Rekordprofit! Bejött a Star-Wars a Disney-nek

A Walt Disney Co. a pénzügyi éve első negyedévében a Star Wars - Az ébredő Erő kasszasikerének köszönhetően történetének legnagyobb negyedéves nyereségét érte el - derül ki a Disney honlapján közzétett eredmény-beszámolóból.

A keddi tőzsdei zárást követően közzétett beszámoló szerint a 2016-os pénzügyi év 2015 október-decemberi periódust felölelő első negyedévében a Walt Disney 15,244 milliárd dollár, a tavalyinál 14 százalékkal magasabb bevétel után 2,88 milliárd dollár nyereséget ért el. Az első negyedéves nyereség 32 százalékkal haladta meg a 2015 első negyedévi 2,182 milliárd dollárt.

 

Az egy részvényre jutó nyereség pedig 36 százalékkal, 1,73 dollárra emelkedett. Tőzsdei elemzők számítottak a magas nyereségre, de nem ekkorára. A Star Wars hetedik epizódja, bemutatása után mindössze tizenkét nap alatt, egymilliárd dollár bevételt hozott a mozikban a Disneynek, ami szintén rekord. Ilyen rövid idő alatt egyetlen film sem hozott még egymilliárd dollár bevételt. A kétmilliárdos bevételt a hét végén érte el a Star Wars hetedik epizódja és rohamtempóban közelíti a két eddigi legsikeresebb hollywoodi film, a 2009-es Avatar és az 1997-es Titanic 2,8 milliárd és 2,2 milliárd dolláros bevételét. A film sikere a Disney filmipari üzletága, a Studio Entertainment bevételét 46 százalékkal, 2,721 milliárd dollárra, üzemi eredményét pedig 86 százalékkal, 1,014 milliárd dollárra emelte.

 

A Disney részvényén egyelőre nem látszik a jó eredmény

 

Disney részvény árfolyama

 

A filmipari üzletág, az élménypark üzemeltető üzletág (Parks and Resorts), illetve a fogyasztói cikkeket forgalmazó franchise üzletág (Consumer Products & Interactive Media) magasabb forgalma és nyeresége bőven ellentételezni tudta a Disney legfőbb bevételi forrása, a kábeltévé üzletág (Media Networks) üzleti eredményének csökkenését. A Media Networks bevétele a pénzügyi év első negyedévében az egy évvel korábbiról 8 százalékkal, 6,332 milliárd dollárra emelkedett, üzleti eredménye pedig 6 százalékkal 1,412 milliárd dollárra csökkent.

Hozzászólások

Kötvénypiaci kilátások 2018 – nagy égés jöhet

2017-ben emberemlékezet óta a legnyugodtabb kötvénypiacot láthattuk, a volatilitás egész évben rekordmélységekben tanyázott. A meglehetősen unalmas, meglepetést nem okozó makrogazdasági adatok ideális körülményeket teremtettek ahhoz, hogy a kötvényhozamok alacsonyan maradjanak minden irányadó szegmensben.
2018. 01. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvények 2018-ban – 2008 óta ez az év lehet a legfontosabb

Habár a részvényárak már így is rekordmagasságokban járnak, és a hangulat is majdnem minden fronton felfokozott, még nem biztos, hogy lufit látunk. Az már sokkal valószínűbb, hogy korrekció fog bekövetkezni, és a befektetőknek érdemes az árak alakulását figyelni az esetleges szuper-exponenciális növekedés kialakulásának jeleit keresve, de ugyancsak figyelemmel kell lenni a központi bankok monetáris politikájára és az infláció alakulására.
2018. 01. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európába látogat Rex Tillerson amerikai külügyminiszter

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő héten Londonba és Párizsba látogat, majd a davosi konferenciáról Varsóba indul - jelentette be csütörtökön Washingtonban Heather Nauert külügyi szóvivő.
2018. 01. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump: Ha nincs fal, nincs megállapodás

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben szögezte le, hogy soha nem változott meg a véleménye az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítéséről.
2018. 01. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróval, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött, míg a svájci frankhoz képest gyengült.
2018. 01. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék

London kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön.
2018. 01. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendesen telt a mai nap a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,66 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 39 663,92 ponton zárt csütörtökön.
2018. 01. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Morgan Stanley is jól pörög

Több nagy bankhoz hasonlóan a Morgan Stanley kötvény-, nyersanyag-, és devizakereskedési üzletága elmaradt a várakozásoktól és 800 millió dollárt tett ki a várt 1 milliárd dollárral szemben a negyedik negyedévben.
2018. 01. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szorosabbra fűznék a magyar-amerikai kapcsolatokat

A magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.
2018. 01. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel nyitott New York

Profitkivételre utaló módon vegyes indexekkel nyitottak csütörtökön a főbb amerikai értékpapírpiacok.
2018. 01. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BÉT idén folytatja a magyar tőkepiac építését

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) idén is folytatja a magyar tőkepiac építését, fejlesztését, ami fontos összetevője egy tartós versenyképességi fordulatnak - mondta Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2018. 01. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó néhány piacon sincs egyértelmű trend.
2018. 01. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedés várható a magyar tőzsdén

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 01. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Reggelre gyengült a forint

Csökkent a forint árfolyama szerda este óta a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon.
2018. 01. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban az elmúlt bő másfél hónapban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett Bézs Könyv jelentésében.
2018. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a befektetési alapok vagyona decemberben

A befektetési alapok vagyona tavaly decemberben mindössze 0,1 százalékkal, 6 milliárd forinttal csökkent a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel. A szervezet tagjai 2017 december végén 6135 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, egy év alatt 5,7 százalékkal, 331 milliárd forinttal nőtt az alapok vagyona.
2018. 01. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben szerda kora este a reggeli értékekhez képest.
2018. 01. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így keressünk pénzt a részvény osztalékból!

Az E.On árfolyama visszatesztelte a hosszú távú emelkedő trendvonalat, ráadásul a 200 napos mozgóátlagot is érintette a kurzus, így egy rendkívül erős támaszról jöhet a fordulat.
2018. 01. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma csak a Mol tudott kis mértékben emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,90 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 39 543,26 ponton zárt szerdán.
2018. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a Bank of America árfolyama

A vártnál kisebb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) bevétele és profitja a tavalyi negyedik negyedévben, árfolyama ennek ellenére enyhe pluszban áll a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben.
2018. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás