Tarlós István elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt

Tarlós István elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt és bejelentette, amíg ő a főpolgármester, nem lesz többé ilyen verseny ilyen feltételekkel a belvárosban.

Tarlós István elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt

A főpolgármester az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy a DK fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet a múlt héten arról beszélt, a főváros vezetése idén is "aprópénzért", mindössze 13 millió forintért adja oda a közterületeket a Red Bull Air Race szervezőinek, és felszólította a főváros vezetését, hogy a zajszennyezés miatt a szervezőkkel fizettessen fájdalomdíjat a verseny környékén élőknek, azt mondta: az MSZP-SZDSZ-koalíció hosszú éveken át ingyen biztosította a rendezvényre a közterület-használatot.
    

Azzal védekezni, hogy az állami rendezvényre adtak ingyenességet, egyszerű svindli - jelentette ki Tarlós István, hozzátéve, a korabeli iratokból egyértelműen kiderül, hogy a Red Bull Air Race-t "beszuszakolták" az ingyenes állami rendezvénybe.
    

A főpolgármester hangsúlyozta: ettől függetlenül azért, ami Budapesten történik a főpolgármestersége alatt, neki kell vállalnia a politikai felelősséget.
   
Hozzátette: "elég botrány és zűrzavar" volt az elmúlt napokban a fővárosban a műrepülőverseny miatt, a zajszennyezés és a közlekedési változások okán, ezért elnézést kér a fővárosiaktól. Leszögezte: amíg ő a főpolgármester, addig "ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban".
   
Kifejtette: olyan sok panasz érkezett a zajra, és a szervezők olyan nagy közterületet foglaltak el hosszú időre, hogy "akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni".
    

Jelezte, magához fogja vonni a jövőben a kérdést, "és ez ilyen formában nem történhet meg többet".
   
A főpolgármester a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, mindenekelőtt az engedélyezés és a forgalomszervezés körül érzékelhető "botrányos zűrzavar" miatt vonja magához a kérdést.
    

"Nagyon nagy területet foglaltak el nagyon hosszú időre, ez a főleg az észak-déli irányú budai közlekedésben a vártnál nagyobb zavarokat idézett elő" - mondta.
    

Arra a felvetésre, elképzelhető-e, hogy a jövőben nem a parlamenttől "karnyújtásnyira" rendezik meg a versenyt, kifejtette: ez sem elképzelhetetlen. "Az én gondolkodásom eljutott idáig, fogunk erről beszélni" - mondta, hozzátéve, "nem nagyon tudja pártolni" azt, hogy a hétvégihez hasonló módon valósuljon meg a verseny.
   
Tarlós István hangsúlyozta: a rendezvényhez az illetékes bizottság jogszerűen adta ki az engedélyt, arról ő maga is csak utólag értesült.
   
A főpolgármestert a közmédia műsoraiban kérdezték arról is, hogy a Metróért Egyesület a transphoto.ru orosz weboldalon rátalált egy napokkal korábban készült felvételre, amely egy olyan, felújításra Moszkvába szállított metrószerelvényt ábrázol, amely - a pályaszám szerint - hivatalosan már Budapesten fut, felújított állapotban. A felvétel alapján a Párbeszéd fővárosi közgyűlési vizsgálóbizottság felállítását követelte annak kiderítésére, hogy a 3-as metró vonalára érkező szerelvényeket valóban felújították-e, vagy azok teljesen új szerelvények, a DK pedig jelezte, feljelentést tesz az ügyben. A BKV visszautasította a vádakat.
    

Tarlós István a Ma reggelben arról beszélt, az előző városvezetés "hulladékot" hagyott hátra 3-as metróként, a főváros felújításra kapott kormánygaranciát, a BKV szabályszerűen meghirdette a pályázatot és megkötötte a szerződést. Mint mondta, nem tudja, a Metróért Egyesület vezetője "hol mit fényképezett", de a DK a politikai siker reményében "rákapaszkodott a fotóra".
   
Hozzátette: lehet vizsgálóbizottságot kijelölni, ő azt nem fogja ellenezni, bár a hatóság nem talált bizonyítékot arra, hogy a Budapestre érkezett szerelvények újak lennének. Felvetette, lehetséges, hogy a kocsiszekrényt teljesen ki kellett cserélni az említett metrószerelvény esetében.
   
A 180 perc című műsorban kiegészítésként elmondta: ha a DK feljelentést akar tenni, a BKV meg fogja védeni az álláspontját.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Bemutatták Debrecen borait

Rekordszámú vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen város bora versenyre - jelezte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön, a város idei borait bemutató sajtótájékoztatón.
2019. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a minimálbér és a szakmunkás minimálbér

A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten.
2019. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése, a tervek szerint az év végére elkészülő beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert nettó 950 millió forintból valósítják meg - közölte a Tisza-parti város polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2019. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a horgászjegyek értékesítéséből származó bevétel a Tisza-tónál

A korábbi évek stagnáló bevétele után számottevő növekedést ért el tavaly a horgászjegyek értékesítéséből a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Tiszafüreden.
2019. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több árut kezel a ferihegyi repülőtér

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 15 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége tavaly az előző évihez képest - tájékoztatta a Budapest Airport az MTI-t csütörtökön közleményben.
2019. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljes látogatási tilalmom lesz a Honvédkórház intézményeiben

Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein péntektől az influenzajellegű megbetegedések nagy száma miatt, hogy megelőzzék a járvány terjedését.
2019. 01. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát - közölte honlapján csütörtök este az érdekképviselet.
2019. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A foglalkoztatók nagy részénél százalékánál találtak munkaügyi szabálytalanságokat

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott, ami főként az építőipart és a vendéglátást érintette - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.
2019. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalók éltek vissza az E.on nevével

Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.
2019. 01. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Készülhetnek az ellenőrzésre a pékek, cukrászok és vagyonvédők

Idén a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében tart majd célvizsgálatokat a munkaügyi hatóság, de sok ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén dolgozó cégek is. A korábban bejelentés nélkül foglalkoztató társaságok 80 százaléka újabb ellenőrzésre számíthat.
2019. 01. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége

Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévihez képest a Kaspersky Lab orosz kiberbizonsági vállalat negyedéves kimutatása, a Kaspersky Security Bulletin szerint.
2019. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorban szigorítanak a kerületek

Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turista áradatot. Az OTP Ingatlanpont már akkor jelezte, hogy a környező kerületekben is számítani lehet hasonló intézkedésekre. Az elemzés nem tévedett, idén januárban a VII. kerület, Erzsébetváros is hasonló szabályokat vezetett be. Szomszédja példája azonban azt mutatja, hogy a befektetőket nem tántorítják el a változtatások, a kerület népszerűsége továbbra is töretlen maradt.
2019. 01. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is díjazta a BÉT az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit

Az idén is díjazta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit, ezúttal 18 kategóriában - köztük hatban most először - osztották ki csütörtökön a "BÉT Legek" díjakat.
2019. 01. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaló villanyszerelő ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség tizenegy ember, köztük egy villanyszerelő ellen, aki visszatekerte a villanyórákat és hamisított plombákat rögzített több Pest megyei városban - közölte a Pest megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
2019. 01. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország jobban teljesít a bérek emelkedését illetően

Magyarország a béremelkedést tekintve is egyre jobban teljesít, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt két évben mintegy 26 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az országban - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 01. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul az MFB Generációváltási Tőkeprogram

Új tőkefinanszírozási programot indít az MFB Csoport annak érdekében, hogy segítse a generációváltást olyan családi vállalkozások esetében, ahol a családon belüli utódlás nem megoldott. A Magyar Fejlesztési Bank csoportjához tartozó Hiventures Zrt. és az MFB Invest Zrt. által nyújtott program célja, hogy társfinanszírozást nyújtson befektetőknek, vagy befektető csoportoknak. A cégfelvásárláshoz kapcsolódó MFB Generációváltási Tőkeprogram lehetőséget teremt a generációváltással érintett családi vállalkozások rendezett értékesítésére, ami elengedhetetlen a cégek működőképességének megőrzéséhez.
2019. 01. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csökkenés vagy stagnálás várható

Kisebb csökkenést vagy stagnálást vár csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
2019. 01. 17. 09:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a tatabányai könyvtár

Megkezdődhet a József Attila Megyei és Városi Könyvtár felújítása Tatabányán, a 2,6 milliárd forintos beruházás során kétszeresére bővül az olvasók által használható tér - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
2019. 01. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója

Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2019. 01. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
2019. 01. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás