Sosem látott figyelem irányult a Balatonra ezen a nyáron

Sosem látott figyelem irányult a Balatonra ezen a nyáron, de nincs vége a szezonnak, az üdülőövezet továbbra is "nyitva tart" - hangzott el a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) szombati sajtótájékoztatóján, amelyet a Balaton közepén, egy hajón tartottak.

Sosem látott figyelem irányult a Balatonra ezen a nyáron

Hoffmann Henrik, a szervezet elnöke elmondta, összességében sikeres volt az év az üdülőrégió számára, ahol tovább nőtt a vendégforgalom, és bővült a fejlesztések, programok száma is.     

Kiemelte, hogy a vizes vb Balatonnál zajló programjainak "globális marketinghozadéka, hogy sosem látott figyelem irányult a Balatonra". Örömének adott hangot, hogy a közigazgatásilag három megye "peremvidékének számító" kiemelt üdülőrégió immár egységes turisztikai célpontnak számít a tavaly elfogadott turizmusfejlesztési törvényben, amely korábbi területét több településsel, köztük Veszprémmel és Sümeggel növelte, még több élményt kínálva a térség látogatóinak.
   
Beszélt arról is, hogy míg néhány éve a magyar családok 50 százaléka tudott megengedni magának egy egyhetes balatoni nyaralást, addig az idei felmérések alapján 65 százalékra nőtt ez az arány, ami leginkább a reálbérek növekedésének köszönhető.     


Történelminek nevezte a kormányhatározatban nevesített 370 milliárd forintos balatoni fejlesztési csomagot, amelynek pályázataira folyamatosan lehet jelentkezni.
   
A balatoni program is mutatja, hogy az elmúlt évben felértékelődött a hazai turizmus szerepe, hiszen jelentős mértékben, mintegy 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez - tette hozzá Hoffmann Henrik.
   
A KSH szeptemberi adatai szerint az év első 7 hónapjában a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek 15,3 százalékát, a vendégéjszakák közel 20 százalékát regisztrálták a Balaton-régióban.
    

A kereskedelmi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága az első hét hónapban a tavalyi 50 százalékról közel 55 százalékra nőtt. A régió  1 millió 17 ezer vendéget fogadott 3 millió 252 ezer vendégéjszakára idén, ami jelentős növekedést jelent.
   
A külföldi vendégek száma a korábbi év hasonló időszakához képest 9,9 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma 10,5 százalékkal nőtt, ami áttörésnek számít a korábbi évekhez képest - fogalmazott a BTSZ elnöke.
   
Hoffmann Henrik szólt arról is, hogy a Global Peace Index szerint Magyarország a 15. legbiztonságosabb térség a világon, tavaly óta ötöt lépett felfelé a rangsorban, ami fontos turisztikai vonzerő.
  
Sajnálatának adott hangot, hogy nemcsak jó példák akadnak a Balatonnál, mert amíg Hévíz, Balatonfüred, de leginkább Keszthely kereskedelmi szálláshelyein jelentősen nőtt a vendégforgalom a KSH adatai szerint, addig Siófokon 9,4 százalékos elmaradást regisztráltak a tavalyi adatokhoz képest.
   
Hozzátette, a város idegenforgalmi adóbevételéből az derül ki, hogy összességében Siófokon is nőtt a vendégforgalom, ami azt jelenti, hogy a KSH-adatokban nem szereplő magánszálláshelyek forgalma emelkedett jelentősen.
   
"Ez az irány nem jó, Siófok vezetésének többet, szervezettebben kell tenni a turizmusért" - fogalmazott a szövetség elnöke, hozzátéve, hogy a magánszálláshelyek vendégkörének fizetőképessége általában fele akkora sincs, mint a kereskedelmi szálláshelyeké.  
   
Fekete Tamás, a Nyitott Balaton koordinátora a szeptember 22. és október 15. között zajló őszi akcióról elmondta, hogy 113 eseményt szerveznek a Balaton körül, amelyhez 158, esetenként jelentős kedvezményeket is nyújtó szálláshely, továbbá 125 olyan vendéglátóhely csatlakozott, amely helyi termékeket és különleges őszi menüt is kínál.
   
A program alapvető célja megmutatni, hogy a Balaton-régió nemcsak a nyári időszakban jelenthet vonzó úti cél a turistáknak. Az őszi akció középpontjában a balatoni borok, ételek és egyedi, aktív programok állnak, amelyről további információkat a www.nyitottbalaton.hu oldalon lehet olvasni.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: