Személyi kölcsönök: teljesen online hitel és új termék is érkezett a piacra

Az igen népszerű személyi kölcsönök árazásában nincs változás februárban, újításokban viszont annál inkább. Idén újabb bankok csatlakoztak a teljesen online történő hiteligénylést biztosító pénzintézetekhez, így ma már széles a választék, ha a fotelből ülve akarunk egy jóárasított személyi kölcsönt felvenni.

Személyi kölcsönök: teljesen online hitel és új termék is érkezett a piacra

A Bank360 gyűjtése szerint februárban már négy pénzintézet kínál a lakosságnak bárhonnan igényelhető, teljesen online felvehető személyi kölcsönt. A szakportál szerint idén jócskán bővülhet ez a szám, hiszen a törvényi és technológiai keretek adottak, a hiteligénylők számára pedig óriási kényelmet jelent, ha nem a bankfiókban kell várakozniuk, hanem mindössze néhány perc alatt letudhatják a teljes hiteligénylést.

A teljesen online folyamat egyes részei már eddig is elérhetők voltak, ám mostanra az OTP Bank, a CIB Bank és a K&H Bank mellett idén már a Cofidis is teljesen online folyamaton keresztül teszi elérhetővé kölcsönét, igaz, egyelőre csak mobilapplikáción keresztül. A Cofidis mindezidáig videóchat segítségével végezte az ügyfélazonosítást, ám szükség volt az ügyfelek részéről arra, hogy papíralapon is eljusson a fiókba az aláírt szerződés.  

A CIB Bank kölcsöne is csak nemrégiben érkezett az asztali számítógépekre: a bank korábban csak mobilbankon keresztül tette lehetővé ügyfeleinek az ilyen típusú hiteligénylést, akkor viszont akár 7 perc alatt is túleshettünk az egész folyamaton.

Egyre könnyebb felvenni

Ezeknél a hiteleknél idén megszűnni látszik egy jelentős igénylési korlát, mégpedig az, hogy csak meglévő ügyfelek vehettek eddig online hitelt. Érthető, hiszen a banki algoritmusok a meglévő számlatörténet alapján szinte minden vizsgálatot el tudtak végezni villámgyorsan, ha hónapok vagy évek óta az adott banknál vezetett folyószámlára érkezett a fizetésünk.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Tavaly elkezdődött azonban a változás, mára pedig mind a négy pénzintézet megnyitotta az online hitelfelvétel lehetőségét azok előtt is, akik nem kizárólag ezeknél a pénzintézeteknél bankolnak. Igaz, még mindig találhatunk enyhébb feltételek, mint például az OTPDirekt szerződés megléte az OTP-nél, vagy a K&H esetében, ahol csak bizonyos pénzintézetek ügyfelei tudják felvenni az online kölcsönt.

A Bank360 arra számít, hogy idén további hitelintézetek csatlakoznak az online felvehető hitelt nyújtó bankokhoz.

Nem álltak le az akciók, új hitellel kecsegtetnek

A hitelaggregátor szokás szerint megvizsgálta az elmúlt időszak eseményeit is a személyi kölcsönök piacán. Továbbra is elérhető például a Raiffeisen Bank új ügyfeleknek szóló akciója, amellyel jelentősen csökken a hitel kamata, de elérhető még a Sberbank Árgaranciája is, amellyel a bank kedvezőbbre módosítja az igényelt hitel kamatát, ha találunk jobb ajánlatot a piacon. Több bank is kínál ezen kívül jövedelmi kedvezményeket vagy online kupont, azaz nagyobb fizetéssel vagy online leadott érdeklődéssel akár több százalékponttal is kedvezőbb lehet az éves kamat.

A Bank360-nal közös akcióban is spórolhatunk most: a Bank360 – Sberbank Extra személyi kölcsön igénylésével a bank visszatérít egy havi törlesztőrészletet, ha a februártól igényelhető személyi kölcsönnél 2024. január 15-én nincs lejárt tartozásunk.

Februári újdonság a kínálatban a Provident Útravaló kölcsöne. Az akciós hitelt március 19-ig igényelhetjük 350 000 és 600 000 forint közötti hitelösszeggel kizárólag 20 hónapos futamidővel, fix kamatozással. A THM 10,9 százalék, amellyel jelenleg a legkedvezőbb ajánlat az Útravaló ebben a kölcsönösszeg-sávban a Bank360 összehasonlítása alapján.

Hozzászólások

Év végén jelentősen nő a hitelkihelyezés

Év végén jelentősen nő a személyi kölcsönök és áruhitelek kihelyezése, az éves forgalom harminc százalékát teszi ki a novemberi és decemberi hitelezés - közölte a money.hu pénzügyi szakértője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
2019. 11. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb a diákhitel

Folyatódik a tendencia, idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2019. 11. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beleharaptak a babák a lakáshitelpiaci tortába

• Miközben a személyi kölcsönök piacán folytatódott a bővülés, 26 százalékkal nőtt az új szerződések összege kilenc hónap alatt. • A lakáshiteleknél viszont csökkenés volt szeptemberben, így a kilenchavi növekedés 5 százalékra lassult. • A lakáshiteleknél látható megtorpanásban szerepe van a gyermekvállalást ösztönző babaváró kölcsönöknek, amelyekből a júliusi indulás óta 277 milliárd forint értékben született szerződés.
2019. 11. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt

Alig egy hónap alatt mintegy ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 11. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Töretlenül emelkedik a diákhitelek népszerűsége

A kedvező konstrukcióknak, a törlesztési és családtámogatási kedvezményeknek, valamint a Nyelvtanulási Diákhitel bevezetésének köszönhetően töretlenül növekszik az érdeklődés a diákhitelek iránt. A Diákhitel Központ célja, hogy a diplomát szerző diákok arányának növelése érdekében termékpalettáját folyamatosan bővítse. Eddig már több mint 400 000 diák élt a hallgatói hitelezés által nyújtott lehetőségekkel.
2019. 11. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre óvatosabbak a vállalatok a hitelekkel

Kijött a Fed friss hitelezési felmérése, ami arról tanúskodott, hogy a harmadik negyedévben érdemi visszaesést mutatott a vállalati hitelek iránti kereslet, ami mellett a hitelezési kondíciók is némi szigorodást mutattak ebben a szegmensben.
2019. 11. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a lakáshitel-kamatok

Szeptemberben a háztartások által újonnan felvett lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség-mutatója 12 bázisponttal csökkent az augusztusi és 16 bázisponttal az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva. Az összesen 76,3 milliárd forint értékű új lakáscélú hitelszerződés döntő többségét, 97,5 százalékát, a háztartások éven túli kamatfixálással kötötték a hitelintézetekkel, a kamatfixálás átlagos hossza 102 hónap volt - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2019. 11. 05. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős a hitelezési aktivitás a CIB Bank vállalati üzletágában

Rekorderedményeket könyvelhetett el a szeptemberben zárult harmadik negyedévben a CIB Bank vállalati üzletága: csak idén eddig 180 milliárd forint hitelt folyósított a pénzintézet a magyar vállalkozásoknak, ez több mint 30 százalékos növekedés 2018 első három negyedévéhez képest - közölte a pénzintézet az MTI-vel hétfőn.
2019. 11. 04. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A bankok már több száz milliárd forint babaváró hitelt folyósítottak a házaspároknak

Továbbra is jelentős az érdeklődés a babaváró hitelek iránt, az MTI által megkérdezett bankok már több száz milliárd forint államilag támogatott babaváró kölcsönt folyósítottak.
2019. 11. 04. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bank helyett inkább szeretteinkhez fordulunk kölcsönért

Bár csökken, de még mindig látható a banki hitelekkel kapcsolatos bizalmatlanság Magyarországon, a leggyakrabban még mindig a családtagjainktól, ismerőseinktől kérünk kölcsön – derült ki az Intrum felméréséből. Sokan kimerítik viszont a bankszámlájuk hitelkeretét, pedig ezzel nagyobb költséget vállalnak, mintha személyi kölcsönt vagy áruhitelt vennének fel.
2019. 10. 30. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Fundamenta szerződéses állománya

A lakástakarékok állami támogatásának tavalyi megszüntetése ellenére a Fundamenta Lakáskassza szerződéses állománya 12 százalékkal nőtt egy év alatt, a lakáshitelezésben pedig 15 százalékos piaci részesedést ért el.
2019. 10. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős bővülés látható a személyi kölcsönök piacán

Az alacsony kamatok miatt évek óta jelentős bővülés látható a személyi kölcsönök piacán - mondta Trencsán Erika, a money.hu pénzügyi szakértője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 29. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 40 ezren igényelték a babaváró támogatást

A családvédelmi akcióterv keretén belül már 40 ezren igényelték a babaváró támogatást, és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásánál is 16 ezer igénylőnél tartanak - közölte a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyedi megoldásokat keresnek a cégek a vállalati hitelezésben

Bár az elmúlt időszakban kiemelkedően nőtt a vállalati hitelállomány Magyarországon, az OTP Business legutóbbi kutatása[1]szerint a legtöbb vállalkozás csak akkor keres fejlesztéseihez financiális megoldásokat, ha már megtervezte a beruházást. Sok társaság az egyszerű, ám praktikus, igényeihez illeszkedő megoldást keresi.
2019. 10. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,5 vagy 2 millió forintot szeretne ugyanannyiért?

A személyi kölcsönök piaca méretes növekedést mutat, a kereslet miatt a bankok közötti verseny is erősödik. A különbségek azonban jelentősek lehetnek. Ha valaki 40 ezer forint törlesztést tud vállalni öt éven keresztül, akkor a legdrágább megoldások esetében 1,5 millió forintot kaphat. A legjobb konstrukciók viszont 2 millió forintos hitelösszeget jelenthetnek az érintetteknek.
2019. 10. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordtávra hajlandóak eladósodni a lakáshitelesek

A lakáshitelek állománya megközelítette a 3500 milliárd forintot 2019 első félévében, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A lakáshitel-szerződések száma azonban csak 1,1 százalékkal nőtt, 655 ezerre. A lakáshitelek átlagos futamideje 15,8 évre nőtt, szemben az elmúlt évekre jellemző 13,3-15,3 évvel. Október közepén a legolcsóbb - végig fix törlesztésű - 10 és 20 éves futamidejű lakáshitelek havi terhe 70, illetve 100 ezer forintot tett ki. A money.hu szerint az új lakáshitelek összege a jövőben is emelkedhet részben a lakások iránti kereslet, a lakásfelújítások népszerűsége mellett az állami támogatások, valamint a növekvő reálbérek és az alacsony kamatok miatt.
2019. 10. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A felvett Babaváró hitelek felénél már felfüggesztették a törlesztést

A felvett Babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, miután azt olyan házaspárok vették igénybe, ahol a magzat elérte a 12 hetes kort. Az Erste Banknál eddig közel hatezer házaspár nyújtott be igénylést az államilag támogatott hitelre. A folyósított kölcsönök összértéke több mint 49 milliárd forint volt. Tízből kilenc ügyfél a maximális összeget, 10 millió forintot igényelt, az összeget csupán 17 százalék fordította hitelkiváltásra.
2019. 10. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb könnyítések az MFB lakossági energiahatékonysági hitelprogramjánál

Október közepétől új, a GINOP és a VEKOP alprogramokat egyaránt érintő módosító csomag lépett életbe a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által közvetített nulla százalékos kamattal kínált Lakossági Energiahatékonysági Hitelprogramnál. A magánszemélyek, illetve társasházak és lakásszövetkezetek számára elérhető uniós forrású program rendkívül népszerű, a hitel VEKOP-os (a Közép-magyarországi régiónak szánt) alprogramjánál a beérkezett igénylések elérték a keretösszeget. Az egyéb régióknak szánt (GINOP-os) keretösszegre továbbra is lehet pályázni.
2019. 10. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az NHP fix az agrárium hitele

Az első félévben a K&H több mind 21 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést. A legaktívabbak az agár- és élelmiszeripari cégek, a Bank teljes NHP fix hitelállományának 60%-át ez az ágazat vette igénybe, a szerződések átlagos hitelösszege pedig 80%-kal meghaladja a piaci átlagot.
2019. 10. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőkét és hitelt kombináló, fix kamatozású hitelprogramot jelentett be az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank október 17-én jelentette meg a megújított MFB Versenyképességi Hitelprogramot, amely a tőke és a hitel konstrukció kombinálásával finanszírozást biztosít olyan vállalkozások számára is, amelyek kockázati tőkeprogramokat vesznek igénybe. Az MFB célja, hogy az egészséges tőkeszerkezet kialakítása mellett kedvező hitel nyújtásával bővítse azoknak a vállalkozásoknak a körét, akik a versenyképességüket jelentősen javító beruházásokat hajthatnak végre. A tőkeprogramokban résztvevő vállalkozások már 100 millió Ft-tól igényelhetik a hitelt.
2019. 10. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások: