Szabad kezet hagy Trump rendelete

A vártnak megfelelőn Donald Trump tegnap közzétette új elnöki rendeletét, amiben az IT és telekommunikációs szektorban rejlő nemzetbiztonsági kockázatoknak szeretné elejét venni, valószínűleg főként kínai vállalatok korlátozásával.

Szabad kezet hagy Trump rendelete

Eszerint amerikai vállalatok a kockázatokat jelentő cégeknek csupán külön engedéllyel szállíthatnának be. Ezen cégek amerikai értékesítése nem lenne teljes mértékben korlátozva, azonban a Kereskedelmi Minisztérium szigorúbban vizsgálná azokat a vállalatokat, akik üzletelnek velük. A rendeletből összességében az látszik, hogy nagyon nagy szabad kezet ad a törvényhozóknak, így a konkrét hatásokat egyelőre nem igazán lehet felmérni. Tegnap a rendelet közzétételét követően nem sokkal már feketelistára is került a Huawei, így neki már számolnia kell az esetleges korlátozásokkal. Ha például megtiltanák amerikai vállalatoknak, hogy a szükséges eszközöket beszállítsa a Huawei-nek, azzal akár az 5G hálózatok kiépítését is komoly mértékben visszavethetnék világszerte, de erre valószínűleg nem fog sor kerülni.

Hozzászólások

Mérsékelt veszteségben zártak a tőzsdék

Mérsékelt veszteségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, a befektetők az Irán és az Egyesült Államok közötti feszültségekre figyeltek, az új szankciók bejelentésére várva, miközben az autógyártó szektort visszavetette a Daimler által kiadott profitfigyelmeztetés.
2019. 06. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.
2019. 06. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil jövőképpel bír a hazai nagyvállalati szektor

Óvatos optimizmus és stabilitás jellemzi a hazai nagyvállalatok idei évi kilátásait – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek egyéves várakozásait jelző mutató mindössze 1 ponttal csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. A cégek elsősorban saját helyzetükkel bizakodók, hiszen a beruházási szándék és az árbevétel-növekedés várt mértéke is emelkedett, miközben a makrogazdasági környezetet kissé negatívan látják.
2019. 06. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB szerint nincs bizonyíték a kelet-nyugati kettős élelmiszer-minőségre

Nincsenek bizonyítékok arra, hogy kelet-nyugati megosztottság alakult volna ki az élelmiszeripari termékek minőségében, az eltérő összetételű, de azonos vagy hasonló csomagolású áruk előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot - írta hétfői jelentésében az Európai Bizottság.
2019. 06. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős hőhullámra figyelmeztet a német meteorológiai szolgálat

Rendkívül erős és tartós hőhullámra figyelmeztet a német szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD), hétfői előrejelzése szerint akár a több mint 70 éve felállított melegrekord is megdőlhet a következő napokban.
2019. 06. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mai fiatalok nyugdíjasként is influencerkednének

Jó egészség, a rokoni kapcsolatok ápolása és példaképként élni az ifjúság számára – ezek a mai húszas éveik elején járó fiatalok legfőbb vágyai saját nyugdíjas éveikre. Az OTP Nyugdíjpénztár friss, reprezentatív kutatása szerint, míg a hagyományosan Z generációként számon tartott korosztály 61 százaléka aktív éveit követően anyagi függetlenségben tervez élni, addig majd 80 százalék nem tesz félre a nyugdíjas éveire. Több mint harmaduk azzal sincs tisztában, hogy mire valók a nyugdíj célú öngondoskodási formák. Az OTP Nyugdíjpénztár szeretné felhívni a fiatalok figyelmét is arra, hogy apró lépésekkel elérhető a vágyott boldog nyugdíjaskor.
2019. 06. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áradások okoztak károkat Romániában

Romániában országszerte 72 településen - köztük több székelyföldi térségben - okoztak károkat az intenzív esőzések nyomán keletkezett áradások. Az utóbbi 24 órában több mint száz lakost lakoltattak ki elővigyázatosságból, csaknem ötvenet pedig már menteni kellett a házaikat elöntő víz miatt - közölte hétfőn a román katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).
2019. 06. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelesre vizsgázott az amerikai bankszektor

Sikerrel vették az amerikai bankok a Fed stressztesztjének első körét.
2019. 06. 24. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Nincs bizonyíték orosz beavatkozásra az EU-népszavazásba

Semmi nem utal arra, hogy Oroszország például a Facebook közösségi médiaportál felhasználásával megpróbálta volna befolyásolni a brit EU-tagságról három éve tartott népszavazást - mondta hétfőn Sir Nick Clegg volt brit miniszterelnök-helyettes.
2019. 06. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdhetik a hétfőt az európai tőzsdék

Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai tőzsdék nyitásakor a pénteki vegyes, többnyire veszteséges zárás után.
2019. 06. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekben a politikusokban bíznak az osztrákok

Brigitte Bierlein ügyvezető kancellárt és Alexander Van der Bellen államfőt tartják az osztrákok a legmegbízhatóbb közéleti személyiségnek, ezzel szemben Sebastian Kurz volt kancellár elveszítette a választók egy részének bizalmát - derül ki egy júniusi felmérésből.
2019. 06. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Angela Merkel továbbra sem vállalna uniós intézményben vezető tisztséget

Továbbra sem vállalna vezető tisztséget egyetlen brüsszeli uniós intézmény élén sem, és csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy erre vonatkozó, gyakran ismételt szavait szemmel láthatóan nem tartják tiszteletben - közölte a német kancellár a brüsszeli EU-csúcstalálkozót követően újságírói kérdésre válaszolva pénteken.
2019. 06. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe utazik

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe indult, hogy az Irán körüli feszültségekről tárgyaljon.
2019. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüntettek Moszkvában

A társadalom törvényességet követel jelszó alatt rendőrségi adatok szerint mintegy 1800-an tüntettek vasárnap Moszkvában.
2019. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Intenzív rekordmelegre készül Franciaország

Franciaország egész területén intenzív rekordmelegre kell számítani a jövő héten: hétfőtől kezdve egy héten át a hőmérő higanyszála az ország legnagyobb részén napközben 35 és 40 fok közé emelkedik, és helyenként meg is haladja majd azt a francia meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint.
2019. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbízhatatlan cég a FedEx?

A FedEx amerikai postaszolgálat felkerülhet a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára, miután nem szállított le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot az amerikai címzettnek - írta vasárnap a kínai Global Times hírportál.
2019. 06. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent Boris Johnson támogatottsága

A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérések szerint rövid idő alatt markánsan csökkent a legesélyesebbnek tartott brit miniszterelnök-jelölt, Boris Johnson választói támogatottsága, miután a volt külügyminiszter minapi hangos összeveszése élettársával az országos lapok címlapjaira került.
2019. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Büntethetik az uniós zászló meggyalázását Németországban

A nemzeti jelképek megsértésével egyenlő, büntetendő cselekménnyé nyilváníthatják Németországban az Európai Unió (EU) zászlajának nyilvános meggyalázását egy pénteken ismertetett jogszabálytervezet szerint.
2019. 06. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a város kapja az Európa Zöld Fővárosa címet 2021-ben

A finnországi Lahti nyerte el a 2021-es Európa Zöld Fővárosa címet egyebek között azzal az átfogó megközelítéssel, amely a levegőminőség javítását, a megfelelő hulladékkezelést, a fenntartható gazdasági növekedést és a környezettudatos innovációt is magában foglalja - tudatta pénteken az Európai Bizottság.
2019. 06. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Medvetámadás Szlovéniában

Medvetámadás ért egy 80 éves nőt szombaton Szlovéniában, egy Ljubljanától 15 kilométerrel délre lévő faluban. Az áldozat könnyebb sérülést szenvedett, kórházba vitték - közölte a rendőrség.
2019. 06. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások: