Sikeres magyar részvétel a Frankfurti Könyvvásáron

Danyi Zoltán A dögeltakarító, Kiss Noémi Sovány angyalok és Márton László Két obeliszk című regényeit is bemutatták a vasárnap zárult 70. Frankfurti Könyvvásáron.

Sikeres magyar részvétel a Frankfurti Könyvvásáron

A nemzetközi könyves seregszemlén Danyi Zoltán, Kiss Noémi és Márton László köteteinek bemutatója a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Publishing Hungary Programjának támogatásával és a Stuttgarti Magyar Intézet szervezésében, a könyvvásár pódiumain valósult meg - közölte az MTI-vel hétfőn a KKM Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkársága.
    

Az idei Frankfurti Könyvvásár október 10-től öt napon át várta a világ könyves szakembereit és a látogatókat. A magyar stand ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Szegner Balázs düsseldorfi főkonzul.
    

A nagyszabású könyves mustrán 110 országból mintegy 7500 kiállító vett részt. A szervezők a tavalyihoz hasonlóan nagyjából 300 ezer vendégre számítottak, akik számára több ezer felolvasást, konferenciát, író-olvasó találkozót hirdettek.
    

A magyar kiállítók a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által üzemeltetett standon vonultatták fel legújabb könyvtermésüket.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Danyi Zoltán a délszláv háborúról és annak személyes feldolgozásáról szóló regényét, valamint Márton László Christian Thanhäuser fametszeteivel illusztrált kötetét a nemzetközi pódiumon mutatták be a szerzők a német irodalmi élet elismert kritikusainak közreműködésével. Kiss Noémi női tematikájú könyvét a Leseinsel színpad közönsége fogadta nagy érdeklődéssel - számolt be a közlemény.
    

Az irodalmi beszélgetések és felolvasások mellett József Attila Szabad ötletek jegyzéke című művéből Mándli Vazul zenei közreműködésével Kalász Orsolya és Cristian Filips olvasott fel a frankfurti BookFest rendezvénysorozat keretében, a Hotel Steigenbergert épületében.
    

A magyar standon az a Publishing Hungary Program jóvoltából a könyvvásárra elkészült német és angol nyelvű antológia is helyet kapott, amely idegen nyelven még meg nem jelent szerzők, például Kerékgyártó István, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Ugron Zsolna, Bencsik Orsolya vagy Temesi Ferenc műveiből közöl részleteket, és ajánlja írásaikat a külföldi kiadók, műfordítók figyelmébe.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Macedónia kérte a kiadatást Magyarországtól

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérte Szkopje Budapesttől - közölte a szkopjei sajtó szerdán.
2018. 11. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdtek a tőzsdék Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csökkenésre számíthatunk?

Csökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
2018. 11. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést az Élelmiszerbank

Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank péntektől vasárnapig.
2018. 11. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már pályázhatnak a nonprofit szervezetek a Tudatosan a pénzügyekben címmel meghirdetett felhívásra

Keddtől pályázhatnak a nonprofit szervezetek a Tudatosan a pénzügyekben címmel meghirdetett felhívásra, a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló programok támogatására - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel.
2018. 11. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Skót miniszterelnök szerint egységes ellenzéki fellépés kellene a Brexit megállapodástervezet ellen

A skót miniszterelnök szerint a londoni alsóház ellenzéki frakcióinak egységesen kellene fellépniük a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, a brit kormány által a múlt héten jóváhagyott megállapodástervezet ellen.
2018. 11. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kimagaslóan teljesít az építőipar

Idén kimagaslóan teljesít az építőipar mind a keresleti, mind a kínálati oldalt tekintve - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) által szervezett VI. Ingatlanfejlesztési napon az MTI-nek kedden Budapesten.
2018. 11. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rajtunk is múlik, hogyan élünk majd nyugdíjasként

Napjainkban egyre többször merül fel jogosan a kérdés, hogy vajon elég lesz-e a pénzünk nyugdíjasként, fenn tudjuk-e tartani azt az életszínvonalat, amelyet fiatalon elképzeltünk. Az OVB Magyarország egyik korábbi felmérése szerint a hazai lakosság kevesebb mint harmada gondolja csupán, hogy a nyugdíjbiztosításokhoz jár állami támogatás adó-visszatérítés formájában, pedig a magyarok jelentős hányada életszínvonal csökkenést prognosztizál idősebb korára.
2018. 11. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ingatlanfejlesztési piac harmadik legerősebb éve lehet 2018

Magyarország felzárkózott a közép-európai régióban második helyezett cseh piachoz a befektetési ingatlanpiaci forgalom alapján.
2018. 11. 21. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A játékpiac az éves bevételének felét érheti el karácsonykor

A játékpiac 45 milliárd forintos éves forgalmának csaknem a felét érheti el az év végi ünnepi időszakban, idén a családok hagyományos áruházi vásárláskor átlagosan 6800 forintot, online vásárláskor átlagosan 8300 forintot szánnak játékokra - közölte friss kutatása alapján a Regio Játékkereskedelmi Kft. kedden.
2018. 11. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma

Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma (2001-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2018. 11. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eldurvultak az üzemanyagadó emelése elleni tüntetések Franciaországban

A francia kormány tagjai elítélték kedden az üzemanyagadó emelése ellen negyedik napja tartó tüntetések radikalizálódását, az útblokádok emelését és üzemanyagraktárak elfoglalását. Egy úttorlasznál megsérült motoros belehalt sérüléseibe, ő a második halálos áldozat - közölte az este Laurent Nunez belügyi államtitkár a BFM hírtévében.
2018. 11. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

46 szervezet csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz

Újabb 46 szervezet csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalíció), amely még ebben a hónapban megtartja első plenáris ülését is.
2018. 11. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriáskerék épül advent idejére Szegeden

Tíz emelet magas óriáskerék épül advent idejére Szegeden, emellett szalmalabirintus, fényfestés és szabadtéri jégpálya is várja az ünnepekre készülődőket a Tisza-parti városban - tájékoztatta a Karácsonyi Hetek programsorozatát szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. az MTI-t.
2018. 11. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére

A kormány elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek - jelentették be kedden Budapesten.
2018. 11. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdán rendkívüli nemzetbiztonsági ülés lesz

Rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke.
2018. 11. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeretnének, de mégsem mernek vállalkozni a magyar fiatalok

A magyar fiatalok, bár nagyon szeretnének saját cégükben dolgozni, mégsem szívesen vállalkoznak – erősítette meg a Hiventures megbízásából a Pulzus 18-35 év közötti korosztályban készített reprezentatív kutatása. A magyar fiatalok 66 százaléka számára az lenne a legideálisabb, ha saját vagy családjuk vállalkozásában tevékenykedhetnének. Alkalmazottként mindössze 24 százalék képzeli el az életét. Jó hír, hogy ötletekből nincs hiány, hiszen a felmérésben részt vevők csaknem kétharmadának volt már egy vagy több olyan ötlete, amelyre jövedelmező vállalkozást lehetne alapítani. Ennek megfelelően 54 százalékuk családja vagy barátai körében néha beszélget is ilyen témákról. Csakhogy a vágyaik, ötleteik megvalósításába egyelőre csak kevesebben vágnak bele. A megkérdezettek 47 százaléka ugyanis azt vallotta, hogy a következő évtizedben valószínűleg nem indít saját vállalkozást. Mindössze 37 százalék tervez ilyesmit, 16 százalék pedig bizonytalan, azaz nem tudja vállalkozna-e vagy sem.
2018. 11. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Generációváltásra van szükség az agráriumban

Nagy szükség van a generációváltásra és a technológiai megújulásokra a mezőgazdaságban, amely kihívásaira a fiatalok tudása és ötletei jelenthetnek megoldást - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter kedden, a Fiatalok az agrár termékpályákon elnevezésű konferencián, Budapesten.
2018. 11. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 4 százalék feletti GDP-növekedés várható

Varga Mihály szerint az idén 4,3-4,5 százalékkal nő a magyar bruttó hazai össztermék (GDP), és a kormány várakozása alapján jövőre is 4 százalék feletti mértékben bővül a gazdaság Magyarországon.
2018. 11. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz jövőre számítanak a mozaikcsaládokban élők

A mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91%-uk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjstratégiáit vizsgáló kutatásából.
2018. 11. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás