Tavaly Dánia termelte a legtöbb szélenergiát

Az Európai Unióban a szélenergia a negyedik legjelentősebb energiafajta, 2016-ban az Európai Unió áramtermelésének mintegy 10 százalékát fedezte szélenergia. Tavaly Dániában volt a legmagasabb az unión belül az áram-előállításon belül a szélenergia aránya - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.

Tavaly Dánia termelte a legtöbb szélenergiát

 

Tavaly az EU-ban összesen termelt 3,1 millió gigawattóra áram mintegy 10 százalékát, 315 ezer gigawattórát szélerőművek állították elő. Ez a 2005-ös arány (2 százalék) ötszörösét jelenti.
    A tavalyi adatok alapján a hőerőművek (49 százalék), atomerőművek (26 százalék) és vízerőművek (12 százalék) után szélerőművek (10 százalék) biztosították a legnagyobb arányban az EU áramellátását.
    Az EU tagállamai közül az előállított energián belül legnagyobb arányban Dániában (43 százalék), Litvániában (27 százalék), Írországban (21 százalék), Portugáliában (20 százalék), Spanyolországban (18 százalék), Németországban (15 százalék) és az Egyesült Királyságban (14 százalék) felelt szélenergia az áramtermeléséért.
    Ugyanakkor az áramellátásban a szélenergia aránya nem érte el tavaly az 1 százalékot sem Máltán, Szlovéniában, Szlovákiában és Csehországban, szintén marginális, 2 százalék volt az aránya az áramtermelésen belül Lettországban és Magyarországon, míg a ráta 4 százalék körül alakult Franciaország, Luxemburg és Finnország esetében.
    Az Európai Bizottság az energiaügyi, illetve a vállalkozásokat támogató igazgatóságainak támogatásával 2017. június 19-25. között rendezi meg a Fenntartható Energia Hét rendezvénysorozatot Brüsszelben és Európa-szerte.

Tavaly az EU-ban összesen termelt 3,1 millió gigawattóra áram mintegy 10 százalékát, 315 ezer gigawattórát szélerőművek állították elő. Ez a 2005-ös arány (2 százalék) ötszörösét jelenti.   
A tavalyi adatok alapján a hőerőművek (49 százalék), atomerőművek (26 százalék) és vízerőművek (12 százalék) után szélerőművek (10 százalék) biztosították a legnagyobb arányban az EU áramellátását.   

Az EU tagállamai közül az előállított energián belül legnagyobb arányban Dániában (43 százalék), Litvániában (27 százalék), Írországban (21 százalék), Portugáliában (20 százalék), Spanyolországban (18 százalék), Németországban (15 százalék) és az Egyesült Királyságban (14 százalék) felelt szélenergia az áramtermeléséért.   

Ugyanakkor az áramellátásban a szélenergia aránya nem érte el tavaly az 1 százalékot sem Máltán, Szlovéniában, Szlovákiában és Csehországban, szintén marginális, 2 százalék volt az aránya az áramtermelésen belül Lettországban és Magyarországon, míg a ráta 4 százalék körül alakult Franciaország, Luxemburg és Finnország esetében.   

Az Európai Bizottság az energiaügyi, illetve a vállalkozásokat támogató igazgatóságainak támogatásával 2017. június 19-25. között rendezi meg a Fenntartható Energia Hét rendezvénysorozatot Brüsszelben és Európa-szerte.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyibe kerül 2017-ben 1 köbméter gáz?

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2017-ben?

Víz- és csatorna díjak 2017 - kalkulátor

Hozzászólások

A macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt

Gjorge Ivanov macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt, amelyet a szkopjei parlament múlt csütörtökön fogadott el - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
2018. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új határőrizeti szerződést köt Párizs és London

Emmanuel Macron francia elnök és Theresa May brit miniszterelnök egy új határőrizeti szerződést jelent be a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok kezelését hivatott Le Touquet-megállapodás kiegészítésére - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
2018. 01. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció az unióban

2016. december/2017. december - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan bemutatják A Viszkist a romániai mozikban

Január 26-án mutatják be Antal Nimród A Viszkis című filmjét a romániai mozikban.
2018. 01. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyors internet csak egy ígéret?

A gyors internetelérés sok esetben nem több a hálózati szolgáltatók üres ígéreténél a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerdán közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új katalán parlament

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét.
2018. 01. 17. 17:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz százalékkal növelte okostelefon-eladásait a Huawei

Tavaly több mint 15 százalékkal növelte globális értékesítési árbevételét a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat, okostelefon-eladásai Európában több mint húsz százalékkal növelte - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.H
2018. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.
2018. 01. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a benzin és a gázolaj ára

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
2018. 01. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel kezdhetik a napot a főbb európai tőzsdék

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
2018. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elektromos halászat betiltását javasolja az Európai Parlament

Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek.
2018. 01. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közölhet az orosz elnökválasztásra vonatkozó adatokat a Levada központ

Nem közölhet az elnökválasztásra vonatkozó adatokat a kampány során a legnagyobb orosz független közvélemény-kutató intézet, a Jurij Levada Független Elemzőközpont, mivel külföldi ügyökké minősítették - erősítette meg kedden Moszkvában az erre vonatkozó sajtójelentéseket Lev Gudkov, az intézet igazgatója.
2018. 01. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pörög a hőszivattyú piac

Akár 30 százalékkal mérsékelheti az energiaszámlát a hőszivattyú. Az ilyen berendezések működtetését ráadásul kedvezményes elektromosáram-tarifákkal segíti az állam. Nem is csoda, hogy az élénkülő lakásépítési kedvvel együtt folyamatosan nő a kereslet a levegő-víz hőszivattyúk iránt is.
2018. 01. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament, a döntéssel a túlzsúfolt börtönöket szeretnék némileg tehermentesíteni - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
2018. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.
2018. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás