Rekordmennyiségű sört főztek Csehországban

Rekordmennyiségű, 21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, ami éves szinten 4,7 százalékos növekedés az előző évi csökkenés után - közölte a cseh sörgyárak szövetsége kedden Prágában.

Rekordmennyiségű sört főztek Csehországban

A növekedés mögött elsősorban a kivitel áll, amely tavaly 11,8 százalékkal emelkedett. A hazai fogyasztás mérsékeltebben, 2,9 százalékkal nőtt. A statisztika szerint a cseh állampolgárok fejenként 141 liter sört ittak tavaly, hét korsóval többet mint 2017-ben.
   
"A cseh sör kivitelének növekedése, akárcsak a hazai fogyasztás mérsékelt bővülése számunkra örvendetes hír. Ugyanakkor nem tekintjük jónak, hogy tovább csökken a vendéglőkben megivott csapolt sörök mennyisége, míg a palackozott söröké nő" - mondta Frabntisek Srámek, a szövetség elnöke.
   
A csapolt sörök aránya tavaly a korábbi 38 százalékról 36 százalékra csökkent. "A cseh sörkultúra számára ez negatív tendencia" - fogalmazott Srámek.

Mennyi alkoholt ihatok egy nap? - kalkulátor
   
Az ismertetett adatok szerint a sörkivitel leginkább Szlovákiába (14 százalékos emelkedés) és Németországba (9 százalékos emelkedés) irányult. Mindkét országba több mint egymillió hektoliter cseh sört szállítottak. Nagyon megugrott a Magyarországra irányuló export, majdnem 60 százalékkal.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Az Európai Unión kívül a legtöbb cseh sör Oroszországban fogyott el tavaly: 375 ezer hektoliter, ami éves szinten 54 százalékos növekedés.
   
Külföldről tavaly 395 ezer hektoliter sört hoztak be Csehországba, 18,3 százalékkal többet, mint 2017-ben. A legnagyobb mennyiséget a nagy nemzetközi gyártók által Lengyelországban, Magyarországon és Belgiumban főzött sörökből importálták. Míg a belga sörmárkák behozatala megháromszorozódott, addig a német sörök iránti, korábban aránylag magas érdeklődés visszaesett.

Hozzászólások

Megemelték az energiapazarló háztartási gépek cseréjére szánt kormánytámogatást Romániában

A tavalyi kétszeresére emelték, és a televízió-készülékekre is kiterjesztették Romániában az energiapazarló háztartási gépek lecserélésére szánt kormánytámogatás keretösszegét - jelentette be a csütörtöki kormányülésen Viorica Dancila miniszterelnök.
2019. 05. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2030-ban Holdra szállnának az oroszok

Orosz űrhajósok a tervek szerint 2030-ban szállnak majd le a Holdra - erősítette meg Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási állami vállalat vezérigazgatója csütörtökön a moszkvai Lomonoszov Egyetemen.
2019. 05. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában

Befejeződött csütörtök este az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában. A választók brit idő szerint 7 és 22 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között adhatták le szavazataikat.
2019. 05. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja cukrászversenyt és fesztivált

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.
2019. 05. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a cseh-magyar kereskedelmi forgalom

Jelentősen nőtt az utóbbi években a cseh-magyar kereskedelmi forgalom, amely idén átlépheti a tíz milliárd eurót - hangzott el csütörtökön a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara magyar-cseh üzleti fórumán Debrecenben.
2019. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Vapiano étteremlánc

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Vapiano étteremlánc német sajtóértesülések szerint, részvényének árfolyama egy év alatt ötödére esett. A tulajdonosoknak a cég megmentése érdekében egy legalább 30 millió eurós feltőkésítéséről kell megállapodniuk a hitelező bankokkal.
2019. 05. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet vett a német gazdaság

Az előző negyedévi stagnálás után a belső kereslet fellendülésének köszönhetően növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön kiadott kimutatása alapján.
2019. 05. 23. 10:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az EP-választás Nagy-Britanniában

Megkezdődött csütörtök reggel az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában.
2019. 05. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható az európai piacokon

Veszteséges kezdésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2019. 05. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket - hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője szerdán Berlinben, a részvényesek közgyűlésén.
2019. 05. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás

Nagy elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás a két napja megválasztott államfő Volodimir Zelenszkij javára - vélekedett Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2019. 05. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csak az ember felelős a globális felmelegedésért

Az emberi tevékenység és más külső tényezők a felelősek a globális hőmérséklet emelkedéséért - erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói.
2019. 05. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a tojás ára - egy ábrán

A tojás felvásárlási és fogyasztói átlagára , forint/darab
2019. 05. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB átláthatóbbá tenné az árképzést az élelmiszer-ellátási láncban

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely a teljes élelmiszer-ellátási láncban átláthatóbbá tenné az árak alakulását és ezek közlésének a módját - közölte az uniós bizottság szerdán.
2019. 05. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May egyelőre nem tervezi lemondását

Theresa May brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből - ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené -, ám szerdán egyre erősödő nyomás nehezedett rá mielőbbi lemondása végett. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.
2019. 05. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvényenként 1300 forintos osztalékot javasol a Zwack

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 645 millió 500 ezer forint, azaz részvényenként 1300 forint - a névértékre vetítve 130 százalék - osztalék kifizetését javasolja a 2018. április 1-jétől 2019. március 31-ig tartó üzleti évre a társaság június 26-ra összehívott évi rendes közgyűlésén - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett közgyűlési meghívóból.
2019. 05. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék szerdán. A befektetők óvatosak, aggasztja őket, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi viszály technológiai háborúba látszik átfordulni, miközben a nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok is emelkedtek.
2019. 05. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cseh fiatalok nem szeretik a mamahotelt

Szüleivel él egy lakásban a 18 és 30 év közötti cseh fiatalok 31 százaléka, saját lakással vagy házzal 23 százalékuk rendelkezik, míg a többiek különféle típusú bérlakásokban élnek - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a STEM/MARK ügynökség és a Residomo ingatlanügynökség végzett márciusban Csehországban.
2019. 05. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a COOP csoport árbevétele

Mintegy 4 százalékos növekedéssel 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP csoport 2018-ban, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny ellenére is őrzi piaci pozícióját - közölte a CO-OP Hungary Zrt. az MTI-vel szerdán, a budapesti közgyűlését követően.
2019. 05. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott a holland migrációs államtitkár

Lemondott Mark Harbers holland migrációs államtitkár, mert kiderült, hogy az Igazságügyi és Biztonsági Minisztérium 2018-as, a menedékkérők által elkövetett bűncselekményekről készített jelentése pontatlanságokat tartalmazott - közölte a holland sajtó szerdán.
2019. 05. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: