Stresszkezelés a munkahelyen: mit tehet a főnök, ha feszültek a kollégák?

A stressz, vagyis az olyan helyzetek, amikor úgy érezzük, képtelenek vagyunk megküzdeni az elénk tornyosuló kihívással, ráadásul a veszteség lehetősége is feszültséget kelt bennünk, az életünk és a munkánk szerves része – ez a koronavírus-járvány kitörése óta fokozottan igaz. A stressz kezelése nem csak a munkavállalók feladata, abból a munkaadóknak is szükséges kivenni a részüket. Milyen eszközök állnak ehhez a vezetők, HR-esek rendelkezésére? Geszvein Erika tanácsadó szakpszichológus, és Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR vezetője mondja el véleményét.

Stresszkezelés a munkahelyen: mit tehet a főnök, ha feszültek a kollégák?

Az elmúlt fél év a változásról, a váratlanról és az ismeretlenről szólt munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt, ami kétségtelenül a stressz melegágya. Ráadásul a jelenben sem dőlhetünk még hátra, hiszen ahogyan az a bizonyos régi kerékvágás nem tért vissza, úgy még a jövő is homályos.

A koronavírus-járvány kitörésekor egyik napról a másikra mindenki egy olyan szituációban találta magát, amire nem létezett forgatókönyv, a bizonytalanság pedig óriási stresszt okozott. A home office széles körű elterjedésének egyik következményeként összemosódtak a munka és magánélet határai, így a privát szférában jelentkező stressz is megszűnt magánügyként létezni” – összegzi a helyzetet Geszvein Erika, tanácsadó szakpszichológus. 

Bizonytalan ősz 

A számos új kihívás mellett, amellyel a munkavállalóknak meg kellett küzdeniük, a munkahely elvesztésének lehetősége is felmerült azoknál a cégeknél, ahol csökkentek a megrendelések és visszaesett a forgalom. 

„A munkavállalók présbe kerültek, úgy érezték, ha nem teljesítenek, nem tartják a határidőket, azzal a munkájukat kockáztatják, miközben sokaknak a család frontján is helyt kellett állniuk. Mindeközben ott lebegett a fejek felett a kérdés, vajon mekkora is a baj, és meddig fog a járvány tartani, most pedig hasonlóan bizonytalanul vágunk bele az őszi-téli időszakba
” – sorolja a nehezítő tényezőket Geszvein Erika. 

Nagy nyomást tesz most a munkavállalókra az is, hogy „az ősz hagyományosan aktív időszak a munkahelyeken, a nagy hajrá ideje az év vége előtt. Sok helyen a tavaszi kiesést is most kell behozni. Ráadásul idén nyáron nem volt olyan nyugodt és felhőtlen a pihenés, mint egy átlagos évben – így az idei ősz az elmaradások behozásáról szól, miközben a munkavállalók fáradtabbak és stresszesebbek a szokásosnál” – árnyalja tovább a képet Simon-Göröcs Lili. 

Munkáltatói dilemmák  

A vezetők számára is kihívásokat tartogat a jelenlegi helyzet: a koronavírus-járvány első hulláma idején „azok a munkáltatók, akik tudatosították magukban, hogy az adott körülmények között nem reális ugyanazt a teljesítményt elvárni a dolgozóktól, mint korábban, nagy lépéseket tettek a kollektív stressz-szint csökkentése felé” – állítja a szakpszichológus. „A második hullámban viszont a munkáltatóknak hosszú távon kell megoldást találnia a helyzetre. Mérlegelniük kell: tudnak egyszerre biztonságos és nyugodt munkakörnyezetet biztosítani, miközben a cég gazdaságilag fenntartható marad? Hosszú távon ugyanis nem valószínű, hogy el tudják fogadni a csökkenő teljesítményt, amennyiben az a cég fennmaradását kockáztatja – teszi hozzá a Profession.hu HR vezetője.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

A feszültség tehát sok munkahelyen most is jelen van, ezért különösen fontos, hogy a vezetők, a HR szakemberek támogassák a kollégákat például azzal, hogy folyamatosan kommunikálnak velük a helyzetről, illetve rámutatnak, az ismeretlen lehetőséget is rejthet, és nem csak ijesztő nehézségeket. A megfelelő stresszkezelési programok célja tehát, hogy „a stresszben rejlő, gyakran kizárólag negatívként aposztrofált energiát olyan erőforrássá formálják át, amelyek az egyének és a szervezet fejlődését, növekedését támogatják” – hangsúlyozza Geszvein Erika.

Mit tehet a munkáltató?  

Az a munkáltató, aki szeretne tenni a munkavállalóiért, mindenekelőtt mérje fel, milyen a hangulat a munkahelyen és milyen közérzet jellemzi a kollégákat a mindennapokban. Ehhez érdemes hozzáadni az egyéb, munkán kívüli befolyásoló tényezőket is, mint amilyen aktuálisan az iskolakezdés körüli kérdések. Ezután ajánlott is elindulni a lehetséges megoldások felé.

„Jó, ha elérhetővé teszünk valamilyen munkavállalói támogató szolgáltatást, vagy egy olyan szakembert, például pszichológust vagy coachot, akihez szükség esetén díjmentesen fordulhatnak a munkavállalók. Fontos továbbá, hogy rendszeresen kommunikáljunk a kollégákkal, és biztosítsunk olyan ventillációs csatornákat számukra, ahol egymással és velünk is megoszthatják problémáikat. Ilyenek lehetnek a napi 15 perces online kávészünetek a home office-ban dolgozók számára, és az is hasznos, ha néhány hetente a teljes vezetőséggel is lehetőség nyílik a kommunikációra. Sokat segít a szorongó kollégáknak, ha a vezetőség időről-időre megosztja éppen mi történik, és nem hagyja bizonytalanságban őrlődni a munkavállalókat” – tanácsolja Simon-Göröcs Lili.  A fentiek mellett „bármilyen, a stressz nyomását csökkentő eszköz hasznos lehet a munkavállalóknak, legyen az relaxációs technika, ellazulást segítő zene vagy videó. Emellett rövid, közös stresszcsökkentő rutinok is beépíthetők a napokba, akár online is. De fontos tudnunk, hogy mérhető változást akkor tudunk elérni, ha tudjuk, mik a nehézségek, tudunk-e rajtuk változtatni, vagy az alkalmazkodást érdemes segítenünk” – teszi hozzá Geszvein Erika.  


A fentiek azért kiemelt jelentőségűek, mert a munkavállaló, aki érzi, hogy nem hagyják egyedül a problémáival, sokkal könnyebben küzd meg az elé kerülő akadályokkal, mert lesz miből erőt merítenie. „Az, hogy biztosítjuk a szociális hálót a munkavállalók számára, és azt fejezzük ki feléjük, hogy ebben a helyzetben is mellettük vagyunk, azon túl, hogy jótékonyan befolyásolhatja a teljesítményt, az elköteleződés mértékét is fokozhatja, ráadásul a munkavállalói élmény fogalmát is új szintre emelheti” – összegzi Simon-Göröcs Lili. 

Fontos a töltődés 

A változás ugyanakkor nem kizárólag a munkaadó feladata, ugyanennyit nyom a latban az egyéni felelősség is, vagyis a kapott eszközökkel, módszerekkel a dolgozóknak kell élniük. Fontos, hogy felismerjék: a jelen helyzetet nem lehet egyedül megoldani, csak elfogadni, és – lehetőleg építő módon – elterelni róla a figyelmet. „Keressük meg, mi az, amivel a munkaidőn kívül fel tudjuk tölteni magunkat, vagy mi az, ami lenyugtat, kiszakít a stresszes jelenből. Ez lehet a túrázás a természetben, a jóga, az olvasás vagy valamilyen alkotó tevékenység” – mondja Simon-Göröcs Lili. 


Ha pedig arra van szükség, forduljunk szakemberhez. „Kis- és középvállalatokra jellemző, hogy a HR-esek, vagy a vezetőség tagjai vállalják magukra a pszichológus szerepét. Egy olyan válsághelyzetben mint a mostani, a vezetőknek vezetőkként kell jelen lenniük, és racionális döntéseket hozniuk. A két szerep nem összeegyeztethető, bízzuk szakképzett pszichológusra ezt a feladatot” – zárja gondolatait a Profession.hu HR vezetője. 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: