Raiffeisen

Románia nem döntött izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe költöztetéséről

Tagadta a román elnöki hivatal vasárnap, hogy Románia eldöntötte volna izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe költöztetését.

Viorica Dancila román miniszterelnök az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnapi rendezvényének vendégeként Washingtonban jelentette be, hogy Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.
   
A bukaresti kormánnyal nyílt konfliktusban álló jobboldali Klaus Iohannis államfő szerint a szociáldemokrata miniszterelnök ezzel újból csak "a külpolitikai témákra vonatkozó teljes nemtörődömségét" bizonyította.
    

"Dancila miniszterelnök igyekezett úgy beállítani, mintha ez a döntés csak a kormányon múlna, és ezért olyasmit jelentett be, amiről nem született döntés" - idézte Iohannist az elnöki hivatal közleménye.
    

A dokumentum szerint a végső döntést a témáról készülő elemzés véglegesítését követően, a külpolitikában és a nemzetbiztonság terén illetékes valamennyi intézmény jóváhagyásával - alkotmányos hatáskörének megfelelően - a román államfő fogja meghozni.
    

A bukaresti baloldali kormány nem először beszélt eldöntött tényként az ország izraeli külképviseletének Jeruzsálembe költöztetéséről anélkül, hogy arról a jobboldali államfővel megegyezett volna.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Romániában megszokott belpolitikai sárdobálás először tavaly áprilisban hozta diplomáciai szempontból kínos helyzetbe az országot, amikor Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök - a miniszterelnök izraeli látogatása előtt két nappal, Dancilát is megelőzve - egy televíziós műsorban eldöntött tényként beszélt arról, hogy Bukarest is követi az Egyesült Államok példáját, és Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét.
   
Iohannis akkor is elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy ilyen kényes kérdésben nem konzultáltak vele, magát a döntést elhamarkodottnak és a nemzetközi jog megsértésének nevezte, és Dancila lemondását követelte, eredménytelenül. Néhány nappal később Iohannis és Dancila egy "békéltető" tárgyaláson megállapodott arról, hogy legalább a külpolitikai témákban megpróbálnak együttműködni.
    

Románia izraeli nagykövetségének elköltöztetéséről azóta hallgattak Bukarestben, az újságírók érdeklődését pedig azzal hárították el, hogy a külügyminisztérium a döntést előkészítő alapos tanulmányon dolgozik.
    

A román elnöki hivatal vasárnapi közleménye szerint Klaus Iohannis államfő nem kapott ilyen tanulmányt a kormánytól, így egyelőre döntés sem születhetett az ügyben.

Hozzászólások

Gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék

Gyengüléssel kezdték a napot a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2019. 04. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az infláció az euróövezetben

Az euróövezetben márciusban éves szinten csökkent az infláció az előző hónaphoz képest, míg az Európai Unió egészében nem változott a fogyasztói árak emelkedésének üteme - közölte szerdán az Eurostat.
2019. 04. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB-nek nincs bizonyítéka a Kaspersky-termékek biztonsági kockázatairól

Az Európai Bizottságnak nincs bizonyítéka a Kaspersky Lab termékeinek biztonsági kockázatairól - válaszolt képviselői megkeresésre a digitális gazdaságért felelős uniós biztos.
2019. 04. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az osztrákok utazási kedve, inkább otthon húsvétoznak

Csökkent az osztrákok utazási kedve az utóbbi tíz évben a Linzi Piackutató Intézet közvélemény-kutatásának eredménye szerint, amelyet az osztrák sajtó ismertetett szerdán.
2019. 04. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EP jóváhagyta a Frontex megerősítéséről szóló megállapodást

Jóváhagyta az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséről létrejött egyezséget szerdán az Európai Parlament (EP), az elképzelés ugyanakkor az eredetileg tervezettnél lényegesen lassabban fog megvalósulni.
2019. 04. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elszállított Notre-Dame-i műkincsek jól restaurálhatók lesznek

Valószínűleg jól restaurálhatók lesznek a hétfőn kitört tűzvész miatt a párizsi Notre-Dame-ból elszállított műkincsek - mondta az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában Lővey Pál, a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti intézetének tudományos tanácsadója.
2019. 04. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért tüntetnek a pedagógusok Varsóban

Több ezer pedagógus tüntet a varsói oktatásügyi minisztérium előtt, az immár tíz napja zajló bérsztrájk megtámogatására - számolt be róla szerdán a lengyel média.
2019. 04. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Márciusban már a hetedik egymást követő hónapban csökkent éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban.
2019. 04. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki vámokat a Boeing-ügyben

Nagyjából 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott, washingtoni támogatások miatt - jelentették be szerdán Brüsszelben.
2019. 04. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élelmiszerbiztonságot fokozó szabályt fogadott el az EP

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az unió élelmiszerbiztonságra vonatkozó kockázatértékelési eljárásának megbízhatóságát, átláthatóságát fokozó és objektivitását biztosító új szabályokat fogadott el, hogy a kedvezőtlen vizsgálati eredménnyel szolgáló jelentések nyilvánosságra hozatalát a jövőben ne lehessen titokban tartani - közölte az uniós parlament szerdán.
2019. 04. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Döntött az Európai Unió Bírósága: Nem szükséges vámhatósági igazolás a termékexport adómentességéhez

Az Európai Unió Bírósága ítéletében megerősítette, hogy exportértékesítés esetén az adómentességnek nem feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása – hívta fel a figyelmet a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda.
2019. 04. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható az európai tőzsdéken

London kivételével emelkedő árfolyamindexekre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.
2019. 04. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Notre-Dame: Trump is felajánlotta a segítségét

Donald Trump amerikai elnök együttérzését fejezte ki Emmanuel Macron francia államfőnek a Notre-Dame székesegyház leégése miatt, és felajánlotta Washington segítségét a helyreállításhoz - tájékoztatott keddi közleményében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.
2019. 04. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU-ban is nőtt az építőipari termelés

Nőtt az építőipar termelése az Európai Unióban februárban, és az euróövezet építőiparának havi növekedési üteme meghaladta az EU egészéét - közölte kedden az Eurostat.
2019. 04. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílik a nyugat-európai piac a magyar vasútépítő vállalatok előtt

Bekapcsolódhatnak a németországi vasútfejlesztésekbe a vasútépítési és vasút-villamosítási projektekre specializálódott magyar vállalatok. Emellett a német kivitelező szakcégek is szerepet kaphatnak a magyarországi beruházásokban a Vasútvill Kft. és a Homlok Zrt., valamint a DB Bahnbau Gruppe GmbH között kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően. A vasútépítésben használatos nagygépek igénybevételéről kötött egyezség értelmében a német állami vasúttársaság leányvállalata, valamint a Vasútvill Kft. és a Homlok Zrt. a jövőben kölcsönösen igénybe veheti egymás kivitelező kapacitásait. Ez megteremti a feltételeket a két magyar építőipari vállalat számára a németországi piacra lépéshez, a DB Bahnbau Gruppe GmbH által kínált tartalékkapacitás pedig utat nyit a német és a magyar szakcégek közötti technológiatranszfer előtt.
2019. 04. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kanyarójárvány Észak-Macedóniában!

Kanyarójárványt hirdettek kedden Észak-Macedóniában, miután az idei évben regisztrált betegek száma már meghaladta a 960-at.
2019. 04. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

70 százalékkal rekordot döntött Sztálin támogatottsága Oroszországban

Az oroszok 70 százaléka pozitívan ítéli meg Joszif Sztálinnak a Szovjetunió történetében játszott szerepét, ami példátlanul magas arány a sztálini megtorlások tanulmányozásának történetében - derült ki a Jurij Levada Független elemzőközpont kedden nyilvánosságra hozott felmérésében.
2019. 04. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassulhat a globális acélkereslet-növekedés

A globális gazdasági növekedés mérséklődése miatt jelentősen, 1,3 százalékra lassul a világ acélkereslete idén a tavalyi 2,1 százalékról, jövőre pedig még alacsonyabb, 1 százalékos lehet a növekedési ütem - közölte a nemzetközi acélipari szövetség (World Steel Association - WSA).
2019. 04. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újfajta traffipax lesz a horvát autópályákon

A horvát rendőrség és a horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) 2020-tól újfajta traffipaxot, úgynevezett átlagsebesség-mérő rendszert telepít a horvát autópályákra, hogy visszaszorítsa a szabálysértők számát - írta kedden a Jutarnji List című horvát napilap.
2019. 04. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2019. 04. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:
Raiffeisen