Több mint 5 millió forintra bírságolták a Centrál Takarék Szövetkezetet

Ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Centrál Takarék Szövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfőn publikált határozatában, a hitelintézetnek az MNB döntése alapján ez év december végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.

Több mint 5 millió forintra bírságolták a Centrál Takarék Szövetkezetet

Az MNB hétfői, a honlapján közzétett közleménye szerint a jegybank megállapította, hogy a hitelintézet megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 2009. évi MNB-rendelet, valamint a fizetési számla váltásáról szóló kormányrendelet több előírását is.
   
A jegybank döntése szerint a takarékszövetkezet megsértette egyebek mellett a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a keretszerződés tartalmára, a felelősségi és kárviselési szabályokra, a fizetési művelet összegének visszatérítésére, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, a hatósági átutalások szabályszerű kezelésére, valamint a fizetési számlaváltáshoz kapcsolódóan a fizetési számla megszűntetésére vonatkozó rendelkezéseket.
   
Az MNB a hitelintézet terhére rótta fel, hogy a takarék számos vonatkozásban megsértette a pénzforgalmi jogszabályokban foglalt előírásokat, a jogszabálysértő állapotot több esetben huzamosan, a szerződési feltételeket rögzítő dokumentumokban, informatikai rendszerben, illetve a takarék belső eljárásrendjében tartották fenn.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Közölték: az MNB a pénzforgalmi ellenőrzési tevékenysége során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén lévő ügyfelek ugyanis a fizetést illetően nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek.
   
Az MNB ezért különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést, és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral fog fellépni a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzése során - közölte a jegybank.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Hazánk fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó - mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.
2019. 06. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje

A kormány által kezdeményezetthez képest is további két hónappal, vagyis október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje.
2019. 06. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenöt éve nyitotta meg budapesti bázisát a Wizz Air

Tizenöt évvel ezelőtt nyitotta meg budapesti bázisát a Wizz Air magyar kötődésű diszkont légitársaság, azóta 31 millió utas repült az onnan induló, vagy oda érkező járatain.
2019. 06. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Készül az új hulladékgazdálkodási stratégia

A készülő új hulladékstratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával.
2019. 06. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter felhúzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,88 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 40 475,09 ponton zárt hétfőn.
2019. 06. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi autókedvezmény: itt vannak a legnépszerűbb modellek

Egy hét múlva, július 1-től igényelhetik a három- vagy többgyermekes családok a 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatást. A JóAutók.hu 7 személyes családi autókat vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy idén megötszöröződött az ilyen gépjárművekre irányuló keresések száma, a legnépszerűbb modellek dobogóján pedig a Peugeot 5008, a Citroen Berlingo, valamint a Mitsubishi Outlander állnak. Az elemzés szerint a 2,5 millió forintos támogatást sokan használják majd kategóriaváltásra, így az olcsóbb modellek mellett a 7-10 millió forintos szegmens is jelentős forgalomnövekedésre számíthat.
2019. 06. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem kimaxolt szókincsre és tökéletes nyelvtanra, hanem bátor nyelvtudásra van szükség

Május 22-én írták az általános iskolák 6. és 8. osztályai a nyelvi kompetenciamérés feladatait. Évek óta látható tendencia, hogy sokkal jobb eredményeket érnek el a budapesti iskolások, mint a községi iskolákban tanulók. A hatodikosoknak A1-es, a nyolcadikosoknak A2-es szinten kell tudniuk az idegen nyelven – Funside School nyelviskola angol vezető tanárai úgy látják, hogy a fő probléma az, hogy a gyerekek tudása nem áll biztos alapokon, az idegen nyelvet egyszerű bemagolandó tantárgynak tartják, ahelyett hogy eszköznek tekintenék a világ megismeréséhez. Ez a szemléletváltás nagyot javítana az eredményeken.
2019. 06. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél nagyobb területen irtják a szúnyogokat

Minden eddiginél nagyobb területen, 471 településen és nyolc budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron irtják a szúnyogokat a héten - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
2019. 06. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil jövőképpel bír a hazai nagyvállalati szektor

Óvatos optimizmus és stabilitás jellemzi a hazai nagyvállalatok idei évi kilátásait – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek egyéves várakozásait jelző mutató mindössze 1 ponttal csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. A cégek elsősorban saját helyzetükkel bizakodók, hiszen a beruházási szándék és az árbevétel-növekedés várt mértéke is emelkedett, miközben a makrogazdasági környezetet kissé negatívan látják.
2019. 06. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljes növekedést remél a Magyar Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. erős évre számít az idén is, a piaci igényekre reagálva 185 ezer autó gyártását tervezi Esztergomban, megemelve az eredeti, 179 ezer darabos gyártási tervet - mondta Josinobu Abe vezérigazgató hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 06. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit fizetünk a görögdinnye kilójáért - egy ábrán mutatjuk

A görögdinnye piaci átlagára, 2000-2017
2019. 06. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyen zsebbe kell nyúlni a nyaralókért

A Velencei-tó és a Vértes körzetében nőtt leginkább a gazdát cserélt ingatlanok ára tavaly a kiemelt üdülőkörzetek közül – derült ki a TAKARÉK Index elemzéséből. A legdrágábban továbbra is a Balaton mellett vásárolhatunk ingatlant, ahol a nyaralók a kedvezőbb fekvés miatt átlagosan magasabb négyzetméteráron cseréltek gazdát, mint a lakóingatlanok. A nagy tavak közül a Tisza-tónál lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni. A Takarék Index elemzőinek prognózisa szerint egyes körzetekben a falusi csok is felfelé hajthatja a nyaralók árát.
2019. 06. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas mennyiségű pénzt bocsátanak a bankok az ingatlanpiac rendelkezésére

2300 milliárd forint összegű szerződéses állománnyal bír jelenleg a hazai építőipar a KSH minapi jelentése szerint. Nem csoda, hogy a nyár ellenére sincs holtszezon a szektorban, sőt július elején újabb élénkülést várnak a piacon. A várakozások szerint durván harmadával bővül idén az ágazat teljesítménye, ezért a bankok élénk érdeklődést mutatnak a projektek finanszírozásában, mind a négy fronton.
2019. 06. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliustól csökken a „szochó”, de nem tudni, ki jár jól vele

Már július 1-jétől csökken a szociális hozzájárulási adó, ám az évközi csökkentés fontos kérdéseket vethet fel a cafeteria juttatások esetében – hívta fel a figyelmet a MAZARS új elemzése. A két százalékpontos adócsökkentéssel a munkaadók mindenképp jól járnak, ám elképzelhető olyan eset is, hogy a munkavállalók is többet vihetnek haza. Ez azonban nagyban függ az adott cég szabályzataitól, és a munkavállalóval történő megegyezéstől.
2019. 06. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelesre vizsgázott az amerikai bankszektor

Sikerrel vették az amerikai bankok a Fed stressztesztjének első körét.
2019. 06. 24. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A rossz nemzetközi hangulat befolyásolhatja a mai kereskedést

A nemzetközi hangulat hatására negatívan indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2019. 06. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is veszi magát a Pannergy

Saját részvény tranzakciókról adott tájékoztatást a tőzsdei társaság a BÉT hivatalos oldalán.
2019. 06. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlottak az üzleti, javultak a fogyasztói várakozások

Júniusban, az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre jellemző romlása folytatódott, miként a fogyasztóiak javulása is - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2019. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire népszerű az autóbérlés Magyarországon?

A magyarok több mint fele csak autója meghibásodásakor bérelne autót, 26 százaléka pedig akkor, amikor járműve műszaki állapotát nem tartja megfelelőnek - derült ki a Budget Autókölcsönző megbízásából készült felmérésből.
2019. 06. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így népszerűsítik a magyar meggyet

A magyar meggy népszerűsítésére ingyenes kóstoltatási akciót tart a jövő héten keddtől csütörtökig a Fruitmarketing Kft. a Balaton déli partján és Bács-Kiskun megye tíz városában, összesen 25 helyszínen.
2019. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: