Rekordok az építőiparból - átlépte a 300 ezres határt a szektor

Kiugró évet zárt a magyar építőipar, 2017-ben ugyanis 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek adott munkát, így az gazdasági ágazatok közül az építőipar produkálta az egyik legnagyobb létszámbővülést a válság óta. Igaz, a munkaerőhiány továbbra is gondokat okoz.

Rekordok az építőiparból - átlépte a 300 ezres határt a szektor

Az építőipari termelés 2017-ben 29,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami kiugró eredményt jelent a korábbi évek adataihoz képest. A két legfontosabb alágazatban, a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 2017-ben 27 százalékos volt a növekedés, az egyéb építmények építése - amely például az útfejlesztéseket tartalmazza - 34,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Csúcson a foglalkoztatás


Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy tavaly hónapról hónapra látványos növekedést mutatott az építőipar, így nem meglepő a jelentős bővülésről tanúskodó éves adat. A lakásépítések a korábbi éveknél nagyobb szerepet játszottak az építőipari növekedésben, az egyéb építményeknél pedig az uniós és állami forrásokon alapuló fejlesztések voltak a fókuszban.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 milliót keress? Számold ki ITT!

A szakember közölte, hogy a részletes adatokból kiderül, hogy az építőiparban a fejlesztők jelentős kapacitást építettek ki az elmúlt években a nagy kereslet hatására. A foglalkoztatottak száma tízéves rekordot ért el tavaly, 2017 harmadik negyedévében az építőiparban foglalkoztatottak száma meghaladta a 300 ezres határt. Erre legutóbb a válság elmélyülése előtt, 2008-ban volt példa. “Mindez azt is jelenti, hogy a legtöbb embert foglalkoztató ágazatok között a legjelentősebb létszámbővülés az építőiparban volt. Bár a foglalkoztattak száma évtizedes távlatban csúcson van, az ágazatban továbbra is komoly gondot jelent a munkaerőhiány. Ha pedig lenne elég szakember, akkor az építőipar még jelentősebb növekedésre lehetne képes” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Fokozott építkezési kedv

A kilátásokról szólva Balogh László elmondta, hogy az építőipari rendelésállomány bizakodásra ad okot. A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 2017 december végén a rendelésállomány 16 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, azaz továbbra is fokozott építkezési kedvről beszélhetünk. A szakember kiemelte, hogy az építőipar sikere a következő években azon is múlik, hogy kiépített fejlesztői kapacitások megmaradnak-e.

Hozzászólások

Hét milliárd forintból korszerűsítették a Váci Cementgyárat

Befejeződött a Váci Cementgyár 7 milliárd forintos korszerűsítése, a modernizált üzemet pénteken avatták föl - közölte a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) pénteken az MTI-vel.
2018. 05. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben márciusban az előző hónaphoz képest - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön kiadott jelentéséből.
2018. 05. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly lassulást hozott a március az építőiparban

Márciusban mindössze 1,4 százalékos növekedést ért el az építőipar, amely az idén 10 és 20 százalék közötti növekedésre lehet képest.
2018. 05. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már az első negyedévben nőtt az építőipari termelés

Márciusban az építőipari termelés volumene 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az első negyedévben 19,0 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye a januári 42,6 és a februári 26,4 százalékos emelkedés jóvoltából - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 05. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt családi ház

Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép legfrissebb felméréséből. A kutatás rámutat arra is, hogy a magyar családi ház állományon belül, immár évek óta folyamatosan nő az energiahatékony otthonok aránya: immár minden ötödik ház szigetelt, és spórol meg akár 100-150 ezer forintnyi rezsit is egy szezonban tulajdonosának.
2018. 05. 10. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lakás épül Magyarországon - egy ábrán

a használatba vett lakások száma; a kiadott új lakásépítési engedélyek száma
2018. 05. 07. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Számítani lehetett a lakásátadások megugrására

A tömegesen indított fejlesztések mostanra érnek végső kivitelezési fázisba, ezért nem meglepő a lakásépítések számának jelentős növekedése - így vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett friss adatairól az elemzők az MTI-nek eljuttatott kommentárjaikban.
2018. 05. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Építési engedélyek, lakásépítések Magyarországon - egy ábrán

a használatba vett lakások száma; a kiadott új lakásépítési engedélyek száma
2018. 05. 05. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóval több lakás épült az első negyedévben

Az idei első negyedévben 3394 új lakás épült, 64,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 05. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Várólisták és áramelkedések az építőiparban

A tavalyi évhez képest jelentősen megnövekedtek az építőanyagok árai, ráadásul a kereskedők komoly készlethiánnyal is küzdenek, ami miatt a megrendelőknek akár több hónapos csúszásokra is számítaniuk kell. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint egy rendkívül komplex problémával állunk szemben, aminek feloldása is összetett és átgondolt módon valósulhat csak meg.
2018. 05. 04. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az építőipari termelés

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 05. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Építőipari pénzügyi szoftvert vezet be a Graphisoft

A Graphisoft az olasz TeamSystem Group informatikai vállalattal az építőipar versenyképességét növelő, az építőipari tervezés és kivitelezés integrált pénzügyi támogatására kifejlesztett szoftvert vezet be Magyarországon - közölte a Graphisoft az MTI-vel pénteken.
2018. 04. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőtt az építőipar 2018-ban

Kilőtt az építőipar 2018-ban: januárban több mint 40 százalékkal, februárban pedig több mint 25 százalékkal bővült a termelés az előző év azonos hónapjához képest - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán szombaton.
2018. 04. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk az építőipari termelés alakulását

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 04. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületesen kezdte az évet az építőipar

Továbbra is jelentős bővülés látható az építőiparban, februárban 26 százalékos volt a növekedés, amiben a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések is nagy szerepet vállaltak.
2018. 04. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedés felemás háttérrel - Németh Dávid az építőiparról

Az építőipar 26 százalékos éves többlettel zárta a februárt. Ez jelentős növekedés, bár a januári 43 százalékhoz képest lassuló ütemet jelent. Ráadásul több részadat is lassabb bővülést vetít előre. A mostani kilátások alapján 10-20 százalékos emelkedés várható az idén.
2018. 04. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt az építőipar termelése

Februárban az építőipari termelés volumene 26,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a kiugró januári 43,2 százalék után. Az épületek építésének volumene 19,8, az egyéb építményeké 40,1 százalékkal nőtt. Az előző havihoz mérten az építőipar termelése 5,0 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index szerint - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 04. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa élén hazánk az építési engedélyek növekményében

Az Eurostat minap frissített adatai szerint hazánk továbbra is Európa élén áll a kiadott lakásépítési engedélyek számának növekedésében.
2018. 04. 04. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javítani kell az építőipari cégek hatékonyságát

Jelentős megrendelésektől eshetnek el az építőipari cégek, ha nem javítanak hatékonyságukon - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) vezetője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában szerdán.
2018. 04. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Néhány hónap alatt költözhető készházak gyártása indult el Polgáron

Korszerű, Közép-Európa egyik legmodernebb készház gyártó üzeme kezdi meg működését Hajdú-Bihar megyében. Az egymilliárd forintos beruházásból létesített üzem évente 300 házat gyárt majd. Az üzemet március 29-én adták át Polgáron.
2018. 03. 30. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás