Száznyolcvan tételt kínál a BÁV óraárverése

Száznyolcvan tételt kínál a BÁV óraárverése: az eladásra kínált darabok között megtalálható az iraki légierő hivatalos órája mellett Maradona kedvenc Hublot Bing Bangje, valamint a világ egyik legvékonyabb, 200 éves függőórája is.

Száznyolcvan tételt kínál a BÁV óraárverése

A tételek között szerepelnek még a Jaeger-LeCoultre örökmozgó Atmos asztali órája, az amerikai elnökök karórája, valamint a legnagyobb divatházak ékszerórái is - közölte a BÁV hétfőn az MTI-vel.
   
Az aukció legdrágább tétele a Hublot Bing Bang, a futballhoz kötődik: Pelé, Messi, Ronaldo és Maradona kedvenc órájának induló ára 4 millió 700 ezer forint.
   
Az aukció egyik kiemelkedő tétele az ikonikus Rolex GMT-Master II karóra lesz, amelynek 1955-ben bemutatott eredeti modellje pilótáknak készült, ez volt a PanAm légitársaság hivatalos időmérője is, de a világutazók kedvenc karórájává vált. A modell kikiáltási ára 1 millió 300 ezer forint. A Breitling Navitimer karóráit fedélzeti számítógépként használták az amerikai légierő pilótái már az első világháborúban is. Minden bizonnyal ezért rendelt az 1980-as években az iraki légierő is éppen ebből a modellből, ráadásul a szokásos analóg kijelzőt az évtizedben újításnak számító kvarc kijelzővel felváltva. Az árverésre bocsátott gyűjtői darab induló ára 240 ezer forint - olvasható a közleményben.
   
A tengerészeti kronométereket készítő Ulysee Nardin Chronométre Marine óráját a cég 150. évfordulójára tervezték. A manufaktúra óráit 50 ország tengerészeténél használták, az árverésen szereplő limitált kiadású darab 450 ezer forinttól kelhet el, míg a Panerai Luminor 300 méterig vízálló órájára 460 ezer forinttól licitálhatnak az érdeklődők.
   
Az aukció másik kiemelkedő darabja lesz a svájci Revue Thommen óramanufaktúrától az Altiland. A különleges karóra felnyitható számlapja alatt egy mechanikus magasságmérő található, a tokba ezen felül egy iránytűt is be lehet helyezni, az 3in1 óra kikiáltási ára 250 ezer forint.
   
A Revue Thommentet az ébresztő tette az elnökök óragyártójává. A Cricket, azaz a tücsök első modelljét Harry Truman kapta ajándékba, az árverésen szereplő darab kikiáltási ára pedig 340 ezer forint.
   
Az árverés legrégebbi darabját egy ismeretlen órásmester készítette a 18. század végén. A 29 milliméter átmérőjű női függőóra dupla tokjával és üveggel fedett aprócska számlapjával együtt 2,7 milliméter, a benne rejlő, szerkezet pedig 1,8 milliméter vastagságú, ezzel a világ egyik legvékonyabb órája. Az arany függőóra kecses véseteivel és most is működő, kulccsal felhúzható szerkezetével 240 ezer forinttól találhat új gazdára.
   
A gyűjtők érdeklődésére tarthat számot a Jaeger-LeCoultre nevéhez fűződő Atmos asztali óra, míg a Bauhaus 100. évfordulójának alkalmából bocsátják árverésre Alain Silberstein Krono 2 karóráját. Mindezek mellett a legnagyobb divatházak, mint a Bulgari, Cartier, Chopard mellett a nagy svájci óragyárak, az Omega, IWC, Patek Philippe és a Vacheron Constantin óráira is licitálhatnak az érdeklődők.
   
Az aukciót október 21-én tartják Budapesten.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Visszatért a gyárakba az élet

Szeptemberben 11 százalék feletti pluszt ért el a magyar ipar, vagyis az augusztusi megtorpanás átmeneti lehetett. Az idén 6 százalék körüli többlet jöhet az ágazatban.
2019. 11. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A PSZ azt várja kormánytól, hogy hozzon döntést az oktatásban dolgozók béremeléséről

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt várja a kormánytól, hogy hozzon döntést az oktatásban dolgozók béremeléséről.
2019. 11. 14. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 13-án megtartott 46. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 11. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már csak egy hét maradt a csoportos társasági adózás választására

November 20-áig regisztrálhatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) azok a társaságok, amelyek a 2020-as évtől csoportos társasági adóalanyok kívánnak lenni, kihasználva a lehetőségben rejlő költség- és adómegtakarítási lehetőségeket.
2019. 11. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén teljesített a hazai részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,99 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel, 43 216,34 ponton zárt szerdán.
2019. 11. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő rendszer

A jégkármérséklő-rendszer alkalmazása felére csökkentette a mezőgazdaságban a jégkárt: a gazdálkodók idén 37 ezer hektárra jelentettek be jégesőkárt, míg két évvel ezelőtt ez még meghaladta a 71 ezer hektárt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos szóvivője, a szervezet Zala megyei elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.
2019. 11. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Uniós összehasonlításban is kimagasló a magyar ipar szeptemberi teljesítménye

A magyar ipar szeptemberi teljesítménye uniós összehasonlításban is kiváló, a növekedés lehetőségét az új termelőkapacitások belépése fenntartja, de a külső kereslet lanyhulása korlátozhatja a kibocsátás növekedését - vélekedtek az ipari termelés részletes adatai ismeretében az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2019. 11. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közelkép a valóságról a magyar startupok kapcsán — és mi lehet a következő lépés a nemzetközi kitöréshez?

A hazai és régiós startupok világáról tartott fórumot november 11-én, Budapesten, az elismerten „európai legjobb modellt” építő Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület partnereivel, a Global Traction-al, és az IBM Magyarország Kft-vel.
2019. 11. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig nőttek a mezőgazdasági termelői árak szeptemberben

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak mindössze 1,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál.
2019. 11. 13. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alkalmazást fejlesztett a Magyar Katolikus Rádió

Mobiltelefon-alkalmazást fejlesztett a Magyar Katolikus Rádió, amelyen az élő rádióműsor mellett tematikus csatornák és több új funkció is elérhető - közölte Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese az alkalmazást bemutató sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.
2019. 11. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járműgyártás és az elektronikai készülékek húzták az ipari termelést

Elsősorban a járműgyártás kibocsátásnak 22,0 százalékos, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának 26,1 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés volumene szeptemberben 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 11. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

352 új buszt vásárol a Volánbusz

Több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. - közölte a Volánbusz szerdán az MTI-vel.
2019. 11. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb a diákhitel

Folyatódik a tendencia, idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2019. 11. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős évet zárhat az ingatlanpiac

Az őszi hónapokban ismét jól teljesít az ingatlanpiac, így a tavasz végi és nyári gyengébb hónapok ellenére a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhat idén is - derült ki a Duna House Barométeréből.
2019. 11. 13. 11:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén személyre szabott kívánságokat is teljesít a Szeretetdoboz-kívánságlista

Az idén először személyre szabott kívánságokat is teljesít a Magyar Református Szeretetszolgálat; a Szeretetdoboz-kívánságlista segítségével a rászoruló gyermekek pontosan azokat az ajándékokat kapják meg, amelyekre vágynak. Az adománygyűjtés december 6-ig tart.
2019. 11. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

55 milliárd forint támogatást kaptak a kisvállalkozások

A kisvállalkozások támogatása érdekében indított munkahelyteremtési program 2011-es indulása óta 55 milliárd forint támogatást kaptak a kisvállalkozások - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden.
2019. 11. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

622 millió forint jogdíjat fizet ki az Előadóművészi Jogvédő Iroda

Összesen 622 millió forint jogdíjat fizet ki az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) több mint 36 ezer magyar és külföldi előadóművésznek műsoraik 2018-as felhasználása után.
2019. 11. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már megdőlt a beruházási rekord

Az idén már megdőlt a beruházási rekord, október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlés gazdasági bizottságában.
2019. 11. 13. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar bírósági szervezet Európa élvonalában van

A magyar bírósági szervezet Európa élvonalában van, szemben a bírói illetményekkel; reménykedünk, hogy ez utóbbiban rövidesen változás lesz - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese kedden a parlament igazságügyi bizottsága előtt.
2019. 11. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményesek az építőipart támogató intézkedések

A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy eredményesek az építőipart támogató intézkedések. A kormány támogatja az építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését, annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni a növekvő megrendelői igényeknek - jelentette ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
2019. 11. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: