Magyarország visszautasítja a görög bírálatokat

Magyarország visszautasítja azt a görög állásfoglalást, hogy ne kritizálják Athént olyan országok, amelyek semmiféle segítséget nem nyújtotak neki a migrációs válság megoldásához - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Prágában a V4-ek tárcavezetőinek sajtóértekezletén az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva.

Magyarország visszautasítja a görög bírálatokat

Jannisz Muzalasz görög bevándorlűsügyi miniszter a sajtónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: Athén nem tudja elfogadni, hogy olyan európai országok bírálják, amelyek nem nyújtottak neki segítséget a bevándorlási válság kezeléséhez. "Mi hónapok óta javasoljuk, hogy legyen egy közös európai uniós erő, amely megvédené Görögország déli határát, amely jelenleg azonos a schengeni zóna déli határával, azonban a görögök ezt a tervet nem vették komolyan és javaslatunkat mindig elutasították" - nyilatkozta a miniszter.

 

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Görgország önmaga okozta jelenlegi nehéz helyzetét. "Ha elfogadták volna a hónapok óta fenntartott javaslatunkat, akkor ma már egy közös európai erő védené Görögország déli határait és az EU nem lenne olyan védtelen, mint amilyen védtelen most. Tehát a görögöknek jobb lenne, ha a képmutatás helyett a tettek mezejére lépnének" - szögezte le Szijjártó Péter. Lubomír Zaorálek cseh, Witold Waszczykowski lengyel, Szijjártó Péter magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a visegrádi csoport megalakulásának 25. évfordulója alkalmával találkozott csütörtökön Prágában.

 

A négy ország külügyminisztere a találkozón elfogadta a Visegrád 25 év után elnevezésű jelentést, amelyet az általuk kijelöltszemélyiségek állítottak össze. Magyar részről a dokumentum kidolgozásában Martonyi János volt külügyminiszter, valamint Szili Katalin az Országgyűlés volt elnöke vett részt. "A jelentés ajánlásokat fogalmaz meg a visegrádi csoport jövőjével kapcsolatban, és kiváló alapot jelent témával kapcsolatos a vitákhoz" - vélekedett Zaorálek. A V4-országcsoportnak ma az Európai Unióban és a világban is súlya van - vélekedett a magyar tárcavezető.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A lengyel külügyminiszter azt mondta, hogy "nincs szükség változtatni a csoport szerkezetén és nincs szükség a bővítésre sem, de az együttműködést lehet és kell is bővíteni". Kérdésre válaszolva Waszczykowski a lengyel diplomácia vezetője élesen bírálta Oroszországot ukrajnai beavatkozásai miatt és a Moszkva elleni szankciók fenntartása mellett szált síkra. Szijjártó Péter uigyanakkor azt hangsúlyozta, hogy pragmatikus együttműködésre van szükség az Európai Unió és Oroszorszég között.

Hozzászólások

Jó a briteknek és a franciáknak is a Brexit utáni együttműködés

Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ha Nagy-Britannia európai uniós kilépése, a Brexit után együttműködési szerződés keretében sikerül "kitolni" a határokat, az jó Nagy-Britanniának és Franciaországnak is.
2018. 01. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodást kötött a Continental technológiai vállalat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel

Az oktatás, a kutatás és az ezekhez kapcsolódó más tevékenységek terén való együttműködésről kötött megállapodást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti részlege. Ennek keretében a Continental támogatja a BME-n folyó képzést, és infrastrukturális segítséget nyújt az intézménynek.
2018. 01. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasznos tippek lakásbérlőknek – ne csak az árat nézzük

A Rentingo.com, a lakáskiadás és lakásbérlés hatékonyabbá tételével foglalkozó magyar startup egy olyan online piacteret fejlesztett ki, amely ellenőrzött környezetben hozza össze azokat, akik kiadó ingatlant keresnek azokkal, akik bérbe kívánják adni ingatlanjukat. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre először nem feltétlenül gondolnak azok, akik lakást szeretnének bérelni.
2018. 01. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit fordít Magyarország a kutatás-fejlesztésre

kutatási és kísérleti fejlesztési ráfordítások a GDP százalékában; 1990-2016
2018. 01. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál gyorsabban nőtt a kínai GDP

A negyedik negyedévben 6,8%-kal, 2017-ben pedig 6,9%-kal bővült a kínai GDP, mindkettő 0,1 százalékponttal felülmúlta a piaci várakozásokat. Ezzel teljesült a kormányzati célkitűzés is, ami legalább 6,5%-os növekedést célzott meg.
2018. 01. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén folytatódik a beruházások bővülése

A vállalati várakozások alapján idén folytatódhat a beruházások bővülése, azonban a tavalyinál lassúbb ütemben, így a vállalatok forráskereslete is lassabban nőhet majd a múlt évihez képest a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmérése szerint.
2018. 01. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

RICHTER elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Appeninn elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötvénypiaci kilátások 2018 – nagy égés jöhet

2017-ben emberemlékezet óta a legnyugodtabb kötvénypiacot láthattuk, a volatilitás egész évben rekordmélységekben tanyázott. A meglehetősen unalmas, meglepetést nem okozó makrogazdasági adatok ideális körülményeket teremtettek ahhoz, hogy a kötvényhozamok alacsonyan maradjanak minden irányadó szegmensben.
2018. 01. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elégedettek a budapestiek a városvezetéssel

Elégedettek a budapestiek a városvezetéssel - írta a Nézőpont Intézet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2018. 01. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többfelé is havazhat a hétvégén

A hétvégén is többször várható csapadék: esőre, ónos esőre, havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2018. 01. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Burkolt reklámok miatt bírságolt a médiatanács

Burkolt reklámok miatt 175 ezer forintra bírságolta a médiatanács a hatoscsatornát, és eredményesen zárult egy miskolci, valamint egy szolnoki rádiós pályázat - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel.
2018. 01. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden iparágban a digitális technológiák lesznek a legfontosabbak

Minden iparágban a digitális technológiák lesznek a legfontosabbak a következő években, ezt jelenti a negyedik ipari forradalom - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az Élni és dolgozni a digitális világban címet viselő zalakarosi konferencián.
2018. 01. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvények 2018-ban – 2008 óta ez az év lehet a legfontosabb

Habár a részvényárak már így is rekordmagasságokban járnak, és a hangulat is majdnem minden fronton felfokozott, még nem biztos, hogy lufit látunk. Az már sokkal valószínűbb, hogy korrekció fog bekövetkezni, és a befektetőknek érdemes az árak alakulását figyelni az esetleges szuper-exponenciális növekedés kialakulásának jeleit keresve, de ugyancsak figyelemmel kell lenni a központi bankok monetáris politikájára és az infláció alakulására.
2018. 01. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európába látogat Rex Tillerson amerikai külügyminiszter

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő héten Londonba és Párizsba látogat, majd a davosi konferenciáról Varsóba indul - jelentette be csütörtökön Washingtonban Heather Nauert külügyi szóvivő.
2018. 01. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Manitu Solar: Újabb jelentős napelemgyártó lép a magyar és lengyel piacra

A világ egyik legnagyobb szilíciumcella és napelem gyártója, a JA Solar és Magyarország egyik vezető napelemes rendszereket szállító cége, a Manitu Solar hosszú távú megállapodást kötött a magyar és lengyel piacra vonatkozóan. Első lépésként a Manitu Solar megkezdi a JA Solar legújabb és legjobb minőségű moduljainak értékesítését Lengyelországban és Magyarországon.
2018. 01. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás