Skóciában lesz az első brit űrrepülőtér

Skócia északi partjainál, Sutherland megyében épülhet meg az első brit űrrepülőtér - írta a BBC hírportálja.

Skóciában lesz az első brit űrrepülőtér

A műholdakat szállító rakéták függőleges irányú fellövésére a legalkalmasabbnak az A'Mhoine-félszigetet találták - olvasható a brit űrkutatási hivatal (UK Space Agency) vasárnapi közleményében.
   
Az űrügynökség 2,5 millió fontot (912 millió forint) biztosít az űrkikötő építésére a Highlands and Islands Enterprise-nak. Minél hamarabb, már a 2020-as években el akarják indítani az első rakétákat.
    
"A brit földről induló első űrrakéta visszaszámlálása ezennel megkezdődött. Az Egyesült Királyság szándéka, hogy az ország űrszektora a világ űriparának 10 százalékát tegye ki 2030-ra. Büszkék vagyunk, hogy bennünket választottak, hogy segítsük a célt megvalósítani" - mondta Patrick Wood, az együttműködésben részt vevő amerikai repülőóriás, a Lockheed Martin képviseletében.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátorÖsszeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az amerikai szankciók mélyítik a török gazdasági válságot

Nem az Egyesült Államok által bevezetett szankciók okozták a török pénzügyi válságot, azok csupán mélyítették a folyamatot - jelentette ki a Turkinfo főszerkesztője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, kedden.
2018. 08. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz kezdés várható a tőzsdéken

Veszteséges kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 08. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Görögország lezárta a gazdasági kiigazítási programját

Görögország lezárta az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében folytatott hároméves gazdasági kiigazítási programot, de továbbra is arra kell összpontosítani, hogy az ország hatékonyan kezelje a válság éveinek társadalmi és gazdasági következményeit - jelentette ki Pierre Moscovici hétfőn.
2018. 08. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oroszok kétharmada hisz egy történelemhamisításban

Az oroszok 66 százaléka úgy hiszi, hogy létezik egy olyan csoport, túlnyomórészt az általánosságban vett Nyugaton, amely a történelem átírásával, a tények meghamisításával próbál meg ártani Oroszországnak - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet felmérésének hétfőn ismertetett eredményéből.
2018. 08. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megsértik a Világkereskedelmi Szervezet normáit azok az amerikai szankciók

Megsértik a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) normáit azok a szankciók, amelyeket az Egyesült Államok tervez bevezetni az Északi Áramlat-2 földgázvezeték ellen, így azok semmilyen módon nem indokolhatók - hangoztatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2018. 08. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd euró aszálykár érte a német gazdákat

Legkevesebb hárommilliárd euró (966 milliárd forint) kár érte a német mezőgazdasági termelőket az utóbbi hónapok csapadékszegény időjárása miatt a betakarítás után készített első becslések szerint - írták hétfőn német lapok.
2018. 08. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei hétfőn.
2018. 08. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni az EB-ben

Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni a következő Európai Bizottságban - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője vasárnap este pártja egy helyi találkozóján.
2018. 08. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőtték a második veszélyes tusnádfürdői medvét

A Szent Anna vadásztársulat illetékesei Tusnádfürdő határában szombat este kilőtték a városba bejáró második veszélyes medvét is - közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.
2018. 08. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GDP közel 60 százalékát teszi ki a szerb államadósság

A szerb államadósság június végén a bruttó hazai termék (GDP) 59,7 százalékát tette ki, 24 milliárd euró (mintegy 7760 milliárd forint) volt - közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
2018. 08. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban álltak a nyugat-európai tőzsdék reggel

Pluszban álltak a vezető európai tőzsdék hétfőn reggel, miután jórészt erősödéssel zártak az ázsiai börzék.
2018. 08. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb amerikai szankciók jöhetnek Törökországgal szemben

Tarik Demirkan Törökország-szakértő szerint valószínűleg újabb szankciók jönnek az Egyesült Államok részéről Törökországgal szemben és Ankara készül valamire, de még nem tudni, mire.
2018. 08. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult Oroszország és Németország viszonya

Sokkal jobb Oroszország és Németország viszonya, mint néhány hónapja volt - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 08. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodás született az Eurovíziós Dalfesztivál finanszírozásáról

Megállapodás született az Eurovíziós Dalfesztivál finanszírozásáról Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
2018. 08. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért egyen káposztát!

Egy speciális vegyület révén képesek csökkenteni bizonyos zöldségek, köztük a káposzta, a brokkoli és a kelkáposzta a bélrák kialakulásának kockázatát.
2018. 08. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

November óta most először gyorsult az infláció Nagy-Britanniában

Tavaly november óta először gyorsult az infláció júliusban Nagy-Britanniában.
2018. 08. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre csak nő az unióba irányuló cseh export

Egyre emelkedik az Európai Unióba irányuló cseh kivitel, az idei első fél évben éves összehasonlításban több mint fél százalékkal nőtt az uniós export, részesedése a teljes cseh exportból 84,2 százalékot tett ki - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában. Néhány éve, 2012-ben és 2013-ban ez a részesedés még 81 százalékos volt.
2018. 08. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyugtató üzeneteket küldött a török miniszter

A török pénzügyminiszter alapvetően nyugtató üzeneteket fogalmazott meg a befektetőknek szánt sajtótájékoztatón.
2018. 08. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgium átveszi a balti országok légtérvédelmének vezetését

Szeptembertől a belga légierő veszi át a NATO kötelékében működő, a balti országok légtérvédelmét ellenőrző parancsnokság vezetését - tájékoztatott közleményében a katonai szövetség pénteken.
2018. 08. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: állandó párbeszédet kell folytatni Oroszországgal

Németországnak állandó párbeszédet kell folytatnia Oroszországgal - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi évekhez képest újabban szokatlanul gyakran érintkezik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel szombaton is találkozik kormánya vendégházában, a Berlin melletti Meseberg kastélyban.
2018. 08. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás