Sztrájkolnak a pozsonyi Volkswagenben

Határidő nélküli munkabeszüntetést kezdtek bérköveteléseik megtagadása miatt a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai kedd reggel.

Sztrájkolnak a pozsonyi Volkswagenben

 

A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezete azt közölte, hogy a sztrájkban a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, így a gyártás teljesen leállt. 
    A Szlovákiában 1991 óta működő vállalat történetében a mostani az első éles sztrájk. A pozsonyi VW - amelynek Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban is van egy-egy üzeme - több mint 12 ezer alkalmazottjával a legnagyobb magánmunkáltatónak számít Szlovákiában.
    "Minden jogunkat és lehetőségünket ki kell használnunk, és ezek közül az utolsó a sztrájk. (...) Készen állunk arra, hogy egy-két napnál tovább is sztrájkoljunk" - hangoztatta Zoroslav Smolinsky szakszervezeti elnök a munkabeszüntetés megkezdése előtt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.
    A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete a múlt héten hirdette meg a sztrájkot, miután kudarcba fulladtak a cég vezetőségével folytatott egyeztetések, amelyek során 16 százalékos béremelést szerettek volna elérni. A vállalat ehelyett arra tett javaslatot, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelnék a béreket, valamint új számítást vezetnének be a szabadságpótlékra, valamint a karácsonyi juttatásra.
    A Volkswagen szlovákiai cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót (520 ezer forint) közelíti, ugyanakkor a munkavállalók közlése szerint sokuk bére 700 euró körül van.

A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezete azt közölte, hogy a sztrájkban a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, így a gyártás teljesen leállt.
A Szlovákiában 1991 óta működő vállalat történetében a mostani az első éles sztrájk. A pozsonyi VW - amelynek Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban is van egy-egy üzeme - több mint 12 ezer alkalmazottjával a legnagyobb magánmunkáltatónak számít Szlovákiában.   
"Minden jogunkat és lehetőségünket ki kell használnunk, és ezek közül az utolsó a sztrájk. (...) Készen állunk arra, hogy egy-két napnál tovább is sztrájkoljunk" - hangoztatta Zoroslav Smolinsky szakszervezeti elnök a munkabeszüntetés megkezdése előtt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.   

A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete a múlt héten hirdette meg a sztrájkot, miután kudarcba fulladtak a cég vezetőségével folytatott egyeztetések, amelyek során 16 százalékos béremelést szerettek volna elérni. A vállalat ehelyett arra tett javaslatot, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelnék a béreket, valamint új számítást vezetnének be a szabadságpótlékra, valamint a karácsonyi juttatásra.   

A Volkswagen szlovákiai cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót (520 ezer forint) közelíti, ugyanakkor a munkavállalók közlése szerint sokuk bére 700 euró körül van.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Hozzászólások

Esélyesek lehetünk a legjobb európai úti cél címre

Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
2018. 01. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem valószínű, hogy Nagy-Britannia visszalépne az EU-ba

A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is. David Lidington szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor utalást tett arra, hogy ha az EU átalakul, a jövőbeni brit döntéshozók megfontolhatják, hogy az új szerkezetű európai együttműködési formával milyen kapcsolatrendszert alakítsanak ki.
2018. 01. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Becslések szerint húsvétra lehet német kormány

A legoptimálisabb becslések szerint húsvétra lehet német kormány - mondta szombaton Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán a német koalíciós tárgyalásokról.
2018. 01. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországnak szüksége van Németországra az európai reformokhoz

Emmanuel Macron francia elnök pénteken jelezte, hogy Franciaországnak szüksége van Németországra Európa megreformálásához.
2018. 01. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Görögország és Spanyolország is jobb osztályzatot kapott

Görögországnak és Spanyolországnak is az eddiginél jobb államadós-besorolást adott pénteken két nemzetközi hitelminősítő. Az osztályzatjavítások indoklásában egyaránt szerepel a javuló költségvetési és növekedési teljesítmény.
2018. 01. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az INA bezárná egyik finomítói üzemét

Az INA horvát olajipari vállalat megoldást javasol a sziszeki finomító üzleti tevékenységének javítására és veszteségének csökkentésére, eszerint bezárná egyik sziszeki üzemét és legfeljebb 40 alkalmazottat áthelyezne - közölte az INA az MTI-hez eljutatott közleményében, amelyben az általa megbízott Deloitte nemzetközi tanácsadó cég elemzésére hivatkozik.
2018. 01. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak pénteken az európai tőzsdék

Vegyes kezdés után kedvező makrogazdasági jelzéseknek köszönhetően indexerősödéssel zártak pénteken az európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen csökkent Ukrajna népessége

Évről évre egyre csökken Ukrajna lakossága, a tavalyi év első 11 hónapjában 181 500 fővel lett kevesebb az ország népessége, amely jelenleg mintegy 42,4 millió, nem számítva az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten élőket - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán állami statisztikai hivatal legfrissebb demográfiai adatait.
2018. 01. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vaklárma volt a lépfeneriadó Brüsszelben

Nem találtak lépfenét a laboratóriumi vizsgálatok során abban a gyanús borítékban, amely miatt csütörtökön ki kellett üríteni Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár brüsszeli irodáját - jelentette a Le Soir című belga napilap pénteken.
2018. 01. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a német termelőiár-infláció

Lassult decemberben a termelői árak növekedési üteme Németországban.
2018. 01. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó a briteknek és a franciáknak is a Brexit utáni együttműködés

Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ha Nagy-Britannia európai uniós kilépése, a Brexit után együttműködési szerződés keretében sikerül "kitolni" a határokat, az jó Nagy-Britanniának és Franciaországnak is.
2018. 01. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban meghosszabbították a rendkívüli állapotot

A török parlament csütörtökön újabb három hónappal, hatodszor is meghosszabbította a 2016. július 15-i puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot az országban - jelentette az NTV török hírtelevízió.
2018. 01. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NATO-tagságot szeretne a macedón elnök

Gjorge Ivanov macedón elnök azt kérte Jens Stoltenberg NATO-főtitkártól csütörtökön Szkopjéban, hogy Macedónia végre kapja meg a régóta "megérdemelt" NATO-tagságot.
2018. 01. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék

London kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön.
2018. 01. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovák és magyar erdészetek indítanak közös méhészeti programot

A szlovák állami erdőgazdaság Kistapolcsányi Erdészete és a Vértesi Erdő Zrt. 340 millió forintos uniós támogatásból közös programot valósít meg a két erdészet méhészeti hagyományainak megújítására - jelentették be csütörtökön a felvidéki Kistapolcsány kastélyában.
2018. 01. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közlekedési fennakadások és áramkimaradások Romániában

Közlekedési fennakadásokat okozott Romániában a téli időjárás, amely főleg az ország keleti részét és Dél-Erdélyt érinti.
2018. 01. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden repülőjáratot felfüggesztettek az erős szél miatt Amszterdamban

Minden csütörtöki járatot felfüggesztettek a viharos erejű szél miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren, a holland vasúttársaság pedig leállította a vonatközlekedést az egész országban.
2018. 01. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz év alatt megháromszorozódott az EU-ba irányuló kínai turizmus

Az Európai Unió országaiba irányuló kínai turizmus megháromszorozódott az elmúlt tíz év folyamán, a kínaiak által eltöltött vendégéjszakák száma 2016-ban megközelítette a 25 milliót - közölte az Eurostat csütörtökön.
2018. 01. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
2018. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát - jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott a párt nőszervezete vezetőjének, Viorica Dancila EP-képviselőnek.
2018. 01. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás