Stagnálásra számítanak az elemzők a magyar tőzsdén

Stagnálásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Stagnálásra számítanak az elemzők a magyar tőzsdén

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: nem vár jelentős mozgásokat, a vezető részvények árfolyamai vélhetően a szerdai árszinteken mozognak majd.
    

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint a BUX-index esetében az alacsony forgalom miatt nehezen jelezhető előre a nyitás iránya, de vélhetően stagnálnak az árfolyamok.
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,21 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 38 119,09 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt. A Mol 165 forinttal, 0,69 százalékkal 24 065 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,14 százalékkal 10 375 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 476 forintra esett, forgalma 232,2 millió forint volt. A Richter-papírok 22 forinttal, 0,33 százalékkal 6718 forintra gyengültek, forgalmuk 865,7 millió forintot ért el.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Ilyen programok lesznek a magyar kultúra napján

Kiállításokkal, előadásokkal, koncertekkel és gyermekprogramokkal ünneplik a magyar kultúra napját Győr-Moson-Sopron megyében.
2018. 01. 22. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan a postánál is elérhető lesz a Minority SafePack aláírásgyűjtő íve

Január végétől elérhetővé válik a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés aláírásgyűjtő íve és egy ingyenes válaszboríték a Magyar Posta hivatalaiban - közölte a Rákóczi Szövetség pénteken az MTI-el.
2018. 01. 22. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hideg idővel kezdődik a hét

Hideg téli idővel kezdődik a hét többfelé havazással, néhol akár mínusz 10 fokig is hűlhet a levegő. A hét további részében is többször várható csapadék, de némileg melegszik az idő, többfelé plusz 10 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2018. 01. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sehol nem kellett forgalomkorlátozást elrendelni az időjárás miatt

Sehol nem kellett forgalomkorlátozást elrendelni az időjárás miatt, a gyorsforgalmi utak jól járhatóak és nincs elzárt település sem az országban - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága vasárnap az MTI-vel.
2018. 01. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész héten erősödött a BUX

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 40 021,89 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 144,03 ponttal, 0,36 százalékkal magasabb.
2018. 01. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szociális célú épületeket korszerűsítettek Nyíregyházán

Száz százalékban hazai és uniós támogatásból, több mint 224 millió forintból újultak meg a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ épületei, a két telephelyet érintő beruházásnak része volt korszerűsítés és új épületrész létrehozása is - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2018. 01. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az agrárdigitalizációra törekszik

Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
2018. 01. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar sör nyert díjat egy cseh sörversenyen

Három bronzérmet nyert a békésszentandrási Szent András Sörfőzde Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyén, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolon - tájékoztatta a kézműves főzde pénteken közleményben az MTI-t.
2018. 01. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esélyesek lehetünk a legjobb európai úti cél címre

Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
2018. 01. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők nyerték az első Dal 2018 válogatót

A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
2018. 01. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a furcsa számokat senki nem találta el a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavasszal megérkezhet Budapestre az új amerikai nagykövet

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet - mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója a hirdo.hu-nak a Donald Trump amerikai elnök egy évvel ezelőtti beiktatatásához kapcsolódóan adott interjúban.
2018. 01. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az egyik legbiztonságosabb úti cél

A biztonság a top három utazási szempontban van, ez Budapestet és Magyarországot a legjobb úti célok közé emelte - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén rövidebb a farsangi időszak

Az idén rövid lesz a farsangi időszak - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változás a magyar gazdaság növekedési előrejelzésében - heti devizapiaci jelentés

-Novemberben 30,7%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. -Ezen a héten a forint kissé erősödött az amerikai dollárral szemben.
2018. 01. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált, a február 10-i rendezvény teljes bevételét a hagyományoknak megfelelően rászoruló külhoni magyar közösségeknek ajánlják fel.
2018. 01. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 legjobb tőzsdei teljesítményeit díjazta a Budapesti Értéktőzsde

A BÉT Legek díjátadó a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseménye, amelyen ezúttal 13 kategóriában jutalmazta a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján. Ebben az évben három új kategóriát is bevezetett a BÉT, egy életműdíjat is átadtak, ráadásul az „év hazairészvény-kereskedési platformjára” a tőzsde honlapján keresztül bárki szavazhatott.
2018. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óránként 6 káreset történt itthon az ünnepek alatt

December 24. és január 1. között közel 1400 kárt jelentettek a Generali Biztosítónál összesen közel 250 millió forint értékben, ami naponta átlagosan 155, illetve óránként 6 káresetet jelent. A háztartásokban a legtöbb kárt a vezetékes víz és a tűz okozták.
2018. 01. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás