Több millió amerikai maradhat egészségbiztosítás nélkül, ha elfogadják a republikánusok törvényjavaslatát

Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) nevű, pártsemleges amerikai szakértői testület szerint akár 14 milliónyian is elveszíthetik az egészségbiztosításukat az Egyesült Államokban, ha a jelenlegi formájában fogadják el az ágazat reformjára tett republikánus törvényjavaslatot.

Több millió amerikai maradhat egészségbiztosítás nélkül, ha elfogadják a republikánusok törvényjavaslatát

A független költségvetési elemzőkből és közgazdászokból álló, egyik párthoz sem kötődő CBO hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint ráadásul 2026-ig további 24 millióan maradnának biztosítás nélkül, s ezzel összességében 52 milliósra szélesedne az egészségbiztosítással nem rendelkező amerikaiak tábora.
    

A szakemberek elemzése ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a republikánusok javasolta új rendszernek köszönhetően 337 milliárd dollárral lehetne csökkenteni a költségvetési deficitet, s a republikánus politikusok várhatóan ennek hangoztatásával szeretnék megkönnyíteni a törvényjavaslat elfogadását.
    

Donald Trump elnök támogatja a javaslatot, amelyet az előző elnökről Obamacare néven emlegetett egészségbiztosítási törvény visszavonása után szavaznának meg. A kérdésben egyébként is megosztott republikánusok egy részét viszont - a nagy amerikai televíziók hétfő esti híradóinak tanúsága szerint - a CBO jelentése megdöbbentette, s a televíziókban megszólaltatott elemzők szerint a párt úgynevezett centristái jelentős változtatásokat kezdeményezhetnek a törvényjavaslaton. Annál is inkább, mert 2018-ban félidős választások lesznek, vagyis megújítják a képviselőház felét, és a kidolgozatlan egészségbiztosítási törvény sok republikánus jelölt választási vereségével járhat.
    

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal a jelentés közzétetétele után pár órával jelezte, hogy a törvényjavaslat részletes elemzésének nyilvánosságra hozatalát szerdáról csütörtökre halasztja.
    

Az egészségbiztosítási törvényjavaslatot két képviselőházi bizottság már megszavazta, kommentátorok szerint a teljes képviselőházban is szinte bizonyosan megkapja a szükséges számú szavazatot, ám a szenátusban már kérdéses a sorsa, mivel az orvosok, a kórházak és általában az egészségügyi szolgáltatók szintén sok kifogást fogalmaztak meg. A törvényjavaslatban változatlanul sok a homályos, nem elég pontosan kidolgozott részlet. Így például nem világos, hogy az idősek egészségügyi ellátását segítő Medicare programra lesz-e elég pénz, vagy hogy a szerény jövedelműeket segítő Medicaid programra rendelkezésre álló költségvetési összeget mikortól és milyen mértékben csökkentik. Magát a csökkentést már kilátásba helyezték a honatyák.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az egészségbiztosítás helyzete és a törvény megreformálása a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban mindkét párt jelöltje számára elsődleges fontosságú kérdés volt. A demokrata Barack Obama volt elnök nevével fémjelzett Obamacare-t 2010-ben fogadták el, s a törvény új jogokat és előnyöket próbált biztosítani a lakosságnak (például a Medicare és a Medicaid programok vagy a munkaadók által fizetett biztosítás kiterjesztésével), ám egyúttal pénzbüntetés terhe mellett kötelezővé is tette az egészségbiztosítás megvásárlását. A szakértők szerint az Obamacare túlságosan is bürokratikus volt, számtalan buktatót rejtett magában, megdrágította a biztosítást. A választási kampányban a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton, a biztosítási törvény javítását ígérte, a republikánus Donald Trump viszont az Obamacare teljes visszavonása mellett érvelt.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Magyarországon évente húszezer ember vesz részt klinikai gyógyszervizsgálatban

Magyarországon évente húszezer ember vesz részt klinikai gyógyszervizsgálatban, ezzel, az egy főre vetített vizsgálatokat tekintve, Európa élvonalához tartozik - mondta a klinikai kutatásokra szakosodott Synexus Magyarország Kft. pácienskapcsolati menedzsere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vártnál kevésbé nőtt Japán ipari termelése

Nőtt Japán ipari termelése novemberben, de a vártnál némileg kisebb ütemű volt az emelkedés.
2018. 01. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó néhány piacon sincs egyértelmű trend.
2018. 01. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedés várható a magyar tőzsdén

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 01. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Reggelre gyengült a forint

Csökkent a forint árfolyama szerda este óta a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon.
2018. 01. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EP szerint az orosz befolyásolás komoly veszély az EU számára

A Moszkva által támogatott hamis hírek és a különböző médiahadjáratok általi befolyásolás komoly veszélyt jelent az Európai Unió egységére - jelentették ki ez Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön szerdán. Az ülésen az orosz propagandának a tagállamokra gyakorolt hatását és feltételezett befolyásolását vitatták meg.
2018. 01. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Világíts rá! címmel hirdetett pályázatot a Világítástechnikai Társaság

Világíts rá! címmel hirdetett pályázatot a Világítástechnikai Társaság, hogy felhívja a figyelmet a lámpák és világító testek (izzók, fénycsövek) szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára - jelentette be Nagy János, a társaság elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 01. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mindenki rosszul főzi a kávét?

A kotyogóst mindenki ismeri, szinte minden háztartásban megtalálható és sokan használják nap, mint nap. Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogyan kell az eszközzel igazán jó kávét főzni. Pedig a titok nyitja egyszerű.
2018. 01. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
2018. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát - jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott a párt nőszervezete vezetőjének, Viorica Dancila EP-képviselőnek.
2018. 01. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk a 2018-as téli olimpia műsorát

A 2018-as téli olimpia műsora, 2018. február 8-25.
2018. 01. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán

Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
2018. 01. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

RICHTER elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Konzum elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az EU-nak

A teljes energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az Európai Uniónak, s ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is ugyanekkora mértékben kellene növelni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott tárgyalási mandátum értelmében.
2018. 01. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás