Advertisement

Több fontos makroadat várható a jövő héten

Több fontos makroadat várható a jövő héten, és hatással lehet a pénzpiacokra a jegybank keddi kamatdöntő ülése is.

Több fontos makroadat várható a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közli a második negyedéves GDP-re (bruttó hazai termék) vonatkozó második becslést, a május-júliusi munkanélküliségi és foglakoztatási, a második negyedév beruházási és a január-júniusi kereseti adatokat is.
   
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa legutóbbi kamatdöntő ülésén, július 23-án ellenszavazat nélkül döntött az alapkamat és a kamatfolyosó tartásáról. A piaci várakozás szerint most sem változtatnak a monetáris kondíciókon. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalék.
   
A május-júliusi munkanélküliségi és foglakoztatási adatokat szerdán közlik. Az előző, július 29-én kiadott jelentés szerint az április-júniusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékra csökkent, ami újabb rekord az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak száma 15 ezerrel nőtt - közölte a KSH.
   
Csütörtökön közlik a második negyedév beruházási adatait. A legutóbbi, május 30-án megjelent jelentés szerint az első negyedévében 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A KSH szerint az élénkülést elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelő beruházásai 32,6 százalékkal nőttek.
   
A második negyedév GDP-adatait pénteken hozzák nyilvánosságra. A KSH augusztus 14-én megjelent első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az idei első negyedévhez képest 1,1 százalék volt a bővülés a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A növekedéshez továbbra is az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben.
   
Ugyancsak pénteken közlik a júniusi kereseti adatokat. A KSH július 30-i tájékoztatása szerint májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak éves összevetésben. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,2 százalékkal emelkedtek a keresetek. Az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke, a közfoglalkoztatottakat nem számítva 9,5 százalék.

Hozzászólások

A feldolgozóipar és a kereskedelem húzza Nógrád megye teljesítményét

A feldolgozóipar és a kereskedelem a két húzóágazat Nógrád megyében, dominanciájuk a teljesítménymutatók mellett a jövedelmezőségben és a foglalkoztatásban is megmutatkozik - derül ki a TOP 50 című, a megye múlt évi gazdasági folyamatait elemző kiadványból.
2019. 12. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 3,2 százalékkal nőhet a gazdaság

Jövőre már egyértelmű lassulás várható a gazdaságban, mely feltehetőleg 2022-ig folytatódni fog, jövőre így 3,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2019. 12. 11. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak tavalyi csökkenése miatt lódult meg az infláció

Az elemzőket nem lepte meg a fogyasztói árak emelkedésének novemberi élénkülése, az üzemanyagárak egy évvel korábbi csökkenése önmagában is kellő magyarázattal szolgál a jelenségre.
2019. 12. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

A Rentasystem immár hatodikkal alkalommal volt kíváncsi a KKV-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásaira és azok finanszírozási hátterére. A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.
2019. 12. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Bács-Kiskun megyei vállalkozások árbevétele

A Bács-Kiskun megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 10,2 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest - hangzott el a TOP 100 - Bács-Kiskun megye gazdasága 2019 című kiadvány csütörtöki bemutatóján, Kecskeméten.
2019. 12. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nő a magyar ipar teljesítménye

A német ipar lassulásának ellenére a KSH adatai szerint dinamikusan, 2018 októberéhez képest idén októberre 6,4 százalékkal nőtt a magyar ipar teljesítménye - közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
2019. 12. 07. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az X generáció uralja a belföldi cégeket

A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz - derül ki az Opten összesítéséből.
2019. 12. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív emelkedésben a magyar ipar - lássuk miért!

Októberben 6,1 százalékos növekedést ért el az ipar, tehát tatja a tempót az ágazat. A következő hónapokban derül majd ki, hogy lassulásra kell-e felkészülni.
2019. 12. 06. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb elismerést kapott Magyarország az IMF-től

A jelenlegi lassuló globális környezetben a magyar gazdaság növekedése továbbra is várakozáson felüli, Európa egyik leggyorsabb ütemű bővülését mutatja - írja a Pénzügyminisztérium (PM) a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hazánkról szóló éves részletes jelentésére hivatkozva az MTI-nek csütörtökön elküldött közleményében. Az átfogó, javaslatokat is tartalmazó dokumentum teljes elismeréssel szól a növekedésbarát adópolitika eredményeiről, a bérfelzárkózást elősegítő, a munkanélküliséget visszaszorító és a gazdaság sérülékenységét csökkentő kormányzati intézkedésekről - tették hozzá.
2019. 12. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cégvezetők figyelem: még sokat fogunk hallani a félautomatizálásról

A McKinsey Global Institute szerint a szállítás-raktározás a harmadik legautomatizálhatóbb szektor a világon. Eközben a logisztikai szakemberek többsége óvatos, nehezen szánják magukat nagyobb automatizációs fejlesztésekre. Vajon mi lehet az ellentmondás oka?
2019. 12. 05. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiegyensúlyozott a magyar gazdasági növekedés szerkezete

Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettesének értékelése szerint Magyarországon kiegyensúlyozott és egészséges a gazdasági növekedés szerkezete.
2019. 12. 02. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makroadat is megjelenik a következő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az októberi ipari termelés, a szeptemberi külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai, valamint a monetáris tanács novemberi ülésének jegyzőkönyve.
2019. 12. 01. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország most ötöst kapott, de a következő osztályzat gyengébb lesz

A harmadik negyedéves 5 százalékos GDP-növekedésben többek között a piaci szolgáltatások kaptak kiemelt szerepet, valamint a fogyasztás volt a bővülés motorja. A K&H elemzője, Németh Dávid szerint a jövőben lassulás várható, az idén 4,8 százalékos pluszban lehet a magyar GDP, de jövőre 3,5 százalékkal érdemes számolni.
2019. 11. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítik az ipari parkot Zalaegerszegen

A Széchenyi 2020 program keretében 2,3 milliárd forint uniós támogatással új ipari területet alakítanak ki és megteremtik a befektetők és a vállalkozások működéséhez szükséges infrastruktúrát Zalaegerszegen, az északi ipari parkban - jelentették be a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
2019. 11. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Válságálló vállalkozás a cél

A gazdasági válságok bírnak néhány jellegzetes, látványos kísérő elemmel: komor jóslatokba bocsátkozó elemzőkkel, drámai bejelentésekkel, tőzsdei mélyrepüléssel, aggodalmas képet vágó politikusokkal, a negyedéves adatokat árgus szemmel figyelő és értelmező szakértőkkel. Az elemzők és vezetők hónapról hónapra a visszaesésre készítik a nyilvánosságot, ami azonban csak nem akar egyelőre eljönni. Mit tegyen most egy vállalkozás, amelyik túl akarja élni a következő válságot?
2019. 11. 28. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassuló növekedést hoz 2020

A magyar gazdaság növekedése 2019-ben elérte a tetőpontját, az idén mérsékelten, 2020-ban pedig várhatóan jelentősebben csökken majd a növekedés üteme, ami azonban továbbra is az Európai Unió tagországai között az egyik legmagasabb lesz. A kevésbé kedvező külső környezetben a belső felhasználás marad a gazdaság motorja, miközben az infláció a középtávú cél fölött marad éves átlagban. Ennek ellenére, főként a globálisan alacsony kamatkörnyezet miatt az MNB laza monetáris politikájában komoly fordulat nem várható.
2019. 11. 26. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eltűnőben a nagyvállalatok optimizmusa

A K&H nagyvállalati növekedési index az elmúlt másfél évre jellemző csökkenő trend következtében jelenleg 5 ponton áll. A cégek saját helyzetükben alig várnak változást az előző negyedévi kedvező várakozásokhoz képest, a makrogazdasági környezet megítélése azonban elérte második mélypontját az index történetében. Ennek hátterében az áll, hogy a cégek egyre inkább a forint további gyengülésére rendezkednek be.
2019. 11. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csökkentheti vállalkozása adminisztrációs terheit

A KKV szektor adminisztrációs terheinek csökkentése régóta megoldandó kérdés, sok esetben azonban maguk a vállalkozások is tehetnek azért, hogy egyszerűsítsék az ügyintézést. Ennek jó példája, ha a céges gépjárműflottát egy erre szakosodott flottakezelőtől veszik igénybe. A Mercarius Flottakezelő sorra vette milyen feladatokat vállal át egy autóparkot üzemeltető cég, és hogyan segíti mindez az ügyfelek mindennapjait.
2019. 11. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak az üzleti várakozások novemberben

Novemberben az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztók várakozásai pedig minimálisan javultak, így kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de nem érte el augusztusi szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2019. 11. 25. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romló üzleti helyzetre számítanak a vállalkozások

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) konjunktúramutató értéke az áprilisi 58 pontról 2019 októberében 46 pontra esett vissza, az érték 2015 októbere óta a legalacsonyabb, a 2017 októbere óta tartó javuló tendencia megtört - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön az MTI-vel.
2019. 11. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: