Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

A ZAP statisztikái szerint 2017-ben a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia és a nagyszombati Citroën üzemeiben összesen gyártott gépkocsik száma meghaladta az 1 millió 25 ezret, ez valamivel kevesebb volt, mint egy évvel korábban, amikor az országban 1 millió 40 ezer autó készült, ugyanakkor csaknem megegyezett a 2015-ben kimutatott 1 millió 38 ezres gyártási adattal.
   
Az autóipari szövetség adatai szerint Szlovákia a csökkenés ellenére tavaly is megőrizte világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban. Ez a szám 2017-ben 189 darabra csökkent ezer lakosra számítva, míg egy évvel korábban 191, 2015-ben pedig 184 volt.
    

Tavaly ismét emelkedett Szlovákiában az új gépkocsik értékesítése, a számok elérték a 2009-es rekordév értékeit. Az országban 2017-ben összesen 108 279 új gépkocsit értékesítettek, ebből 96 085 volt személyautó. A növekedés éves szintű mértéke a személygépkocsiknál 8,99 százalék, az összes új gépkocsit tekintve pedig 7,64 százalék volt. A gépkocsieladások növekedésének üteme ugyanakkor lassult az egy évvel korábbihoz képest, amikor a növekedés éves mértéke meghaladta a 13 százalékot.
   
Juraj Sinay, a ZAP elnöke a gyártási adatokat értékelve elmondta: nagyon jónak és örvendetesnek tartják a számokat, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a 2018-as év kulcsfontosságú lesz és kritikus lehet az ágazat konkurenciaképessége szempontjából, mivel ha nem sikerül eltávolítani az ágazat fejlődését korlátozó tényezőket, akkor a szektor teljesítménye csökkenni kezdhet.
    

Juraj Sinay öt korlátozó tényezőt sorolt fel, ezek közül a legfontosabbaknak a szakképzett munkaerő hiányát, illetve ezzel összefüggésben a szakképzés hiányosságait jelölte meg. Rámutatott: ezeknek a kihívásoknak az orvoslásáról tavaly a kormánnyal folytatott egyeztetéseik eredményesek voltak, az idei év pedig ezek megvalósításáról kellene szóljon. Rámutatott: míg korábban a szakképzett munkaerő hiányából adódó nehézségekre az átképzésben és a képzésben látták a megoldást és csak a harmadik helyen jött szóba a külföldi munkaerő behozatala, mostanra a sorrend megváltozott, s ma már úgy látják, hogy a jelenlegi körülmények mellett a külföldi munkaerő behozatalát lehetővé tévő körülmények megteremtése lehet az elsődleges megoldás.
    

Szlovákiában tavaly az autóipari ágazat termelése a szlovák ipar teljesítményének 44 százalékát adta. Ez pontosan megegyezett az egy évvel korábbi adattal, akárcsak az autóipar az ipari exportban történő részesülése terén, ahol 35 százalékos volt a részesedés 2017-ben is. Az autóipar az utóbbi években a szlovák GDP megközelítőleg 13 százalékát generálta, az ágazat közvetlenül mintegy 130 ezer embert foglalkoztatott, ez a szám az ágazat által közvetve foglalkoztatottakkal együtt eléri a 250 ezret.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: