Advertisement

Szili Katalin szerint a kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaország mellette áll

A kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaországi magyarság nem mögötte, hanem mellette áll, segíti a szülőföldön történő megmaradását, boldogulását és mostani küzdelmének sikeres megvívását - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton Beregszászon.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tisztújító XXII. közgyűlését köszöntő beszédében Szili Katalin kifejtette: Ukrajna 1991-es függetlenné válása idején senkinek eszébe nem jutott volna, hogy a 21. század második évtizedének második felében Kárpátalján nem az önigazgatásról, önkormányzatiságról fognak beszélni, hanem azokról a küzdelmekről, amelyeket a kárpátaljai magyar közösségnek a szülőföldön maradásáért, jogainak - az anyanyelv szabad használatának, a félelem nélküli élet feltételeinek, az akadálytalan határátlépésnek - a biztosításáért kell folytatnia a többségi társadalom törekvéseivel szemben. Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy sikerüljön szülőföldjén tartani a kárpátaljai magyar ifjúságot és megőrizni az értelmiséget.
   
A miniszterelnöki megbízott kiemelte: az ukrán többségi társadalomnak meg kell értenie, hogy a biztonság kérdésével azonos fontosságú a demokrácia és a kisebbségi jogok érvényesítésének az ügye. Hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön élnek, államalkotó tényezők, nem migránsok, a szülőföldjükön szeretnének maradni, boldogulni és gyarapodni. Azt szeretnék, hogy például Beregszászon száz év múlva is legyen magyar szó, hogy a gyermekek magyarul tanuljanak, gondolkodjanak és imádkozzanak.
    

Kijelentette: az ukrán többségnek tudomásul kell vennie, hogy a politikai szempontok nem írhatják felül az emberi szempontokat.
  
 Szili Katalin méltatta és a Kárpát-medencében is példaértékűnek nevezte a kárpátaljai magyar szervezetek összefogását. Az anyaország is mindent megtesz azért, hogy a kárpátaljai magyarság küzdelme hatékony legyen, hogy sikerüljön visszaszereznie az új ukrán oktatási törvény 2017. szeptember 5-i elfogadása előtt meglévő jogait.
   
"A kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaországi magyarság nem mögötte, hanem mellette áll, segíti a szülőföldön történő megmaradását, boldogulását és mostani küzdelmének sikeres megvívását" - zárta beszédét a miniszterelnöki megbízott, köszönetet mondva az UMDSZ-nek a kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében kifejtett erőfeszítéseiért.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
#
Elnöki beszámolójában Zubánics László sikeresnek értékelte az Ukrajna 19 megyéjében szervezeti egységekkel rendelkező UMDSZ elmúlt négyévi tevékenységét, rámutatva, hogy sikeres az együttműködés a magyar kormánnyal, amely a fontos kérdésekben kikéri a szervezet véleményét. Köszönetét fejezte ki a magyar kormány mellett a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a szövetségnek nyújtott támogatásért, amelynek köszönhetően sikerült több magyar intézményt létrehozni és az elmúlt évben mintegy 200 rendezvényt tartani.
   
Az elnök meghatározónak nevezte, hogy az UMDSZ 2015 őszén együttműködési megállapodást kötött a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) és ezzel sikerült megerősíteni a kárpátaljai magyarság érdekképviseletét a különböző szintű önkormányzatokban. Azt ígérte, az UMDSZ továbbra is szorosan együtt fog működni a KMKSZ-szel, hogy a kárpátaljai magyarság meg tudjon felelni a kemény ukrán belpolitikai kihívásoknak. Az elkövetkező időszak UMDSZ előtt álló egyik legfőbb feladatának a nemzetiségi béke és stabilitás megőrzését nevezte Kárpátalján.
    

Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettese fontosnak nevezte az UMDSZ és KMKSZ összefogását, a kárpátaljai magyar közösség szolidaritását a súlyos magyarellenes provokációkkal terhes időszakban. Hangsúlyozta, hogy tovább kell erősíteni a két szervezet együttműködését és közösen kell folytatni a küzdelmet, amelyben a reményt az adja, hogy a kárpátaljai magyarságnak olyan támogatója van, mint a magyar kormány.
    
Az UMDSZ-nek sikeres munkát kívánva Barta József köszönetet mondott a magyar kormánynak a kárpátaljai magyarságnak nyújtott sokrétű támogatásért. A politikai nyilatkozat elfogadásával zárult közgyűlés küldöttei egyhangúlag Zubánics László történész egyetemi tanárt választották újra az UMDSZ elnökévé a következő négy évre.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacára

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára, a tőzsde december 16-tól felveszi az értékpapírlistára a DM-KER Zrt. 1 millió darab, egyenként 500 forint névértékű - 500 millió forint össznévértékű - törzsrészvényét.
2019. 12. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

60 éves a pécsi hőerőmű

Pécs Magyarország első olyan, megyei jogú városa, ahol a távfűtéshez felhasznált hőenergia teljes mértékben megújuló forrásból származik. Pedig nem volt ez mindig így, hiszen a város évtizedekig a hazai szénbányászat központja volt, és sokáig ennek ikonikus létesítménye volt az idén 60 éves pécsi erőmű. Azonban a városképet is meghatározó épületegyüttes másfél évtizede megkezdett korszerűsítése mostanra meghozta a gyümölcsét. Az immár a Veolia Energia Magyarország Zrt. érdekeltségbe tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. ma már hazánk legnagyobb, tisztán megújuló energiaforrásokat hasznosító kogenerációs erőműve, amelyre Európa-szerte a fenntartható városi energiagazdálkodás gyakorlati megvalósulásának egyik legjobb referenciájaként tekintenek.
2019. 12. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő kereslet és forgalom az ingatlanpiacon

Csökkenő kereslet és csökkenő tranzakciószámok hűtötték a kedélyeket a novemberi lakóingatlanpiacon. A két erősebb őszi hónap után hamarabb indult meg a szokásos év végi lejtmenet, ami szinte minden ingatlanpiaci mutatóban érezhető volt. A tavaly novemberi forgalomhoz képest 9%-os forgalomcsökkenés és a kereslet történelmi mélypontra zuhanása mellett az árak éves szinten ugyan egyre csökkenő mértékben, de még mindig emelkedtek az előző hónapban.
2019. 12. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csúcson a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 779,20 pontos, 1,75 százalékos emelkedéssel, 45 382,68 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
2019. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a főbb európai részvénypiacok

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 12. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH engedélyezte a Netrisk és a Biztosítás.hu egyesülését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. (Netrisk) irányításszerzése a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. (Biztosítás.hu) felett.
2019. 12. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassít a NAV a digitalizációs fejlesztésekkel

Az online számlázó rendszer sikeres bevezetését követően további területeken indít technológiai fejlesztéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2020. július elsejétől minden belföldi adóalanyok közötti számláról online adatot kell majd szolgáltatnia a cégeknek, 2021 tavaszától akár a vállalkozások áfabevallási tervezetét is elkészítheti a hivatal. Az EY szakmai konferenciáján Czöndör Szabolcs a NAV főosztályvezetője kiemelte, hogy mindezzel párhuzamosan megkezdték egy még szélesebb körű ellenőrzési adatátadási kötelezettség előkészítési munkálatait is.
2019. 12. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kérdésre kell választ adnia a következő hónapoknak - Németh Dávid az iparról

A magyar ipar továbbra is dinamikusan növekszik, az októbert 6,1 százalékos növekedéssel zárta. A rendelésállomány alakulása alapján azonban a következő időszakban 4-5 százalékosra lassulhat a tempó, hacsak nem jön külső támogatás.
2019. 12. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több kkv pártol át az Instagramra

Még mindig a Facebook a legnépszerűbb marketingeszköz a kkv-k körében, ám egyre többen döntenek az Instagram mellett a hatékonysága miatt. Hiába van bénítóan sok alternatíva online eszközökből, egyre emelkednek a költségek, ezért a kkv-k keresik az ingyenes vagy olcsó eszközöket – derül ki a Marketing Commando 1250 fő megkérdezésével készült online felméréséből.
2019. 12. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön a válság? Így készülj, ha van céged, vállalkozásod!

Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70%-a ezen cégekből áll. Az előny most náluk van, hiszen egy válságot már átéltek, ami három kulcstényezőre tanította meg őket: tudatos stratégiai és pénzügyi tervezés, fejlesztés és gyors reakció kell a sikeres túléléshez – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.
2019. 12. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs még lecsengőben a hazai ingatlanpiac

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképének adatai szerint töretlen az ingatlanár növekedés a hazai piacon, idén az első három negyedévben országosan 14%-os emelkedés látható az előző év azonos időszakához képest. Nagyok a különbségek az ország területei között, van olyan megye, ahol az árak harmadukkal emelkedtek egy év alatt, néhol viszont 10%-kal sem. A lassulás és a piac átrendeződése elkerülhetetlen, de nem mindenhol és nem azonos mértékben.
2019. 12. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban

Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban csütörtökön. A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat.
2019. 12. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban

Megkezdődött csütörtök reggel az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban.
2019. 12. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél éves mélyponton maradt az infláció Németországban

Az előző havival megegyező, másfél éves mélyponton maradt novemberben az éves összevetésű infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint.
2019. 12. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak a főbb európai tőzsdék

Enyhe emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton, ám a brit parlamenti választások és az újabb amerikai vámemelés közelgő határideje miatt óvatosság lesz jellemző a kereskedésre.
2019. 12. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatag lábakon áll a német gazdaság

Ingatag lábakon áll a német gazdaság a DIW Berlin gazdaságkutató intézet szerdán az MTI-hez eljuttatott elemzése szerint, amelyben kiemelték, hogy a gazdasági aktivitást jelenleg a lakossági kereslet tartja lendületben, továbbá, hogy a költségvetésből hosszú távú beruházási programot kellene indítani Németország termelési telephelyként vonzóbbá tételére.
2019. 12. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnövelték Nógrád megye fejlesztési keretét

Csaknem négymilliárd forinttal megnövelték Nógrád megye fejlesztési keretét, az összeget új bölcsődék építésére, illetve új bölcsődei helyek kialakítására fordítják - jelentette be a megyei közgyűlés elnöke szerdán Salgótarjánban.
2019. 12. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2020-tól ingyenesen utazhatnak a fővárosi álláskeresők a BKV járatain

Ingyenesen utazhatnak januártól a budapesti álláskeresők a fővárosi közösségi közlekedés járatain - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
2019. 12. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres zárás a Delta-Est Media tranzakcióban

Sikeresen zárás történt a Delta Csoport és az Est Media július 30-án bejelentett tranzakciójában, amellyel a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint 30 százalékos tulajdonosává válik. A tőzsdei vállalat új, stabil tulajdonosi háttérrel és fundamentumokkal, valamint megerősödött menedzsmenttel folytathatja növekedési stratégiájának megvalósítását.
2019. 12. 12. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2018-ban 8 százalékkal nőtt a Fejér megyei cégek nettó árbevétele

A Fejér megyei cégek nettó árbevétele 2018-ban 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest - mondta el a NAV Fejér Megyei Adó és Vámigazgatóság igazgatója szerdán a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évzáró rendezvényén.
2019. 12. 12. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: