Rugó- és stabilizátorgyártó üzemmel újít a Thyssenkrupp Debrecenben

Rugó- és stabilizátorgyártó üzemet épít Debrecenben a thyssenkrupp, a 11 milliárd forintos, 14 hónap alatt elkészülő zöldmezős beruházás helyszínén pénteken jelképesen megtették az első kapavágást a cég képviselői.

Rugó- és stabilizátorgyártó üzemmel újít a Thyssenkrupp Debrecenben

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára példaértékűnek nevezte a Debrecenben folyó gazdasági fejlesztéseket.  "Ahol ilyen mértékű a fejlődés, ott megérdemlik a figyelmet és a támogatást" - mondta. Beszélt az ország gazdasági fejlődéséről is, megemlítve, hogy jövőre is 4  százalék felett lehet a GDP-bővülés üteme. Úgy fogalmazott: "Magyarország sikere, hogy minket választott ismét a thyssenkrupp", és méltatta a német céget, mely 200 éves múltja alatt a világ legnagyobb acélipari vállalata is volt.
    

Karsten Kroos, a thyssenkrupp alkatrész-technológiai üzleti területének vezérigazgatója felidézte, hogy a német vállalatot 130 éves múlt köti össze Magyarországgal, hiszen a XIX. században mozdonyokat, vonatokat szállítottak ide, később bővült a termékválaszték. Budapest, Győr és Jászfényszaru után Debrecenben építik fel az új gyárat, ahol 250 dolgozót foglalkoztatnak majd, és több mint hatmillió csavarrugót és stabilizátort készítenek csúcstechnológiával az autógyártó cégeknek - tette hozzá.     Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a város befektetésösztönző programja újabb mérföldkövének nevezte a beruházást. Debrecen gazdasága gyorsan fejlődik, mint iskolaváros - a hetvenezres diáksággal - jó minőségű szakképzési rendszerrel is rendelkezik, 2018-tól pedig, amikor beindul a termelés a thyssenkrupp üzemében, Debrecen lesz a legnagyobb ipari területtel rendelkező település az országban - mondta.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy kell, lehet és érdemes a tehetséges magyar szakemberekre építeni. A jövő évi termelés megkezdéséhez már most folyik a dolgozók kiválasztása, akiket itt és Németországban képeznek tovább - jelentette be.
    

A beruházás februári bejelentésekor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a kormány 3,8 milliárd forint készpénztámogatást biztosít a beruházáshoz.
    

A thyssenkrupp csoport Magyarországon több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat, az autóipar mellett a lifttechnikában és a Ferroglobusszal együtt az acélkereskedelemben van jelen. A cég a kormányművek számára egy szoftverfejlesztési központot is üzemeltet Budapesten 1999 óta több mint 500 fejlesztőmérnökkel, ahol az önvezető autókkal is foglalkoznak.
    

A nyilvános cégadatok szerint a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. a 2016. szeptember 30-ával végződő üzleti évben 46,4 milliárd forint nettó árbevételt és 819,2 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

Hozzászólások

Pro és kontra a magyar építőiparban

Folytatódott a kiugró növekedés a magyar építőiparban. A következő időszakban is bővülés várható, de a jövőbeni növekedést több tényező akadályozhatja.
2018. 01. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

Minden eddiginél többen, mintegy 180 ezren keresték fel tavaly a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkot, amely idén is számos újdonsággal várja a látogatókat.
2018. 01. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton indul A Dal 2018

Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban.
2018. 01. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Himnusszal kapcsolatos ereklyéket állítanak ki Nyíregyházán

Kölcsey Ferenc Himnuszának autográf kéziratát, valamint a költeményt megzenésítő Erkel Ferenc Himnusz-partitúra kéziratának eredeti példányát is megtekintheti a nagyközönség a magyar kultúra napjának alkalmából pénteken és szombaton Nyíregyházán.
2018. 01. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kampány indul a téli kikapcsolódás népszerűsítésére

Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
2018. 01. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten

SecOps Europe címmel IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten január 24-25-én, a nemzetközi rendezvényre a szakma legjobbjai érkeznek - közölte a program fő szervezője, a BlackCell IT Security hétfőn az MTI-vel.
2018. 01. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen
2018. 01. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,75 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn.
2018. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

63 százalékkal több segéd- és betanított munkást kerestek a vállalatok az év utolsó negyedében

2017 utolsó hónapjaiban 17,4 százalékkal több új hirdetést adtak fel a cégek Magyarország vezető állásportálján, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban - derül ki a Profession.hu legfrissebb, Q4-es adatokat összefoglaló riportjából. Nem szűnik a szakmunkások és betanított munkások iránti igény, továbbra is ez a két kategória vezeti a hirdetői ranglistát.
2018. 01. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cafeteria: a céges autó értékes juttatási forma, de átláthatóan kell kommunikálni a dolgozók felé, és használatát szabályozni kell mindkét fél érdekében

A céges autó egyre népszerűbb béren kívüli juttatási forma, hiszen a legtöbb esetben a gépjárművet magáncélra éppúgy használhatja a dolgozó, mint vállalati ügyek intézésére. Éppen ezért a flottás autó fontos szerepet kap a munkavállalók elégedettségének növelésében, de ehhez elengedhetetlen, hogy a cégautó szabályzat vállalatra szabott, mindkét fél számára biztonságot nyújtó feltételeket tartalmazzon. Az Arval szakértői a szabályzat megléte mellett azonban hangsúlyozzák: akkor lehet népszerű ösztönző az autó, ha annak értékét, illetve a kapcsolódó szabályzatot átlátható módon kommunikálja a vállalat a munkatársai felé.
2018. 01. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat

Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján, melyet abból az alkalomból tartott, hogy hétfőn 20 új mentőautó állt forgalomba.
2018. 01. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági központ jött létre Budapesten

Negyven emberrel működő, a közép-európai régiót kiszolgáló kiberbiztonsági központot hozott létre Budapesten Cyber Intelligence Centre (CIC) néven a Deloitte - tájékoztatta az MTI-t a könyvvizsgáló cég hétfőn.
2018. 01. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit nőttek a fogyasztói árak?

A jegybank várakozásainak megfelelően a fogyasztói árak 2,1 százalékkal nőttek tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest, a piaci elemzők várakozása 2,2 százalék körül volt - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán

Több mint 250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán. A beruházás európai uniós forrásból valósul meg.
2018. 01. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi közúti baleset van Magyarországon?

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Magyarországon (2007-2017. III. negyedév)
2018. 01. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási bizottságok az április 8-ai országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2018. 01. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így juthatnak gyorsabban hitelhez a hazai kkv-k

Idén januártól egy új termék bevezetésével járul hozzá a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) forráshoz jutásának még gyorsabbá tételéhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Az úgynevezett portfóliógarancia keretében a vállalkozások hiteleihez vállalt kezességek átfutási ideje minimálisra csökken - közölte a garanciatársaság az MTI-vel.
2018. 01. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek

Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre - jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
2018. 01. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak a fogyasztói árak

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2018. 01. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a hatos lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás