Szabályos-e a tömeges lázmérés a munkahelyeken?

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatása szerint a mindenkire általánosan kiterjedő lázmérés meghatározott feltételek mellett megengedett – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.

Szabályos-e a tömeges lázmérés a munkahelyeken?

A NAIH a COVID-19 járvány első hulláma alatt több tájékoztatójában foglalkozott a járvány terjedésével összefüggésben alkalmazott lázmérés jogszerűségével. A hatóság márciusi és áprilisi állásfoglalásaiban úgy ítélte meg, hogy – összhangban más tagállamok felügyeleti hatóságainak álláspontjával – az akkori járványügyi helyzetben nem volt arányos minden munkavállaló kötelező szűrővizsgálata. Ide tartozott a bármilyen eszközzel elvégzett lázmérés, amelyet csak kockázatértékelés alapján, a megbetegedésnek fokozottan kitett munkakörökben volt a hatóság szerint megengedhető. A mérést egészségügyi szakember által vagy az ő szakmai felelősségével lehetett elvégezni. A NAIH akkori álláspontja szerint az adattakarékosság elve alapján nem gyűjthetők olyan személyes adatok, amelyek a cél elérésére alkalmatlanok, és mivel a lázmérés nem alkalmas a fertőzés megállapítására, ezért nem volt általános jelleggel alkalmazható.
 
A helyzet őszre megváltozott, és például az oktatási intézményekben október 1-től már előírás a lázmérés. A NAIH ehhez igazodva és a szeptember végi sajtóértesüléseket követően, azokat némileg pontosítva október 14-én adott ki tájékoztatót, amely – figyelemmel a járvány jelenlegi terjedésére, a folyamatosan és jelentősen emelkedő esetszámra – már „alapelvszerűnek” tekinti a lázméréssel összefüggő diagnosztikai szűrőeszközök alkalmazását. Ehhez azonban több feltételnek egyszerre kell fennállnia. A lázmérésre az adatkezelő tulajdonában vagy használatában álló területre történő beléptetés során kerülhet sor, a valamennyi belépni szándékozóra egységesen kiterjedő védelmi intézkedés (ún. “héjvédelem”) keretében. Az adatkezelés az érintettek azonosításához nem lehet köthető, és az nem járhat az adatok rögzítésével, tárolásával vagy továbbításával.
 
A tájékoztató egyértelművé teszi, hogy a digitális és analóg lázmérőkkel, hőkamerákkal, beléptető kapukkal végzett mérések adatkezelésnek minősülnek, ha az érintett azonosított vagy azonosítható. Ennek megfelelően az adatvédelmi szabályokat a nem automatizált eszközökkel végzett adatkezelések esetén is alkalmazni kell.
 
A tájékoztató ugyanakkor megerősíti, hogy önmagában a magasabb testhőmérséklet nem jelent fertőzöttséget, és az adatkezelő sem jogosult ilyen következtetést levonni. A mérés eredménye kizárólag a belépés engedélyezésére vagy megtagadására használható fel.
 
A beléptetésre vonatkozó követelmények egyaránt vonatkoznak az adatkezelő munkavállalóira, illetve minden más belépni szándékozóra. Az érintett azonosítása sem a mérést megelőzően, sem azt követően nem indokolható. A méréssel kapcsolatban kizárólag statisztikai adat gyűjthető, például az, hogy hány fő nem léphetett be az épületbe.
 
Ha valakinek a testhőmérséklete betegség vagy más ok folytán az átlagosnál magasabb, akkor kivételes esetben, orvosi igazolással a mért magasabb testhőmérséklet ellenére is beléphet.
 
A tájékoztató felhívja a figyelmet arra, hogy az adatkezelés jogszerűségének biztosítása az adatkezelő felelőssége, ideértve többek között azt is, hogy köteles az érintetteket az irányadó adatvédelmi szabályokról, valamint az alkalmazott eljárásrendről előzetesen tájékoztatni.
 
„A tájékoztatással tehát a NAIH egyértelművé tette, hogy a lázmérések kialakult általános gyakorlata megfelel a jogszabályoknak, alapelvszerűnek minősül, ha arra a beléptetéshez kapcsolódó héjvédelem keretében, személyazonosítás és adatrögzítés nélkül kerül sor –hangsúlyozta dr. Vári Csaba, a Baker McKenzie adatvédelmi csoportvezetője. – Megjegyezzük azonban, hogy a NAIH új tájékoztatója nem tér ki olyan – a korábbi tájékoztatókban elemzett – kérdésekre, mint például az adatkezelés jogalapja vagy a lázmérés egészségügyi szakember általi felügyelete. Egy sor kérdés vonatkozásában így további tisztázásra lehet szükség.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás: