Telefonon egyeztetett Macron és Trump

Donald Trump amerikai elnök szerdán telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel kereskedelempolitikai kérdésekről és a Szkripal-ügyről.

Telefonon egyeztetett Macron és Trump

A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint a két politikus arról cserélt eszmét, hogyan lehetne közelíteni egymáshoz az Egyesült Államok és Európa álláspontját kereskedelempolitikai kérdésekben, valamint a Oroszország elleni fellépésben a Dél-Angliában megmérgezett volt orosz kettős ügynök és lánya ügyében.
    

A kommüniké szerint a két elnök "szolidaritását fejezte ki az Egyesült Királysággal, Oroszországnak brit földön magánemberek ellen elkövetett vegyifegyver-támadása miatt".
   
Trump és Macron egyetértett abban is, hogy lépéseket kell tenni Oroszország  felelősségre vonása érdekében.  
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Sajtóértesülések szerint Emmanuel Macron április 23 és 25 között az Egyesült Államokba látogat, fogadja őt Donald Trump a Fehér Házban, majd  beszédet mond a washingtoni kongresszusban is.
   
Francia államfő utoljára 2014-ben járt az Egyesült Államokban: Francois Hollande az akkori amerikai elnök, Barack Obama vendége volt, de a kongresszusban nem mondott beszédet.

Hozzászólások

Minimális emelkedés várható az európai tőzsdéken

Minimális emelkedéssel nyithatnak a vezető nyugat-európiai tőzsdemutatók szerdán.
2018. 09. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Távegészségügybe fektet a Getronics

A távegészségügyi platformokat fejlesztő Victrix SocSan befektetőjévé válik, így mostantól a digitális egészségügyi és szociális ellátás terén is teljes körű szoftveres megoldásokat kínál a Getronics. A Getronics célja, hogy új digitális adatforrásokon alapuló, magas hozzáadott értéket képviselő, hatékony megoldásokat szállítson ügyfeleinek. A Victrix-szel történő befektetői-stratégiai partnerség a Getronics portolójának bővítését célozza.
2018. 09. 26. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország önálló standon vesz részt a párizsi szakmai turisztikai vásáron

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szervezésében Magyarország idén is önálló standon, hat társkiállítóval mutatkozik be a legjelentősebb franciaországi szakmai turisztikai vásáron, az IFTM Top Resán, amelyet keddtől péntekig tartanak Párizsban.
2018. 09. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult az amerikai lakóingatlanok árának emelkedése

Tovább lassult az amerikai lakóingatlanok árának emelkedése az Egyesült Államokban júliusban.
2018. 09. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóváhagyta a munkáspárti kongresszus a párt Brexit-stratégiáját

Nagy többséggel jóváhagyták kedden a brit Munkáspárt kongresszusának küldöttei a párt Brexit-stratégiáját, amely nyitva hagyja az újabb EU-népszavazás lehetőségét is. Arról azonban még kedden is vita volt a kongresszuson, hogy ha lesz ilyen referendum, azon a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről lehet-e majd dönteni, vagy arról is, hogy Nagy-Britannia maradjon-e az Európai Unió tagja.
2018. 09. 26. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leváltották Angela Merkel legnagyobb bizalmasát

Meglepetésre elveszítette a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag) képviselőcsoportjában kedden tartott frakcióvezető-választást Volker Kauder, az Angela Merkel kancellár bizalmasaként számon tartott politikusnak így 13 év után távoznia kell a tisztségből.
2018. 09. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair

Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair ír diszkont légitársaság a belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérők ismételt részleges munkabeszüntetése miatt - jelentette be a vállalat kedden.
2018. 09. 26. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar siker született a napelemes autók európai versenyén

Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz. A hétvégén Belgiumban megrendezett versenyen az egyetem oktatói és hallgatói által épített MegaLux összesen 878 km-t tett meg 24 óra alatt, kizárólag elektromos meghajtással. A dobogós teljesítmény elérésben a kecskeméti fiatalokat a Bridgestone Magyarország Kft. segítette, amely kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abroncsokat szállított a kocsihoz.
2018. 09. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a gyomirtó lehet felelős a méhek pusztulásáért

Közvetve felelős lehet a méhek pusztulásáért a legelterjedtebb gyomirtó, a glifozát egy amerikai kutatás szerint.
2018. 09. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátországban 250 ezer lakos nem jut ivóvízhez

Jóllehet Horvátország - Norvégia és Izland után - vizekben a harmadik leggazdagabb ország Európában, a lakosság 6 százaléka, 250 ezer ember számára elérhetetlen az ivóvízhálózat - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden egy kerekasztal-beszélgetésről beszámolva.
2018. 09. 25. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős zárás az európai tőzsdéken

Vegyes kezdés után többségében indexemelkedéssel fejezték be a kereskedést kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 09. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok

A hétfői vegyes, többnyire veszteséges zárás után a pénzügyi részvények erősödésével vezetve indexemelkedéssel nyitottak kedden az amerikai értékpapírpiacok.
2018. 09. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult a nagykereskedelmi árak emelkedése Németországban

Németországban gyorsult a nagykereskedelmi árak emelkedése augusztusban.
2018. 09. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legutóbb huszonhét éve volt akkora tétje népszavazásnak Macedóniában

Legutóbb huszonhét éve volt akkora tétje népszavazásnak Macedóniában, mint most, hiszen 1991-ben a macedónok arról határoztak, hogy függetlenné váljanak-e Jugoszláviától, vasárnap pedig azért járulnak az urnák elé, hogy a nyugat-balkáni ország nevének megváltoztatásáról döntsenek, és ezáltal lehetővé tegyék Macedónia számára az euroatlanti integráció folytatását.
2018. 09. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Kína-USA vámháború kihat az egész világgazdaságra

A Kína és az Amerikai Egyesült Államok közötti vámháború szinte az egész világgazdaságra kihat - mondta Szabó Dávid József, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 09. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indult a kereskedés a tőzsdéken

Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.
2018. 09. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már az USA-ban is a magyar módszerrel tanítják programozni a gyerekeket

Az USA, Románia, Spanyolország, Németország, és Mexikó friss csatlakozásával már 11 országban tanítják azzal az élményalapú módszerrel programozni a gyerekeket, amelyet a magyar programozó iskolában, a Logiscoolban fejlesztettek ki. A módszer lényege, hogy a tananyag pontosan igazodik a tanulók életkorához, tudásszintjéhez és érdeklődési köréhez. A Logiscool itthon idén ősztől már 39 helyszínen várja a 6-18 éves tanulókat.
2018. 09. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szakaszba lépett az elmaradt vámbevételek miatti uniós eljárás az Egyesült Királysággal szemben

Újabb szakaszba léptette hétfőn az Európai Bizottság az egyes kínai termékek importja után tömegesen elmaradt vámbevételek miatt az Egyesült Királyság ellen márciusban megindított kötelezettségszegési eljárást.
2018. 09. 25. 06:45
Megosztás:
Hozzászólások:

28 ország fiatal szakmunkásai versenyeznek az EuroSkills versenye

A szerdán kezdődő szakmák Európa bajnokságán, a EuroSkills rendezvényen 28 országból 37 szakmában versenyeznek a fiatal szakmunkások Budapesten - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 25. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint a szíriai légvédelem megerősítése az orosz katonák biztonságát szolgálja

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon közölte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, hogy a szíriai légvédelem megerősítéséről hozott orosz döntés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elhárítson a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló orosz katonák életét veszélyeztető bármilyen fenyegetést - írta hétfőn kiadott tájékoztatójában a Kreml sajtóirodája.
2018. 09. 25. 01:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás