Szörfözés a felhők felett: fedélzeti internet a Lufthansa és az Austrian Airlines rövid és közepes távolságú járatain

-Internethozzáférés az Európán belüli járatokon is -A Lufthansa és az Austrian Airlines megkezdi az utasoknak nyújtott internetszolgáltatás ingyenes tesztelését -A termék bevezetése az első negyedévben várható, az első ütemben az Airbus A320-as család 10 gépén -Három – 3, 7 és 12 eurós – szolgáltatáscsomag közül lehet majd választani

Szörfözés a felhők felett: fedélzeti internet a Lufthansa és az Austrian Airlines rövid és közepes távolságú járatain

Szívesen küldene e-mailt 10 ezer méter magasságból? Az Alpok felett repülve intézné bevásárlásait? Ráadásul mindezt szélessávú minőségben? A Lufthansa és az Austrian Airlines utasai mindezt hamarosan megtehetik, mivel a két légitársaság a Lufthansa nagy távolságú járatai után a rövidebb utakon is elérhetővé teszi az internetet.
 
A Lufthansa múlt nyáron kapta meg az Európai Repülésbiztonsági Hivataltól (EASA) a kiegészítő típusbizonyítványt (STC) az Airbus A320-as flottára, és azóta elvégezte a szükséges előkészítő munkát, most pedig elindul a Lufthansa és az Austrian járatain a tesztelés következő szakasza, egyelőre 5-5 gépen. E gépek utasai a teszt idején ingyen vehetik igénybe az internetet. A felhasználói viselkedés elemzéséből kapott adatok alapján a légitársaságok már az éles kereskedelmi indulásra továbbfejlesztik a szolgáltatást.
 
„Nagyon örülök, hogy hamarosan szélessávú internetet és ezen keresztül tökéletes digitális élményt nyújthatunk kontinentális járataink utasainak. A Lufthansa Flynet indulása óta céljaink között szerepel, hogy innovatív módon, nagy hozzáadott értékű fedélzeti szolgáltatásokkal – köztük internethozzáféréssel – lássuk el utasainkat” – nyilatkozta Harry Hohmeister, a Deutsche Lufthansa AG igazgatóságának légi csomópontok irányításáért felelős tagja.
 
Az internethozzáféréssel rendelkező Lufthansa gépek száma még 2017 első negyedévében 20-ra emelkedik. 2018 közepéig a Lufthansa A320-as flottájának minden tagját felszerelik a legmodernebb technológiával. Az Austrian Airlines 31 gépének átalakítása várhatóan már 2017. április végére befejeződik. A Lufthansához és az Austrian Airlineshoz hasonlóan a Eurowings is megkezdi a fedélzeti internet bevezetését – 2017 első negyedévének végéig. A Eurowings 69 gépén terv szerint 2017 nyarára építik ki az internethozzáférést.
 
A Lufthansa utasai saját mobileszközeikkel, wifi-hálózaton keresztül érhetik el az internetet. Az e-mail szolgáltatás mellett akár video streaming alkalmazást is igénybe vehetnek. Az új szolgáltatás piaci indulása az első negyedévben várható. Ekkor az ügyfelek három szolgáltatáscsomag – a 3 eurós FlyNet Message, a 7 eurós FlyNet Surf és a 12 eurós FlyNet Stream – közül választhatnak majd minden járaton. Míg a FlyNet Message csak az üzenetküldő alkalmazásokat (pl. e-mail, WhatsApp vagy iMessage) teszi számukra elérhetővé, a FlyNet Surffel az interneten is böngészhetnek, a FlyNet Stream csomag pedig a streaming szolgáltatásokat is támogatni fogja. A csomagokat bankkártyával vagy fizetési szolgáltatás (például PayPal) segítségével lehet majd megvásárolni.
 
A Lufthansa Csoport légitársaságainak technológiai partnerének, az Inmarsatnak az internetszolgáltatása a legújabb műholdas szélessávú technológiát (Ka-band) használja, és a rövid és közepes távolságú járatokon is megbízható lefedettséget nyújt az Inmarsat Global Xpress (GX) hálózatával. Az interneszolgáltatást az Inmarsat partnere, a Deutsche Telekom biztosítja a Lufthansa utasainak.
 
A Lufthansa Technik feladata a rendszerek és a komponensek felszerelése, valamint a vonatkozó repülési előírások betartása és a kötelező hatósági engedélyek beszerzése. A Lufthansa Csoport légitársaságainak teljes Airbus A320 flottáját a legújabb Ka-band műholdas technológiával szerelik fel. Az ütemterv szerint tavaszra 100 géppel készülnek el. A Lufthansa Technik telephelyein tíz beállóhelyen végezhetik egyszerre az antennák és az útvonalválasztók beszerelését. Mivel a munka csupán minimális beavatkozással jár a repülőgép szerkezetébe, nagyobb flottán is rövid időn belül elvégezhető az egy gép esetén mindössze négy nap üzemkieséssel járó feladat.
 
A fedélzeti internetcsatlakozáshoz szükséges műszaki infrastruktúrát a Lufthansa Systems biztosítja. Ennek része a repülőgép hálózatának üzemeltetése (ami a fedélzeti wifi műszaki előfeltétele), valamint az internethozzáférési felületet biztosító FlyNet portál szoftverének szállítása.
 
Globális partnerkapcsolatuk keretében a Lufthansa Systems és a Lufthansa Technik modern, többfunkciós digitális platformot is biztosítanak (BoardConnect) a különféle használati forgatókönyvekhez – a szórakoztatástól a járulékos bevételszerzési lehetőséget kínáló alkalmazásokig. Az együttműködés a Lufthansa Csoport légitársaságai és külső ügyfelek számára is előnyöket biztosít.
 
A Lufthansa tizennégy éve, 2003. január közepén indította el a világ első szélessávú internethozzáférést kínáló nagy távolságú kereskedelmi járatát. A fedélzeti internethozzáférést 2006-ban megszüntették a működéséhez szükséges „Connexion by Boeing” műholdak leállítása miatt – annak ellenére, hogy a rendszer műszakilag megbízható volt, maga a szolgáltatás pedig egyre nagyobb népszerűségre tett szert az utasok körében. A Lufthansa 2010 végén – szintén világelsőként – kezdett ismét szélessávú internethozzáférést nyújtani interkontinentális járatain. 2015 júniusa óta a FlyNet a Lufthansa 107 nagy távolságú repülőgépének mindegyikén elérhető. A Boeing 777 érkezésével a csoport leányvállalatai közül a SWISS is megkezdte az internetszolgáltatás nyújtását nagy távolságú járatain. Ennél a légitársaságnál is vizsgálják az internetszolgáltatás bevezetését a rövid és közepes távolságú útvonalakon.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Törökországban meghosszabbították a rendkívüli állapotot

A török parlament csütörtökön újabb három hónappal, hatodszor is meghosszabbította a 2016. július 15-i puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot az országban - jelentette az NTV török hírtelevízió.
2018. 01. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NATO-tagságot szeretne a macedón elnök

Gjorge Ivanov macedón elnök azt kérte Jens Stoltenberg NATO-főtitkártól csütörtökön Szkopjéban, hogy Macedónia végre kapja meg a régóta "megérdemelt" NATO-tagságot.
2018. 01. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék

London kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön.
2018. 01. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovák és magyar erdészetek indítanak közös méhészeti programot

A szlovák állami erdőgazdaság Kistapolcsányi Erdészete és a Vértesi Erdő Zrt. 340 millió forintos uniós támogatásból közös programot valósít meg a két erdészet méhészeti hagyományainak megújítására - jelentették be csütörtökön a felvidéki Kistapolcsány kastélyában.
2018. 01. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közlekedési fennakadások és áramkimaradások Romániában

Közlekedési fennakadásokat okozott Romániában a téli időjárás, amely főleg az ország keleti részét és Dél-Erdélyt érinti.
2018. 01. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden repülőjáratot felfüggesztettek az erős szél miatt Amszterdamban

Minden csütörtöki járatot felfüggesztettek a viharos erejű szél miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren, a holland vasúttársaság pedig leállította a vonatközlekedést az egész országban.
2018. 01. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz év alatt megháromszorozódott az EU-ba irányuló kínai turizmus

Az Európai Unió országaiba irányuló kínai turizmus megháromszorozódott az elmúlt tíz év folyamán, a kínaiak által eltöltött vendégéjszakák száma 2016-ban megközelítette a 25 milliót - közölte az Eurostat csütörtökön.
2018. 01. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
2018. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát - jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott a párt nőszervezete vezetőjének, Viorica Dancila EP-képviselőnek.
2018. 01. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán

Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
2018. 01. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az EU-nak

A teljes energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az Európai Uniónak, s ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is ugyanekkora mértékben kellene növelni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott tárgyalási mandátum értelmében.
2018. 01. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt

Gjorge Ivanov macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt, amelyet a szkopjei parlament múlt csütörtökön fogadott el - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
2018. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új határőrizeti szerződést köt Párizs és London

Emmanuel Macron francia elnök és Theresa May brit miniszterelnök egy új határőrizeti szerződést jelent be a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok kezelését hivatott Le Touquet-megállapodás kiegészítésére - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
2018. 01. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció az unióban

2016. december/2017. december - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan bemutatják A Viszkist a romániai mozikban

Január 26-án mutatják be Antal Nimród A Viszkis című filmjét a romániai mozikban.
2018. 01. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyors internet csak egy ígéret?

A gyors internetelérés sok esetben nem több a hálózati szolgáltatók üres ígéreténél a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerdán közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új katalán parlament

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét.
2018. 01. 17. 17:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz százalékkal növelte okostelefon-eladásait a Huawei

Tavaly több mint 15 százalékkal növelte globális értékesítési árbevételét a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat, okostelefon-eladásai Európában több mint húsz százalékkal növelte - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.H
2018. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.
2018. 01. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás