Tavalyhoz képest idén több e-hulladék keletkezik Magyarországon

Az idén várhatóan a tavalyi mennyiségnél 3 százalékkal több, 242 ezer tonna elektromos és elektronikus hulladék keletkezik az országban, amelyből 80 ezer tonna begyűjtését és kezelését végzik el a hulladékhasznosítók - közölte a MediaMarkt hétfőn, a nemzetközi hulladékgyűjtő napon.

Tavalyhoz képest idén több e-hulladék keletkezik Magyarországon

Magyarország a fejenként 8 kilogrammos, folyamatosan emelkedő begyűjtési mennyiséggel a középmezőnybe tartozik az uniós országok között - tették hozzá.

   
A vállalat közleménye szerint a lakossághoz kerülő elektronikai cikkek java részét műszaki kiskereskedelmi áruházak értékesítik, amelyeknek a feleslegessé vált gépeket át kell venniük a háztartásokból.

   
2017 és 2018 után az idén is elérheti az ezer tonnát a MediaMarkt üzleteiben leadott elektronikai és elektromos hulladék mennyisége. Ennek 70 százalékát döntően a házhoz szállítások során visszavett hűtők és egyéb háztartási nagygépek adják, a régi képcsöves televíziók és monitorok aránya 18 százalékot tesz ki - írták.

   
Bíró Péter, a vállalat szolgáltatási és környezetvédelmi termékmenedzsere a közleményben kiemeli, hogy a MediaMarkt átvesz használaton kívüli készülékeket akkor is, ha nem ott vásárolták, de a termékkategória megtalálható az áruház kínálatában.

   
Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletág vezetője megjegyezte, hogy közel 500 tonna vasat nyertek ki tavaly az áruházlánctól érkező e-hulladékokból.

   
A MediaMarkt Magyarország a MediaMarktSaturn kiskereskedelmi csoport tagja, amely a 2017/2018-as gazdasági évben mintegy 21 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, ennek nagy része a Ceconomy AG-től származik.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

agyarország a fejenként 8 kilogrammos, folyamatosan emelkedő begyűjtési mennyiséggel a középmezőnybe tartozik az uniós országok között - tették hozzá.
    A vállalat közleménye szerint a lakossághoz kerülő elektronikai cikkek java részét műszaki kiskereskedelmi áruházak értékesítik, amelyeknek a feleslegessé vált gépeket át kell venniük a háztartásokból.
    2017 és 2018 után az idén is elérheti az ezer tonnát a MediaMarkt üzleteiben leadott elektronikai és elektromos hulladék mennyisége. Ennek 70 százalékát döntően a házhoz szállítások során visszavett hűtők és egyéb háztartási nagygépek adják, a régi képcsöves televíziók és monitorok aránya 18 százalékot tesz ki - írták.
    Bíró Péter, a vállalat szolgáltatási és környezetvédelmi termékmenedzsere a közleményben kiemeli, hogy a MediaMarkt átvesz használaton kívüli készülékeket akkor is, ha nem ott vásárolták, de a termékkategória megtalálható az áruház kínálatában.
    Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletág vezetője megjegyezte, hogy közel 500 tonna vasat nyertek ki tavaly az áruházlánctól érkező e-hulladékokból.
    A MediaMarkt Magyarország a MediaMarktSaturn kiskereskedelmi csoport tagja, amely a 2017/2018-as gazdasági évben mintegy 21 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, ennek nagy része a Ceconomy AG-től származik.agyarország a fejenként 8 kilogrammos, folyamatosan emelkedő begyűjtési mennyiséggel a középmezőnybe tartozik az uniós országok között - tették hozzá.    A vállalat közleménye szerint a lakossághoz kerülő elektronikai cikkek java részét műszaki kiskereskedelmi áruházak értékesítik, amelyeknek a feleslegessé vált gépeket át kell venniük a háztartásokból.    2017 és 2018 után az idén is elérheti az ezer tonnát a MediaMarkt üzleteiben leadott elektronikai és elektromos hulladék mennyisége. Ennek 70 százalékát döntően a házhoz szállítások során visszavett hűtők és egyéb háztartási nagygépek adják, a régi képcsöves televíziók és monitorok aránya 18 százalékot tesz ki - írták.    Bíró Péter, a vállalat szolgáltatási és környezetvédelmi termékmenedzsere a közleményben kiemeli, hogy a MediaMarkt átvesz használaton kívüli készülékeket akkor is, ha nem ott vásárolták, de a termékkategória megtalálható az áruház kínálatában.    Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletág vezetője megjegyezte, hogy közel 500 tonna vasat nyertek ki tavaly az áruházlánctól érkező e-hulladékokból.    A MediaMarkt Magyarország a MediaMarktSaturn kiskereskedelmi csoport tagja, amely a 2017/2018-as gazdasági évben mintegy 21 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, ennek nagy része a Ceconomy AG-től származik.

Hozzászólások

Az Opus Global érdekeltsége bővíti a kiégett paksi fűtőelem kazetták átmeneti tárolóját

Az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. bővítheti közös ajánlattevőként eljárva 15,7 milliárd forintért a paksi atomerőmű kiégett fűtőelem kazettáinak átmeneti tárolóját - tette közzé az Opus Global kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 11. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen autót vesz a magyar? Mutatjuk a számokat!

Milyen személygépkocsiból fut a legtöbb a magyar utakon? Az újonnan vagy a használtan vásárolt autók között több a dízel meghajtású? Hogyan változott a toplistás gyártmányok átlagos életkora, miként alakult a használtautók importja? A Használtautó.hu idén decemberben ünnepli a 20. születésnapját, a jubileum alkalmából a legnagyobb hazai online autópiac szakértője elemzi a legfontosabb változásokat.
2019. 11. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyerekek ’jóságról’ alkotott nézeteit kutatta a Cartoon Network globálisan

A Cartoon Network nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos más országban is sokadjára indítja el bántalmazás elleni kampányát, amelynek jelszava: „Aki ver, az nem haver”. A népszerű gyerekcsatorna az ötödik év alkalmából globális kutatást végzett a gyerekek körében, amiből kiderült, mit gondolnak a gyerekek jótettnek, mit és hogyan tesznek azért, hogy másoknak jobb legyen.
2019. 11. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További növekedésre számít a Lidl

Az idén 15 éves Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. a 2018-as üzleti évét 445,11 milliárd forintos nettó árbevétellel és 26,5 milliárd forintos nyereséggel zárta, idén pedig további bővülésre számít - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2019. 11. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozottan ellenőrzik a webáruházakat az ünnepi időszakban

Fokozottan ellenőrzi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az online áruházakat az év végi ünnepi időszakban, a kiemelt vizsgálatok már november elején elkezdődtek - mondta Cseresnyés Péter, a tárca államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 11. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

2050-re klímasemlegessé válhat az ország

Magyarország 2050-re klímasemlegessé válhat, ebben fontos szerepet játszik a paksi atomerőmű új blokkjának felépítése, a közlekedés zöldítése, az ipari termelés átalakítása és a folyamatos erdőtelepítés - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen tartott előadásában.
2019. 11. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Világsiker kapujában: magyar startup került a Google inkubációs programjába

Múlt héten Angliában mutatta be marketing innovációját a Befluence csapata a Google EMEA szakértőinek, melynek eredményeként bekerültek a presztízsjelentőségű MIP marketing innovációs programba. Magyar céget korábban eddig még egyszer sem választottak be az illusztris társaságba, és a több száz jelentkezőből világszinten is csak 50 céget ért az a megtiszteltetés, hogy a tech óriással dolgozhat együtt.
2019. 11. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Laza háttér, gyenge forint - Németh Dávid az alapkamatról

A régiós devizák közül a forint gyengült a legnagyobb mértékben az idén, a magyar deviza nem kapott monetáris oldalról támogatást eddig. Ahogy kedden sem, hiszen az alapkamat a piaci várakozásoknak megfelelően maradt a helyén és egyéb lépést sem tett az MNB, amely a nemzetközi környezetben bekövetkezett változások alapján tartja fent az ultralaza feltételeket.
2019. 11. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Első Quaestor-ítélet: 11,2 milliárd forint megfizetésére kötelezte a bíróság Tarsoly Csabát és kimondta vezetői felelősségét

Megszületett az első olyan ítélet a Quaestor-ügyben, mely kimondta Tarsoly Csaba cégvezetői felelősségét a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. (QPT) vagyonvesztésével kapcsolatban. Az indoklás szerint Tarsoly nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el ügyvezetési feladatait, a követelések kielégítését legalább 11,2 milliárd forinttal meghiúsította, ezért a Bíróság kötelezte ezen összeg megfizetésére. A pert a QPT felszámolója, a Kvantál Kft. indította, mely a hitelezők érdekeit képviselve arra törekszik, hogy a peres eljárások során a károk a lehető legnagyobb mértékben megtérüljenek.
2019. 11. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb magyar cégek csatlakoztak az ELITE Programhoz

A mai nappal tizenkettő új hazai cég kezdte meg az ELITE Programot, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, a globálisan több mint 1300 résztvevő céget jegyző program képzéssorozatát. Az őszi körben újonnan jelentkező cégekkel együtt a régióban kiemelkedő számban, 36 magyar vállalat vesz így már részt. Legközelebb a 2020 január 21-én vagy március 11-én induló csapathoz lehet csatlakozni, melyekre a BÉT már megnyitotta a jelentkezési lehetőséget.
2019. 11. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esett a vezető részvények többsége a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,95 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel, 43 618,78 ponton zárt kedden.
2019. 11. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt a magyar növénytermesztés és állattenyésztés teljesítménye

A növénytermesztési ágazat volumene 0,9 százalékkal nőtt, az állattenyésztésé pedig 6,3 százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági teljesítményt mutató statisztikai tükörből.
2019. 11. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a Digitális jólét tőkeprogram

Keddtől regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 11. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig bírjuk fizetés nélkül

A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. A K&H biztos jövő felmérése szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból. A K&H szerint a hosszú távra való takarékoskodással az anyagi gondok mellőzhetőek a nyugdíjas években: aki például harmincévesen havi 10 ezer forintot félre tud tenni, az 65 évesen 10 milliós összeget kaphat.
2019. 11. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2019. 11. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moody's: Robusztus növekedés várható a magyar gazdaságban

A magyar gazdaság növekedése a valamelyes lassulás ellenére a következő két évben is várhatóan robusztus ütemű marad - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett éves adósprofil-jelentésében.
2019. 11. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre teljesen átalakul a szakképzés

Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig dobbantóprogram segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.
2019. 11. 19. 12:06
Megosztás:
Hozzászólások:

50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal

Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez - mondta Varga Mihály az MTI-nek.
2019. 11. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden várakozást felülmúl a családvédelmi akcióterv

Minden várakozást felülmúl a családvédelmi akcióterv iránti érdeklődés: átlépte az 50 ezret a babaváró támogatást igénylő fiatal párok száma, és több mint 20 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn az Országgyűlésben.
2019. 11. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három magyar startup mutatkozott be Ázsiában

Három magyar startup mutatkozott be Szingapúrban, Kuala Lumpurban és Jakartában a helyi fintech csúcstalálkozókon a Startup Campus és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) együttműködésének köszönhetően - közölte a Startup Campus és a HEPA hétfőn az MTI-vel.
2019. 11. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások: