Szélerőmű épülhet a csernobili zónában

Az ukrán kormány szerdai ülésén engedélyezte az első szélerőmű megépítését a nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetben - hozta nyilvánosságra Osztap Szemerak környezetvédelmi miniszter.

Szélerőmű épülhet a csernobili zónában

A kabinet határozatában a szélerőmű-generátorok és egyéb létesítmények helyének összesen 7 hektár területet jelölt ki Kijev megye ivankivi járásában, azaz abban a közigazgatási egységben, amelyhez Csernobil is tartozik.
   

Szemerak kiemelte: a szélerőművek előnye, hogy nem kell a létesítmény személyzetének folyamatosan ott tartózkodnia, így a csernobili zóna azon részeiben is működhetnek, amelyekben még mindig magas a radioaktivitás szintje, ráadásul maga a szélerőmű nem szennyezi a környezetet.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2018-ban?


Az ukrán kormány tavaly több határozatot is hozott annak érdekében, hogy megkönnyítse a csernobili övezet gazdasági célú kihasználását, különösképpen azért, mert jelentős a hazai és külföldi befektetők érdeklődése elsősorban a megújuló energiaforrások kiaknázását célzó projektek iránt - emlékeztetett a miniszter.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A tárca sajtószolgálatának közlése szerint az elmúlt két évben több mint hatvan kérelmet nyújtottak be földterület kijelölésére a csernobili zónában olyan befektetők, akik megújuló energetikai projekteket akarnak kivitelezni. A hazaiak mellett jelentkeztek vállalatok Dániából, az Egyesült Államokból, Kínából, Németországból, Franciaországból, Japánból és Fehéroroszországból.
  
Nemrég épült meg az első naperőmű a tiltott zónában, mindössze száz méterre a fémkupolával lefedett, sérült csernobili atomreaktortól. Az egy hónapja átadott, napelemekből álló létesítmény egy megawatt energiát termel, ami mintegy kétezer háztartást képes energiával ellátni.

Hozzászólások

Lengyel benzinkútláncba fektetett az Enterprise Investors

Az Enterprise Investors által kezelt Polish Enterprise Fund VIII magántőke-befektetési alap jelentős kisebbségi részesedést vásárolt az egyik legnagyobb független lengyelországi benzinkútlánc-üzemeltetőben, a MOYA márkanév alatt működő Anwimban.
2018. 11. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint el kell gondolkodni egy európai hadsereg létrehozásán

A kül- és biztonságpolitika terén való egységes fellépéssel lehet csak megvédeni Európa érdekeit, ezért el kell gondolkodni egy tényleges európai hadsereg létrehozásán - jelentette ki a német kancellár Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről folyatott vitáján kedden.
2018. 11. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan a Brexit megállapodás szövegtervezete

Egybehangzó kedd esti londoni médiaértesülések szerint elkészült a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás szövegtervezete. A Downing Street ezt gyakorlatilag megerősítette, közölve, hogy szerdán soron kívüli kabinetülés lesz a tervezet megvitatására.
2018. 11. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines új autók értékesítését

Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines személyautók, kishaszonjárművek értékesítését, illetve forgalomba helyezését 2040-től - közölte terveit a spanyol környezet- és klímavédelmet képviselő ökológiai átmenet nevű minisztérium kedden.
2018. 11. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Svájcba helyezte át víruselemzését a Kaspersky Lab

Megkezdte működését a svájci Zürichben a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat európai ügyfeleinél felfedezett rosszindulatú és gyanús állományokat elemző adatfeldolgozó központja - tájékoztatta kedden közleményben a Kaspersky Lab az MTI-t.
2018. 11. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök Twitter-bejegyzésekben támadta a francia államfőt

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint kedden reggel több Twitter-bejegyzésben támadta Emmanuel Macron francia államfőt.
2018. 11. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon kért menedéket a volt macedón miniszterelnök

Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök - jelentette be maga a politikus Facebook-oldalán.
2018. 11. 13. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindítottak egy atomerőmű-blokkot Belgiumban

A sérülések, vagy karbantartási és javítási munkálatok miatt leállított hat belgiumi atomerőmű-blokk közül a Tihange mellett található létesítmény 1-es blokkját újraindította hétfőn az üzemeltető Engie Electrabel.
2018. 11. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobb eredményt ért el a Bayer

A Bayer német vegyi- és gyógyszeripari konszern elemzők által vártnál kedvezőbb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet.
2018. 11. 13. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogatóparancsot adtak ki a volt macedón miniszterelnök ellen

Elfogatóparancsot adtak ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ellen hétfőn, mert a politikus nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje kétéves büntetésének a letöltését - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
2018. 11. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar labdarúgás aranykorának emléket állító kiállítás nyílt Barcelonában

A magyar labdarúgás aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító nagyszabású kiállítást nyitottak meg ünnepélyesen a Katalán Testnevelési Egyetemen (INEFC) hétfő este Barcelonában.
2018. 11. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump világában a befektetési vitákat is máshogy rendezik

Választottbírósági eljárás helyett a nemzeti és nemzetközi állandó bíróságok döntései kerülhetnek túlsúlyba a jövőben a közvetlen külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos jogvitákban. Az egyre erősödő trendek következtében a mostanra megszokottá vált választott bírósági rendszer globálisan átalakulhat. A Taylor Wessing ügyvédi iroda szerint a szabadkereskedelmi egyezményeket átalakító Donald Trump politikája mellett két közelmúltbeli európai uniós döntés is azt mutatja, hogy új korszak veszi kezdetét a nemzetközi befektetési viták rendezésében.
2018. 11. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB okos DC töltőrendszert mutatott be az eMove 360° kiállításon

Az ABB olyan távvezérelhető, kompakt, fali DC töltőt mutatott be az e-mobilitás kiemelkedő eseményén Münchenben, amely nagy teljesítménnyel képes közvetlenül a jármű akkumulátorát tölteni.
2018. 11. 13. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Utolsó, nehéz szakaszukba jutottak a Brexit-tárgyalások

A brit miniszterelnök szerint az utolsó, "mérhetetlenül nehéz" szakaszukba jutottak a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
2018. 11. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brexit a magyar cégek életére is jelentős hatással van

Egy vállalat pénzügyi stabilitását számos tényező sodorhatja veszélybe, ezért fontos, hogy a cégek időben azonosítsák ezeket és felkészüljenek a kihívásokra. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy nemcsak a helyi, de a nemzetközi folyamatok is válságokhoz vezethetnek. A brexit nemcsak a brit, hanem Európa minden cégét érinteni fogja – derült ki az Intrum Európai Fizetési Jelentéséből.
2018. 11. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai piacok

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2018. 11. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia nincs felkészülve az uniós elnökségre?

A jobboldali Klaus Iohannis államfő a román "demokrácia balesetének" nevezte a Viorica Dancila vezette bukaresti szociálliberális kormányt, amely szerinte nincs felkészülve arra, hogy 2019. január 1-jétől átvegye az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
2018. 11. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britanniában bizonytalannak érzik állásukat az EU-munkavállalók

A brit munkaadóknak csaknem a fele úgy érzékeli, hogy a náluk dolgozó külföldi EU-munkavállalók bizonytalannak tartják nagy-britanniai foglalkoztatási kilátásaikat a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt.
2018. 11. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődött a román éves infláció októberben

Októberben 4,3 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta Romániában - közölte a román országos statisztikai intézet hétfőn.
2018. 11. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sargentini-jelentés: Jogellenes az EU eljárása?

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint jogellenes az Európai Unió Magyarországgal szembeni eljárása.
2018. 11. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás