Rekordot döntött a szlovén turizmus

Rekordot döntött idén a szlovén turizmus: novemberig 4,4 millió belföldi és külföldi vendég összesen 11,3 millió vendégéjszakát töltött el az országban - közölte Maja Pak, a szlovén turisztikai szövetség elnöke csütörtökön.

Rekordot döntött a szlovén turizmus

A külföldi turisták 15 százalékkal, míg a belföldi turisták 4 százalékkal több éjszakát töltöttek el Szlovéniában, mint tavaly ugyanezen időszakban.
   
A 3,2 millió külföldi turista közül legtöbben Ausztriából (19 százalék) érkeztek, őket az olaszok (18 százalék), a németek (8 százalék) és a horvátok (7 százalék ) követték.
    

Pak kiemelte: a rekordszámú turista annak köszönhető, hogy a kormány az idén kétszer annyi támogatást nyújtott a turisztikai szervezeteknek, mint tavaly, és jövőre is növelte a költségvetést. Ennek nyomán 400 külföldi szakújságíró láttak vendégül, ami segített abban, hogy népszerűbbé váljon Szlovénia, Melania Trump szülőhazája.
   
"Külföldi médiumok soha korábban nem írtak ennyit és ilyen pozitívan Szlovéniáról" - mondta, majd hozzátette: az ország felismerhetővé és népszerű idegenforgalmi célponttá vált a világban, amivel korábban nem dicsekedhetett.
   
"Szlovénia magasan az európai átlag felett teljesített" - hangsúlyozta Pak. Számításai szerint az év végére az eltöltött vendégéjszakák száma eléri a 12 milliót, az általános forgalmi adón keresztül a turizmusból befolyt összeg pedig a több mint 270 millió eurót.
   
A legtöbb turista az ország belsejébe látogatott, nem a tengerpartra, ahol a vendégéjszakák száma alig haladja meg a Ljubljanában eltöltött vendégéjszakák számát. A szlovén főváros azért is vonzza a külföldi turistákat, mert 2016-ban elnyerte az Európa Zöld Fővárosa címet.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Szijjártó: Az Európai Unió legsikeresebb térsége Közép-Európa

Az Európai Unió legsikeresebb térsége Közép-Európa - mondta hétfőn Londonban Szijjártó Péter.
2018. 06. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erdogan győzelmét ünnepli a kormánypárti török sajtó

Recep Tayyip Erdogan török elnöknek, valamint pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által vezetett pártszövetségnek az előző napi államfő- és parlamenti választáson aratott győzelmét ünnepelte a kormánypárti török sajtó hétfőn, míg az ellenzéki kommentárok központi megállapítása az, hogy az eredmény nem hoz érdemi változást az országon belüli helyzetben.
2018. 06. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a török líra árfolyama

Árfolyamemelkedéssel nyugtázta a török líra hétfőn a hét végén tartott elnök- és parlamenti választásnak a hivatalban lévő elnök mandátumát és a kormányzó párt pozícióját megerősítő eredményét.
2018. 06. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább erősödött a lengyel-magyar barátság

Soltész Miklós szerint az elmúlt években egyházi, közösségi, civil területen és a legmagasabb politikai kapcsolatok szintjén is tovább erősödött a lengyelek és magyarok közötti barátság. A Miniszterelnökség államtitkára erről hétfő reggel, a Lengyelországba, a magyar pálosok által alapított czestochowai Mária-kegyhelyre induló Fekete Madonna zarándokvonat indulásakor beszélt a budapesti Keleti pályaudvaron.
2018. 06. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken az amerikai-európai kereskedelmi feszültség miatt

A fokozódó amerikai-európai kereskedelmi feszültség miatt lefelé korrigálhatják a pénteki nagy erősödést a hétfői nyitáskor a főbb európai tőzsdeindexek.
2018. 06. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

37 strand csatlakozott a Mozdulj Balaton! szabadidős sportprogram-sorozatho

A térség 34 településének 37 strandja csatlakozott idén a Mozdulj Balaton! szabadidős sportprogram-sorozathoz - közölte Bartsch János programmenedzser, ötletgazda az MTI-vel.
2018. 06. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre jelentősen nőhet a SZÉP-kártyával elköltött összeg

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) előzetes várakozásai szerint 30 százalékkal is nőhet a turizmusban SZÉP-kártyával elköltött összeg jövőre az ideihez képest - mondta Könnyid László, a szervezet elnöke az MTI kérdésére csütörtökön, a 2019. évi adótörvényekben megfogalmazott változások kapcsán.
2018. 06. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milos Zeman szerdán kinevezi az új cseh kormányt

Milos Zeman államfő szerdán kinevezi az új cseh kormányt - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő vasárnap este, miután Zeman találkozott Andrej Babis kormányfővel, a tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom elnökével, valamint Jan Hamácekkel, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökével. Ovcácek bejelentését később Andrej Babis is megerősítette.
2018. 06. 25. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fűtőolaj ömlött a tengerbe Hollandiában

Egy olajaszállító hajó sérülése miatt nagymennyiségű, 200 tonna fűtőolaj ömlött a tengerbe a hollandiai Rotterdam kikötőjében - jelentette a helyi média vasárnap.
2018. 06. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kémkedéssel gyanúsítanak egy orosz energiaipari cégvezetőt

A román hírszerzés javára való kémkedés vádjával elrendelte egy moszkvai bíróság Carina Turcan (a név orosz változata szerint Karina Curkan) előzetes letartóztatását - közölték orosz hírügynökségek.
2018. 06. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: A német bűnügyi statisztika bátorító

A német bűnügyi statisztika magáért beszél és bátorító - mondta Angela Merkel kedden Donald Trump Twitter-bejegyzéseivel kapcsolatban, amelyekben az amerikai elnök azt állította, hogy Németországban növekszik a bűnözés.
2018. 06. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A britek kétharmada elégedetlen a kormánnyal

A brit választók kétharmada szerint a kormány rossz munkát végez a Brexit-tárgyalásokon, minimális relatív többségben vannak azok, akik most már rossz döntésnek tartják Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, az abszolút többség szerint ugyanakkor tiszteletben kell tartani az erről hozott népszavazási döntést - egyebek mellet ez derül ki a referendum második évfordulójára összeállított legfrissebb országos felmérésből.
2018. 06. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 06. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Klaus Iohannis ismét indul a román elnökválasztáson

Klaus Iohannis román államfő bejelentette szombaton: szilárd elhatározása, hogy indul egy újabb elnöki mandátumért a következő romániai elnökválasztáson.
2018. 06. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Airbus: kérdésessé válhat a nagy-britanniai jelenlét

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból.
2018. 06. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar-német kapcsolatokról írt egy német hírportál

A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról közölt írást.
2018. 06. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban tíz százalék alá esett a sztrájkoló vasutasok aránya

Tíz százalék alá esett pénteken a sztrájkoló vasutasok aránya Franciaországban, akik április eleje óta tiltakoznak a kormány vasúti reformja elle
2018. 06. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét élénkül a hitelkihelyezés

A robusztus gazdasági növekedés és a nem teljesítő kinnlevőség-állomány folyamatos csökkenésének hatására ismét élénkül a hitelkihelyezés a közép- és kelet-európai feltörekvő gazdaságokban - közölte pénteken Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A pénzintézet kimutatása szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben a legnagyobb mértékben csökkent a problémás banki követelésállomány.
2018. 06. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken. A befektetők elégedetten nyugtázták, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagállamai megállapodtak a kitermelés emeléséről Bécsben tartott értekezletükön.
2018. 06. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás