Advertisement

Romlott az Audi eredménye

Kutatási-fejlesztési költségek, új emissziós mérési eljárásra átállás nehézségei, valamint márkák kiszervezése miatt csökkent az év első felében az Audi AG bevétele, működési eredménye és nyeresége. Éves tervében azonban a tavalyival közel megegyező forgalmat és javuló bevételarányos jövedelmezőséget vár a konszern.

Romlott az Audi eredménye

Az Audi AG az év első hat hónapjában 906 ezer autót adott át vásárlóinak világszerte, 4,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A globális autópiaci forgalom eközben az év első felében öt százalékkal csökkent.
   
Európában 419 ezer autót adott el az év első felében az Audi, szintén 4,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az Egyesült Államokban 6,0 százalékkal 101 ezerre csökkentek az eladások, Kínában viszont 1,9 százalékkal 312 ezerre emelkedtek.
   
Az év első felében 921 ezer autót gyártott az Audi Group, 10,2 százalékkal kevesebbet a 2018 első felében gyártottnál. Audi márkából 916 ezer készült az előző évi egymillió után, Lamborghini márkából pedig a tavalyi 2370 után az idén 4593. Kínában az idén 267 ezer Audi autó készült a helyi FAW-Volkswagen Automotive Company Ltd., vállalattal folytatott együttműködés keretében, míg tavaly 306 ezer. Ducati motorkerékpárt az idén 35 ezret gyártott az Audi Group a tavalyi 38 ezer után.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

   
Győrben 87 ezer autó futott le az Audi Hungaria Zrt. szerelőszalagjairól az idei első hat hónapban, míg tavaly 59 ezer. A növekedés az Audi Q3 sorozatgyártása tavalyi megkezdésének tulajdonítható.
   
Az Audi AG értékesítési bevétele az Audi márkát viselő autók után a január-júniusi periódusban 28,8 milliárd euróra rúgott az egy évvel korábbi 31,2 milliárd után. A bevétel csökkenése azonban a tavalyi bázisban még szereplő márkák kiszervezése (de-konszolidálása) miatt egyszeri negatív tételt is tartalmaz. Az Audi márka bevétele 1,4 százalékkal nőtt az idén a tavalyihoz képest.
   
A konszern működési eredménye 2,3 milliárd euróra csökkent 2,8 milliárdról, bevételarányos jövedelmezősége pedig 8,0 százalékra romlott 8,9 százalékról.
    

Az adózás előtti nyereség 20 százalékkal 2,58 milliárd euróra csökkent 3,21 milliárd euróról.
   
Az Audi eredményét a WLTP emissziós mérési eljárásra való átállás nehézségei, valamint az új modellek fejlesztési költségei, illetve az elektromos mobilitási technológiába fektetett összegek terhelték meg. Az Audi bevételének 7,7 százalékát fordítja kutatási-fejlesztési kiadásokra.
   
A 2019-es teljes évre az első félévi eladások csökkenése ellenére is a tavalyit meghaladó értékesítési volument tervez elérni az Audi. Hasonlóképpen az éves értékesítési árbevétel is meghaladja majd valamelyest a 2018-ast. A bevételarányos jövedelmezőség 7,0-8,5 százalék között alakul majd az Audi várakozásai szerint az idei teljes évben. Az Audi hosszú távú célja 9-11 százalékos bevételarányos jövedelmezőség elérése.

Hozzászólások

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Petőfiszálláson

Átadták a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet tejfeldolgozó üzemét pénteken, a mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.
2019. 12. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött az AutoWallis Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjének alapítójával

Magyarországi terjeszkedési céljainak megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá az AutoWallis és Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjének, az idén várhatóan 19,3 milliárd forintos forgalmat elérő Iniciál Csoportnak az alapítója. Az együttműködés fő célja, hogy közösen növeljék mobilitás szolgáltatási jelenlétüket a régióban új telephelyek és értékesítési pontok fejlesztésével. Ezzel az újabb lépéssel az AutoWallis tovább halad a tavasszal meghirdetett stratégia mentén, melyben 2024-ig árbevételének duplázását tervezi organikus és akvizíciós úton.
2019. 12. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH engedélyezte a Netrisk és a Biztosítás.hu egyesülését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. (Netrisk) irányításszerzése a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. (Biztosítás.hu) felett.
2019. 12. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Abu-Dzabiban alapít új légitársaságot a Wizz Air

A magyar kötődésű Wizz Air Abu-Dzabiban alapít új diszkont légitársaságot - jelentette be az Abu-Dzabi Fejlesztési Holding csütörtökön.
2019. 12. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Évtizedek óta nem látott méretű csőd!

Kínában a kötvényei átstrukturálása kényszerült egy állami tulajdonú nyersanyagkereskedő cég, miután nem tudta visszafizetni 1,25 milliárd dollárnyi kötelezettségét.
2019. 12. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fiat Chrysler megállapodott a szakszervezetekkel

Az autóipari szakszervezet és a Fiat Chrysler képviselői megállapodtak egy új, négy évre szóló kompenzációs csomagban.
2019. 12. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres zárás a Delta-Est Media tranzakcióban

Sikeresen zárás történt a Delta Csoport és az Est Media július 30-án bejelentett tranzakciójában, amellyel a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint 30 százalékos tulajdonosává válik. A tőzsdei vállalat új, stabil tulajdonosi háttérrel és fundamentumokkal, valamint megerősödött menedzsmenttel folytathatja növekedési stratégiájának megvalósítását.
2019. 12. 12. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére

Tokaji Vilmost, a Continental Hungária Kft. értékesítési vezetőjét választotta elnökének a Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association, HTA) legutóbbi közgyűlésén. Az előző elnök, Hunyadi Szabolcs továbbra is az elnökség tagja maradt - közölte a szakmai szövetség szerdán az MTI-vel.
2019. 12. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb céggel bővült az LDC-Tranzit csoport

A csirkék, libák, és kacsák tenyésztésével és feldolgozásával foglalkozó LDC-Tranzit cégcsoport megvásárolta a kényelmi élelmiszereket - tovább-feldolgozott, panírozott és fagyasztott termékeket - gyártó Marneváll Zrt. részvényeinek 100 százalékát, a tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta - tájékoztatta a cégcsoport igazgatósági elnöke szerdán az MTI-t.
2019. 12. 12. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európán átívelő innovációs együttműködés indul– itt az X-Europe program!

A Design Terminal a holland The Next Web felkérésére nagyszabású, kétéves programot indít januártól a nyugat-, és a kelet-közép-európai innovációs ökoszisztémák összekapcsolására. A program segítségével a visegrádi régió tudományos kutatáson alapuló, deep-tech innovációit fejlesztő vállalkozásai nyugat-európai piacokon építhetnek kapcsolatokat.
2019. 12. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Ryanair 10 új 737 Max-ot vár nyárra

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary szerint nyár előtt 10 darab Boeing 737 Max érkezhet a légitársasághoz.
2019. 12. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős azonosítás: zökkenőmentes átállás

Több mint hárommillió alkalommal léptek be az Erste Bank ügyfelei a NetBankjukba októberben és novemberben az erős azonosítással, vagyis a mobiltelefonjukra küldött megerősítő üzenet segítségével. Az ügyfelek ötöde már a kényelmes, push üzenetes megoldást választja az SMS pötyögése helyett, megduplázódott a MobilBankot használók száma a pénzintézetnél. A zökkenőmentes átállás nyomán az Erste Bank az internetes kártyás fizetéseknél is bevezeti az erős azonosítást – az előírtnál nyolc hónappal korábban.
2019. 12. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ékszereket és kortárs műveket árverez a BÁV

Történetének legértékesebb ékszerkollekcióját árverezi el december 17-én a BÁV Aukciósház, míg a karácsonyi aukció második napján kortárs festményekre és szobrokra licitálhatnak az érdeklődők a MOM Kulturális Központban Budapesten.
2019. 12. 11. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Diszkrimináció miatt büntettek meg egy német lakástulajdonost

Diszkrimináció miatt kártérítésre köteleztek kedden Németországban egy lakástulajdonost, mert csak németnek volt hajlandó kiadni az ingatlant.
2019. 12. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi üzemét a francia Suez

A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
2019. 12. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Siklós Mártát, a LeitnerLeitner vezető tanácsadóját, partnerét Magyar Gazdaságért Díjjal tüntették ki

Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere 2019. december 6-án vette át a Magyar Gazdaságért Díjat Varga Mihály, pénzügyminisztertől és Tolnay Tibor, VOSZ elnöktől, mellyel sok éves kiemelkedően eredményes szakmai tevékenységét ismerték el.
2019. 12. 10. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 38 ezer autót adnak el a Porsche Hungariához tartozó kereskedések

A Volkswagen konszern márkáit Magyarországon értékesítő márkakereskedések az idén az előzetes adatok szerint 38 ezer új személyautót, illetve kishaszonjárművet értékesítenek, a 3 százalékos bővülés továbbra is vezető helyet biztosít a Porsche Hungariának (PH) az importőrök rangsorában - mondta Eppel János ügyvezető igazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 12. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem veszi meg a 4iG a T-Systems Magyarországot

A 4iG Nyrt. valamint a Magyar Telekom Nyrt. megszüntette a T-Systems Magyarország Zrt. felvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat - jelentette be a 4iG és a Magyar Telekom kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 12. 10. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában csökkent az idén a forgalomba helyezett személygépkocsik száma

Novemberben 1,4 százalékkal, januártól novemberig pedig 4,7 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria kedden publikált jelentése szerint.
2019. 12. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult az E.ON. Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlata

Az E.ON Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlatára az Elmű esetében 34 820 darab, az Émász esetében pedig 86 184 darab részvényre fogadták el a részvénytulajdonosok - tették közzé a társaságok hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 12. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: