Szilveszterkor belföldre utazunk a legszívesebben

Szilveszterkor a magyarok belföldre utaznak a legszívesebben, a húsz legnépszerűbb úti cél között mindössze hét külföldi van a Trivago.hu összesítése alapján.

Szilveszterkor belföldre utazunk a legszívesebben

A szálláskereső portál szerdai közleménye szerint a lista első helyén Budapest áll. A második helyre a legnépszerűbb külföldi úti cél, Prága került, majd Hajdúszoboszló, Hévíz és Eger, a 6-8. helyen pedig Párizs, Róma és Bécs következik. Az első tízbe Szeged és Győr került még be, a húszas lista második felét sorrendben Siófok, Debrecen, Zalakaros, a lengyelországi Zakopane, Sopron, Pécs, Visegrád, Dubai és Amszterdam foglalja el és Bükfüdő zárja.  
    

A Trivago.hu a fürdővárosok népszerűségét azzal magyarázza, hogy a gyógyvíz és a szállodai wellness szolgáltatások felértékelődnek télen.
    

A lista legdrágább úti célja csaknem 96 ezer forintos átlagos árral éjszakánként idén Dubai, a második 93 ezer forinttal Zakopane, a harmadik pedig Bükfürdő 76 ezer forinttal. A fővárosok közül a prágai átlagárak megközelítik a 64 ezer forintot, Amszterdamban a 60 ezer forintot, míg Bécsben egy éjszaka a Trivago.hu használóinak kattintásai szerint 51-52 ezer forintba, Párizsban majdnem 44 ezer forintba, Budapesten és Rómában pedig csaknem 39 ezer forintba kerül.        
   
Hozzátették, hogy a portál adatai szerint a csehek, a szlovénok és a szerbek inkább külföldre utaznak 2017 végén.
   
A szilveszteri utazási szokásokat vizsgáló rangsor a 2017. december 29. és 2018. január 2. közötti időszakra leadott keresési adatokon alapszik, az átlagos árak a hotelekre, standard kétágyas szobára és egy éjszakára vonatkoznak - olvasható a közleményben.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Magyarország a biztonság miatt is népszerű úti cél

A kereskedelmi szálláshelyek teljesítményének további javulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint az eredményekhez hozzájárul, hogy Magyarország biztonságos ország, emiatt is rendkívül népszerű úti cél.
2018. 01. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

7,1 százalékkal nőtt a hazai idegenforgalom

Tavaly novemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,7, a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a szálláshelyek vendégforgalma így 7,1 százalékkal meghaladta az előző novemberit, ami június óta a legnagyobb növekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 01. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

7 százalékkal nőtt a nemzetközi turizmus 2017-ben

A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nőtt 2017-ben, meghaladva az 1,3 milliárd utazót a világon, ez felülmúlja a várakozásokat - közölte a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében.
2018. 01. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kampány indul a téli kikapcsolódás népszerűsítésére

Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
2018. 01. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Így válhat rémálommá a téli pihenés

Év elején a síelésre és egyéb téli sportra vágyók a hófödte csúcsok felé veszik az irányt, hogy ott pihenjék ki az elmúlt esztendő fáradalmait. A legnépszerűbb úti célnak még mindig Ausztria számít, Franciaországban és Olaszországban általában a hosszabb és költségesebb síelést választók töltik szabadságukat. Habár egyre tudatosabban tervezzük az utazásokat, az OVB Magyarország felmérése szerint még mindig sokan biztosítás nélkül indulnak útnak, pedig korábbi statisztikák alapján a káresemények több mint fele síbalesetből ered.
2018. 01. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Turisztikai fejlesztések a Fertő-tájon

A Fertő-táj önálló turisztikai attrakcióvá válását segítő fejlesztések valósulnak meg jövő nyár közepéig 406 millió forint európai uniós támogatásból a világörökségi terület hat helyszínén - tájékoztatta a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület ügyvezetője az MTI-t.
2018. 01. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A téli síszezon tovább növeli a külföldi mobilinternet-használatot

A téli síszezon tovább növeli a külföldi mobilinternet-használatot, és nőhet azoknak az aránya is, akik új belépők a mobilnetjüket az EU-ban külföldön is használók között - áll az eNet és a Magyar Telekom internetgazdaságról szóló legfrissebb, MTI-nek küldött reprezentatív kutatásában.
2018. 01. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatlakozott a családok évéhez a Balatoni Turizmus Szövetség

Csatlakozott a kormány által meghirdetett családok évéhez a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ), amely meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak - mondta Hoffmann Henrik, a szervezett csütörtökön újraválasztott elnöke Siófokon.
2018. 01. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kelet-Magyarországon is növekedhet az idegenforgalom

Fejlesztésekre van szükség, hogy a kelet-magyarországi települések is turisztikai célponttá válhassanak, így tovább növekedhet az idegenforgalom GDP-n belüli aránya - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Makón.
2018. 01. 11. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2017-ben 3 millió éjszakát töltöttünk Horvátországban

A két ország turisztikai kapcsolatainak történetében először 2017-ben átlépte a 3 milliót a magyarok vendégéjszakáinak száma Horvátországban - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség pénteken az MTI-t.
2018. 01. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítik a makói fürdőt

Kormányzati forrásból, mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a makói fürdőt - jelentette be Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester kedden a Maros-parti városban.
2018. 01. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapestre, Egerbe és Szegedre utaznak a legtöbben szilveszterkor

Sorrendben Budapest, Eger és Szeged vezeti a legnépszerűbb belföldi úti célok rangsorát szilveszterkor a Szállás.hu adatai szerint, a külföldre utazók közül a legtöbben a lengyelországi Zakopanét és Krakkót, valamint Pozsonyt választják.
2018. 01. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a szlovén turizmus

Rekordot döntött idén a szlovén turizmus: novemberig 4,4 millió belföldi és külföldi vendég összesen 11,3 millió vendégéjszakát töltött el az országban - közölte Maja Pak, a szlovén turisztikai szövetség elnöke csütörtökön.
2017. 12. 29. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több mint 10 milliárd forint értékben pihenünk télen

Az ünnepi rohamot követően a legtöbben az év utolsó napjait a kikapcsolódás és feltöltődés jegyében töltik. December és január mára az egyik legaktívabb időszaknak számít az OTP SZÉP kártyabirtokosok számára, akik tavaly télen már több mint 10 milliárd forintnyi juttatást használtak fel ezekben a hónapokban. Az OTP Bank - a több mint 30.000 elfogadóhely kínálatából - most kiválasztott négy programot, amelyek ideális kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak randevúk, családi és baráti összejövetelek számára, és ad egy tippet azoknak, akik már most a jövő évi utazásukat tervezik, vagy szeretnének egy igazán egyedi karácsonyi ajándékot adni szeretteiknek.
2017. 12. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 6 milliárd forintos felújítással folytatódik a Danubius szállodáinak megújulása

További három budapesti és két balatonfüredi szállodában zajlanak felújítások a Danubius Hotels Groupnál. A megújulási munkálatok teljes költsége több mint 6 milliárd forint, várható befejezése pedig jövő év tavasza.
2017. 12. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Teltház lesz a szállodákban az ünnepi időszakban

A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 12. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén akár 30 millióra nőhet a vendégéjszakák száma

Az idén az első tíz hónapban 1,6 millió vendégéjszakával többet töltöttek el a turisták Magyarországon, mit tavaly az egész évben, és ha a bővülés dinamikája kitart az év utolsó két hónapjában is, akkor 30 millióra nőhet a vendégéjszakák száma - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTI-nek szerdán.
2017. 12. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem vihetünk csillagszórót a repülőre

A csillagszórók és a tűzijátékok tiltott pirotechnikai eszköznek minősülnek a légiközlekedésben, ezért még feladott poggyászban is szigorúan tilos a szállításuk - figyelmeztet a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airport közleménye.
2017. 12. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindul hazánkban a nyaralóhajó turizmus

Kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust, a programra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek - mondta Révész Máriusz a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón pénteken Tokajban.
2017. 12. 09. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A makói hotelek a legjobbak hazánkban

A magyar városok közül Makó hotelei kapták a legjobb értékelést az utazóktól a trivago.hu szálláskereső weboldal adatai alapján, Magyarország pedig az európai országok rangsorában a 13. helyet szerezte meg - közölte a portál az MTI-vel csütörtökön.
2017. 12. 07. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás