Rossz hír az allergiásoknak: jelentős parlagfűpollen-terhelés várható

Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Rossz hír az allergiásoknak: jelentős parlagfűpollen-terhelés várható

A főigazgató mindezt azzal magyarázta, hogy az időjárás kedvez a növény fejlődésének, így már elkezdődött a parlagfű virágzása és ezzel együtt a pollenképződés is.
   
Gyuricza Csaba hozzátette, a parlagfű a megművelés alatt álló területeket veszélyezteti, Magyarországon pedig több mint 4 millió hektár szántóterület található. Kiemelte, hogy a gyérítés a földhasználók, földtulajdonosok feladata.
   
Példaként említette, hogy a parlagfűre érzékenyek számára már légköbméterenként 30-40 pollen is problémát okoz, egy igazán fertőzött időszakban azonban a pollenek száma légköbméterenként 700 és 800 között mozoghat.
   

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó?

 

A főigazgató a Kossuth rádió 180 perc című műsorában felidézte, hogy július 1-jén indult az országos parlagfű felderítés, amelyben a többi között az Országos Rendőr-főkapitányság is részt vesz, helikopterek segítségével.

Hozzászólások

Meglepő növekedést ért el a magyar gazdaság

A korrigált adatok szerint éves szinten 5 százalékkal, az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben. A piaci szolgáltatások adták a lendületet. A következő időszakban viszont inkább lassulás várható, az idei 4,5 százalék körüli GDP-növekedést jövőre 3,4 százalékos többlet követheti.
2018. 11. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH visszavonta a DIGI és az Invitel fúzióját engedélyező határozatát, de...

Félrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – 90 millió forint bírság kiszabása mellett – visszavonta a DIGI/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, és egyúttal új eljárást is indított, amely a megtévesztés által érintett piacok újbóli értékelését célozza. A hatóság a felek kérelmére – gazdasági érdeküket és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve – engedélyezte az új eljárás lezárásáig az összefonódás végrehajtásának folytatását a tranzakció többi részét illetően kirendelt ellenőrző biztos felügyelete mellett.
2018. 11. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország bekerült a legnagyobb gyógyszerexportálók közé

Tavaly Magyarország a 19. helyen felkerült a 20 legnagyobb gyógyszeripari exportőr listájára, amiben a Tevának jelentős szerepe van - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Debrecenben.
2018. 11. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A Mol teljesített a legjobban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 862,91 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 39 115,56 ponton zárt szerdán.
2018. 11. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilencmilliárd eurót hozhat a digitalizáció Magyarországnak

Akár 9 milliárd eurót adhat hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez 2025-ig a digitalizáció – állapítja meg friss kutatásában a McKinsey & Company. Miközben a digitális transzformáció komoly esély a gazdasági növekedés felpörgetésére, sokat kell tenni ennek érdekében, elsősorban az oktatás-képzés, valamint a digitális megoldások használatának terjedése terén.
2018. 11. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is bízunk az önkéntes pénztárakban

A tagok bizalma továbbra is töretlen az önkéntes pénztárakban, amit mutat, hogy a harmadik negyedévben is nőttek a befizetések az előző év azonos időszakához képest - mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
2018. 11. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy ügyvédet is előállítottak egy ingatlancsalási ügyben

Tíz embert - köztük négy ügyvédet - állítottak elő egy kiterjedt ingatlancsalási ügyben tartott akció során; a gyanúsítottak idős, vagy szellemileg leépült embereket tévesztettek meg - közölte a Fővárosi Főügyészség főügyésze szerdán az MTI-vel.
2018. 11. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orosz lap írt az ukrán-magyar viszonyról

A kárpátaljai kisebbség ügyében tett magyar lépésekről közölt cikket szerdán a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap, a román jobboldali ellenzékhez közel álló Adevarulban pedig azt elemezték, hogy Románia és Magyarország nézetei Európáról közel kerültek egymáshoz.
2018. 11. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbukott a szemétszállítás Budapesten?

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a szemétszállítás új rendszere nemcsak a főváros környékén, hanem Budapesten is megbukott.
2018. 11. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen nőtt a hazai GDP

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 11. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a szmogriadó van érvényben Nyíregyházán

A szálló por (PM10) koncentrációjának emelkedése miatt szerdán ismét életbe lépett a szmogriadó tájékoztatási fokozata Nyíregyházán.
2018. 11. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A közigazgatási bíróságok létrehozásáról tárgyal az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló kormányzati előterjesztését, majd a képviselők vitát nyitnak az állami ünnepségek hagyományos helyszíneinek közterület-foglalásáról szóló indítványról.
2018. 11. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi cukorbeteg van Magyarországon - ábrán mutatjuk

Tízezer lakosra jutó diabetes mellitus megbetegedés a 19 éves és idősebb lakosság körében
2018. 11. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenés várható a hazai tőzsdén

Enyhe mínuszban indulhat a kereskedés az európai piacokon, ezért a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkenésre számít a nyitáskor szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
2018. 11. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hátrányos helyzetű családokon segít a magyar komló

Több mint húsz év után ismét elindul Magyarországon a komlótermelés, így hamarosan hazai komlóból készülhet majd a Soproni sör. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária olyan modellt valósít meg Kastélyosdombón, amely kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható, emellett hozzájárul a termesztésben résztvevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is.
2018. 11. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hány év munka vár a magyarokra, mennyi jöhet össze a nyugdíjig?

Egy magyar fiatalnak a mostani kilátások szerint 34 évet kell dolgoznia egy friss uniós elemzés szerint. A K&H biztos jövő indexéből pedig az derül ki, hogy akik a fizetésükből félretennének a nyugdíjas éveikre, átlagosan 19 ezer forintot szánnak erre havonta. Ha valaki a munkával töltött 34 év alatt minden hónapban megspórol 20 ezer forintot, nyugdíjasként 19 millió forintra számíthat a K&H becslése alapján. A nyugdíjcélú megtakarítások egyik legjobb alternatívájaként ismert, adóvisszatérítéssel igénybe vehető nyugdíjbiztosítások népszerűsége egyre nagyobb, egy év alatt 69,7 százalékkal nőtt az állomány.
2018. 11. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 millió forinttal is büntetheti az adóhatóság a kapcsolt vállalkozásokat!

A 2017-es üzleti évet érintően nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak december 31-ig, ha el akarják kerülni az adóhatóság által kiróható súlyos bírságot. A jelentéstételre nem kötelezett cégeknek is érdemes a tavaly óta történt esetleges változásokra figyelmet fordítaniuk, derül ki a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST legfrissebb közleményéből.
2018. 11. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

IT-képzéssel bővül a Dobbantó program

Novemberben első alkalommal indul vállalkozónők számára digitalizációra fókuszáló képzés a Budapest Bank Dobbantó programjának keretében. Az először november 26-27-én megrendezendő képzést a program partnere, a SEED Alapítvány kínálja. A bank és az alapítvány közös célja, hogy segítséget nyújtsanak a női vállalkozások digitális ismereteinek és képességeinek fejlesztéséhez, ezzel hozzájáruljanak eredményességük és versenyképességük erősítéséhez.
2018. 11. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködést tervez a korcsolyázó- és a jégkorongszövetség

Hosszú távú szakmai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Magyar Jégkorong Szövetség.
2018. 11. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változott a magyar munkavállalók hozzáállása

Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, elhelyezkedési esélyeiket tekintve azonban évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók közel kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt - derül ki az Aon Legjobb Munkahelyek Program dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatásából, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2018. 11. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás