Tehetséges diákoknak hirdet felvételt az MCC egyetemi programja

Középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetemi programjának Juniorképzése. A budapesti egyetemek nappali tagozatán továbbtanuló érdeklődők augusztus 6-ig pályázhatnak az intézmény iskola mellett végezhető, ingyenes képzésére. A sikeres felvételi vizsgát tett diákok bentlakási lehetőséget kaphatnak a Gellért-hegyen található Collegiumba.

Tehetséges diákoknak hirdet felvételt az MCC egyetemi programja

„Több mint százötven diák vesz részt egyetemi képzéseinken, ők azok, akik nemcsak egy nagyszerű közösségben szeretnék eltölteni diákéveiket, hanem már most tudatosan építik karrierjüket. Nálunk lehetőségük van megszerezni mindazt a több szakterületet átfogó tudást, készséget, amivel a munkaerőpiacra kilépve előnnyel indulhatnak társaikkal szemben” – mondta Lánczi Péter, az MCC ügyvezetőigazgató-helyettese.

 

A képzésre pályázóknak írásbeli, valamint a Collegium vezetőségéből, nevelőtanáraiból és idősebb diákjaiból álló felvételi bizottság előtt szóbeli vizsgát is tenniük kell.

 

Az egyéves Juniorképzés célja, hogy a különböző tudásszinttel érkező tanulók ismereteit kiegyenlítse és támogatást nyújtson a Collegium valamennyi lakója számára előírt felsőfokú angol nyelvvizsga megszerzésében. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a diákok egy olyan alapot kapjanak, amellyel az egyetemi képzés további szintjein minden nehézség nélkül hallgathatnak angol nyelvű kurzusokat.

 

A Mathias Corvinus Collegium egyetemi programja háromlépcsős: az egyéves Juniorképzés után a második évben indulnak el a kétéves, szakmai elmélyülést biztosító szakirányos képzések. Ezt követik a Vezetőképző program kurzusai, ahol hazai és külföldi neves szaktekintélyek előadásait is hallgathatják a diákok.

 

Az intézmény a komoly szakmai munka mellett nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre, a rendszeres előadások mellett az egyetemi program részét képezik a diákok által kedvelt téli és nyári táborok és további közösségi események is. Több mint 200 fős alumniközösség is működik, amelynek tagjai gyakran visszatérnek a Collegiumba tanítani.

 

A Juniorképzés iránt érdeklődők a jelentkezés feltételeiről és a felvételi folyamatáról az intézmény honlapján, az egyetemi program jelentkezés menüpontjában olvashatnak bővebben (www.mcc.hu).


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Új logisztikai központ nyílt Veszprémben

A Penny Market Veszprémben nyitotta meg harmadik logisztikai központját, amely a nyugat-magyarországi üzleteket szolgálja ki, jelentősen növelve az eddigi kapacitást.
2017. 10. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napokon belül vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's

A héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service.
2017. 10. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyéves haladékot kaphatnak a magyarországi külföldi felsőoktatási intézmények

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely meghosszabbítja azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.
2017. 10. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest-Athén a WIZZ legújabb útvonala

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről Athénba. A legújabb WIZZ-járat március 25-től közlekedik kezdetben hetente négy indulással, majd szeptembertől naponta. Az új járatra a jegyek már foglalhatók a wizzair.com oldalon akár 5 990 forintos* induló viteldíjon, amelyhez legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár.
2017. 10. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unió tárgyalni fog Ukrajnával az oktatási törvényről

Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
2017. 10. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

80 millió forintért kelt el egy Rippl-Rónai a Virág Judit Galéria aukcióján

A legmagasabb áron, 80 millió forintért Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a fekete kredenc előtt című alkotása kelt el a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, ami a hazai árverési piacon az őszi szezon legmagasabb leütése volt.
2017. 10. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a Vodafone-nál is elérhető a Digitális jólét alapcsomag

A Vodafone Magyarország kínálatában is elérhető hétfőtől a Digitális jólét alapcsomag, amelynek elindulása óta a hétfői rendezvényen írták alá 11. alkalommal a védjegy használatáról szóló megállapodást - jelentette be Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tatabánya 41 új autóbusszal gazdagodott

A tatabányai önkormányzati tulajdonú T-Busz Kft. 41 új autóbusz vásárlásáról írt alá szerződést hétfőn, Kupi Gábor cégvezető tájékoztatása szerint a közbeszerzési eljárások után négy elektromos buszt szállíthat az Ikarus Egyedi Kft., a győri Kravtex Kft-vel 23 szóló autóbusz szállítására szerződtek, a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-től pedig 14 csuklós autóbuszt szerez be a társaság.
2017. 10. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejezték a napraforgó betakarítását Békés megyében

Befejezték a napraforgó betakarítását Békés megyében. A gazdák átlagos évet zártak, a tavalyinál több termés lett, ám a beltartalmi értékek elmaradnak az egy évvel korábbitól - nyilatkozta a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára hétfőn az MTI-nek.
2017. 10. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Emissziós botrányok: az autók új minősítési rendszerének legfőbb nyertesei az autótulajdonosok és a flottát működtető cégek

A közelmúlt emissziós botrányait követően új lendületet kapott az autók széndioxid-kibocsátásának és fogyasztásának laboratóriumi vizsgálatára használt NEDC minősítési rendszer fejlesztése. Az új, WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedures) nevű tesztrendszer szeptembertől vált az új modellek vizsgálatának globális sztenderdjévé, de a gyártók 2019-től minden forgalmazott modelljüket kötelesek lesznek alávetni az újonnan bevezetett tesztrendszernek. Az Arval szakértői szerint a fejlesztés elsődleges haszonélvezői az autótulajdonosok és a flottát üzemeltető vállalatok, hiszen az új módszertan sokkal több tényezőt vizsgál, így a flottamenedzserek pontosabban kiszámíthatják az autó mindennapi használatának tényleges költségeit.
2017. 10. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar vállalatok már a rajtnál lemaradhatnak

A digitális gazdaság jelenében másodpercenként keletkező, szinte felfoghatatlan méretű adathalmaz megfelelő feldolgozása és strukturált analízise egy cég közép- és hosszú távú életben maradásáról dönthet. Aki lemarad, kimarad, a digitális darwinizmus korában a Big Data lehet a vállalati digitális transzformáció sikerességének, a versenyelőny megtartásának és növelésének egyik kulcsa. Ezért egy nemzetközi oktatási tapasztalattal rendelkező, testreszabott gyakorlati képzést nyújtó hazai cég Big Data tanácsadásra és -rendszerek üzemeltetésére szakosodott partnerével közösen a komplex feladatra alkalmas adattudósok kiképzését tűzte ki céljául.
2017. 10. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vásárlás helyett egyre inkább bérlünk

Noha hosszú generációk óta a saját tulajdon és a megtakarítások felhalmozása jelentette a biztos pontot, manapság átalakulóban van ez a szemlélet. Úgy tűnik, a fiatalabb generáció már egyre inkább bérel, ugyanakkor a különböző konstrukciók lehetőségeivel kapcsolatban még vannak „homályos” foltok.
2017. 10. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyiért vesszük a kenyeret

fehér kenyér, házi jellegű kenyér, félbarna kenyér fogyasztói átlagára forintban
2017. 10. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 júniusában rendezik a következő Art Capital fesztivált

Jövőre már júniusban elindul Szentendrén az Art Capital kortárs képzőművészeti fesztivál; a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) által szervezett programsorozat több mint harminc helyszínen kínál majd kiállításokat.
2017. 10. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány elfogadta a turizmusfejlesztési stratégiát

A kormány elfogadta a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at, az hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben, és a magyar turizmus "nagykönyve" lesz - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az első Turizmus Summit 2017 konferencián hétfőn Budapesten.
2017. 10. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarországi fizetések továbbra is elmaradnak a versenytársakétól

A tavaly novemberben a kormány és a szociális partnerek által aláírt hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően idén szinte robbanásszerűen emelkedtek a fizetések, de Magyarország még így is csak megközelítette közvetlen versenytársait, a visegrádi országokat (V4). Az európai átlagkeresetekhez képest viszont a magyar bérek lemaradása még elég nagy - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

739 millió forintot nyert Békéscsaba a CsabaPark további fejlesztésére

A CsabaPark rendezvényközpont további fejlesztésére nyert el 739 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből Békéscsaba - tájékoztatta az önkormányzat hétfőn közleményben az MTI-t.
2017. 10. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internetet kaphatnak az iskolák 2019 végéig

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 10. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fórumot tart az Airbnb-rendeletről a VIII. kerület

Október 1-től csak akkor lehet airbnb-zni a VIII. kerületi házakban található lakásokban, ha a lakók ebbe beleegyeznek. A rendeletről Józsefváros vezető munkatársai tartanak előadást október 21-én az Első Host Konferencián Budapesten.
2017. 10. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs munkaerőhiány, csak változó példaképek

Önvezető autók, mesterséges intelligencia, az emberi munkaerőt helyettesítő robotok – miért a pénz maradna változatlan? Vajon az egyre nagyobb teret hódító sharing economy felborítja majd a gazdasági berendezkedésünket? Miért nehéz megfelelő munkaerőt találni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ, akik csütörtökön délután ellátogattak az UNIQA Money Lounge meetup-ra.
2017. 10. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás