvennyolc millió forint támogatást ítélt oda a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. Hamarosan pályázható egy paksi és két fővárosi rádiós frekvencia, de négy vidéki rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívásainak tervezete is elérhető a hatóság honlapján. A körzeti Szent István Rádió és az Ipoly Televízió esetében is jelentős összegű bírságról döntött a testület a hatósági szerződéseikben, illetve a jogszabályi előírásokban foglaltaktól eltérő műsorsugárzás miatt.

Rádióműsorok készítésének és közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseinek támogatásáról is döntött a Médiatanács

Újabb huszonnyolc rádiós hír-, szolgáltató- és tematikus magazinműsor gyártása részesül egy éves támogatásban
 
A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program rendszeresen jelentkező rádióműsorok gyártásának egy éves támogatására meghirdetett idei pályázatának második fordulójában összesen 75 millió forintot ítélt oda huszonhárom helyi, körzeti és kisközösségi rádió huszonnyolc hír-, szolgáltató vagy tematikus magazinműsorának készítésére. A támogatott kereskedelmi rádiók között van a miskolci Rádió M, a gyöngyösi FM7 Rádió, a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a kecskeméti székhelyű Gong Rádió, a szegedi Rádió 88, a Rádió Dabas, Fehérgyarmatról a Rádió Som, a budapesti székhelyű Trió Rádió és Amadeus Rádió, illetve öt vidéki – a szekszárdi, a győri, a kiskunfélegyházi, a pécsi és a békéscsabai – frekvenciával a szintén fővárosi központú Rádió 1. A közösségi rádiók közül támogatja a testület a debreceni FM90 Campus Rádió, az érdi székhelyű Sola Rádió, a nyíregyházi és a miskolci frekvenciához köthető két pályázatával a miskolci székhelyű Európa Rádió, valamint a budapesti Karc FM, a Magyar Katolikus Rádió, a Klasszik Rádió, a Jazzy Rádió, az InfoRádió és a Civil Rádió egy-egy műsorát. Ebben a fordulóban a kisközösségi rádióállomások közül a kiskunfélegyházi Rádió Smile, a gyöngyösi MaxiRádió, a székesfehérvári Táska Rádió és a gyomaendrődi Rádió Sunműsorainak készítése részesült támogatásban.
 
Mecenatúra-támogatás műszaki fejlesztésekre tizenöt közösségi médiaszolgáltatónak
 
A közösségi médiaszolgáltatók számára kiírt műszaki pályázat első fordulójában tizenöt pályázót nyilvánított kedvezményezetté a testület eheti ülésén. A pályázat keretében a nyertesek összesen 48,1 millió forintot fordíthatnak stúdió-, hang- és fénytechnikai berendezések, műsorjel-átviteli és a médiaszolgáltatáshoz szükséges informatikai eszközök vásárlására. A televíziók közül támogatást kapott a dunaújvárosi D+ TV, a TV Szentendre, a budapesti City TV, a Szentes Televízió, az RTV Szekszárd, a Tatai Televízió, a csabacsűdi székhelyű Körös Televízió, a Budakeszi központú BKTV, a Szentgál Televízió, a Mezőtúri Városi Televízió, a csornai Rábaközi Televízió, a Kanizsa TV és a pécsi Pannon TV. A rádiók közül a fővárosi székhelyű Magyar Katolikus Rádió és a veszprémi székhelyű Mária Rádió Savaria fejlesztheti technikai berendezéseit.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Változik a mecenatúraprogram keretében nyújtott támogatás mértéke
 
A hazai filmtámogatási rendszer forrásait a mozgóképről szóló 2004. II. törvény (Mktv.) alapján közvetlen és közvetett állami támogatások alkotják. Az Mktv. augusztus elején hatályba lépett módosításának értelmében 25-%-ról 30%-ra nőtt a Nemzeti Filmiroda által a jogszabályban meghatározott kritériumoknak való megfelelőség esetén normatív jelleggel nyújtott közvetett támogatás – a film teljes költségvetéséhez viszonyított, maximális – mértéke. A testület ennek megfelelően – a túlfinanszírozottság elkerülése érdekében – a törvénymódosítással megállapított 30%-hoz igazította a Médiatanács által a Magyar Média Mecenatúra Program keretében nyújtható támogatások maximális mértékét, ami ezáltal a korábbi 75% helyett 70%-ra módosul a jövőben, és érinti a már meghirdetett, jelenleg futó, de pályázat-beadási szakaszban még nem lévő eljárásokat is, így a 2018-as Ember Judit-, Kollányi Ágoston-, Macskássy Gyula- és Huszárik Zoltán-pályázatok eljárásainak második fordulóit.
 
Pályázható egy paksi és két budapesti rádiós frekvencia, négy további véleményezhető
 

A Médiatanács véglegesítette és a honlapján közzétette a Paks 96,3 MHz-es helyi rádiós frekvencia kereskedelmi, a Dél-Budapest 90,9 MHz-es körzeti rádiós frekvencia közösségi és a Budapest 99,5 MHz-es körzeti rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítására kiírt pályázati felhívásokat. Az ajánlatokat a paksi frekvencia esetében október 8-án, a dél-budapesti tekintetében október 17-én, míg a Budapest 99,5 MHz esetében október 18-án lehet majd benyújtani.
 
Elfogadta a tanács négy vidéki – a jelenleg használaton kívüli Tardos 95,5 MHz-es és három, október végéig, tizenkét éves médiaszolgáltatási jogosultságának lejártáig a Lánchíd Rádió által használt, a Tatabánya 107,0 MHz-es, a Zalaegerszeg 88,3 MHz-es és a Székesfehérvár 106,6 MHz-es – rádiós médiaszolgáltatási lehetőség frekvenciatervét és a kapcsolódó pályázati felhívások tervezeteit, melyek változatlan, közösségi jellegű hasznosításáról is döntött a testület. A pályázati felhívások tervezetei már szintén elérhetők a hatóság honlapján, a nyilvános meghallgatásokra pedig várhatóan szeptember végén kerül majd sor.
 
Médiafelügyeleti bírság egy rádió és egy televízió szolgáltatójának
 

A hivatal általános felügyeleti eljárás keretében vizsgált vidéki műsorszolgáltatókat, és a vizsgálat szerint az Eger, Gyöngyös, Hatvan, Miskolc, Encs és Sátoraljaújhely vételkörzetében működő Szent István Rádió egy májusi adáshét során több frekvenciája vonatkozásában is jelentősen alulteljesítette a hírműsorszámokra, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámokra vonatkozó kötelezettségeit, valamint túllépte az ismétlések arányára tett vállalásait, ezért a Médiatanács kétszázezer forintos bírságot rótt ki annak szolgáltatójára. A balassagyarmatiIpoly Televízió egy vizsgált júniusi adáshéten kevesebb közszolgálati műsorszámot sugárzott a hatósági határozatban vállaltakhoz és a törvényi előírásokhoz képest, illetve az általa közzétett képújság teljes időtartama alatt – annak hozzájárulása nélkül – átvette egy másik médiaszolgáltató rádióadását, ami engedély nélküli hálózatba kapcsolódásnak is minősül, ezért a televízió szolgáltatóját a testület összesen hetvenezer forint bírság megfizetésére kötelezte. A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: