Több román megyében okoz gondokat az árvíz

A romániai megyék több mint egyharmadában, több mint hetven településen okoz gondot az árvíz - derült ki a katasztrófavédelem szerda délelőtti összesítéséből.

Több román megyében okoz gondokat az árvíz

Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Arges, Buzau, Calarasi, Dolj, Dambovita, Giugiu, Ilfov, Prahova, Olt, Teleorman és Vaslui megyében 53 lakóházat, 85 gazdasági épületet, több mint hatszáz kutat, öt hidat öntött el a víz, amely két főutat és öt megyei utat is járhatatlanná tett.
    

Szerda reggel víz alá került a Háromszéket a Kárpátokon túli Buzau megyével összekötő DN10 országút Szitabodza és Siriu közötti szakasza, ezért az utat lezárták. A Nagy-Küküllő is kilépett medréből és egy több mint 100 méteres szakaszon elöntötte a Maros megyei Héjjasfalva és a Hargita megyei Székelykeresztúr közötti a DN 13C országutat, így Székelyudvarhely is Segesvár felől csak Balavásár és Szováta felé kerülve, a DN13A útvonalon közelíthető meg.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
A katasztrófavédelem arra figyelmezteti az áradások által fenyegetett térségek lakóit, hogy kerüljék el az elöntött térségeket, ne próbáljanak járművel sem átkelni a vízátfolyásokon, mert egy személygépkocsi akár már 40 centiméteres vízben is felúszhat és 60 centiméteresnél mélyebb vízben pedig az ár már elsodorja a járművet.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

A Brassó megyei Homoródon, Királyhalmán, Kutastelepen és Paltinon tanítási szünetet rendelt el a tanfelügyelőség a szakadó eső és árvízveszély miatt. A megyeszékhelytől 15 kilométernyire északra fekvő Szúnyogszéken 400 háztartás maradt villanyáram nélkül, miután egy transzformátor meghibásodott a kiadós csapadék miatt.
    

Szerda estig vörös (harmadfokú) árvízvédelmi riasztás van érvényben a háromszéki Feketeügy alsó szakaszán, az Olt többi székelyföldi mellékvizein pedig sárga (elsőfokú) riasztás van érvényben.

Hozzászólások

Csökkent az éves infláció Romániában

Novemberben csökkent a román éves infláció, amely 3,4 százalékra mérséklődött a tavaly novemberhez képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2018. 12. 11. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban is javult a gazdasági hangulat

Javult a gazdasági hangulat Németországban és az euróövezetben novemberben a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2018. 12. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit kormányfő Brüsszelbe is ellátogat

Theresa May brit kormányfő kedden Brüsszelbe is ellátogat, ahol Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével egyeztet, akik azonban egyértelműen kizárták a már elfogadott Brexit-megállapodás feltételeinek újratárgyalási lehetőségét.
2018. 12. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megmarad-e a politikai válság Franciaországban?

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint a kérdés ma az, hogy a franciaországi helyzetnek megmarad-e "politikai válság jellege", vagy Emmanuel Macronnak sikerül konkrét intézkedések szintjén kezelnie azt.
2018. 12. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May az EU-fővárosokba látogat

Európai uniós társállamok fővárosaiban kezd tárgyalásokat keddtől a brit miniszterelnök. A Downing Street hétfő esti tájékoztatása szerint Theresa May a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás kapcsán a londoni parlament képviselői által kifejezésre juttatott aggályokat kívánja felvetni tárgyalópartnereinek.
2018. 12. 11. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron szerint jogos a tüntetők elégedetlensége

Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, és jelezte, tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban, valamint azt is elismerte, hogy nem ismerte fel azonnal a szociális válság jeleit.
2018. 12. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sürgősen módosítja a büntetőjogot a román kormány

A bukaresti kormány sürgősségi rendelettel fogja hatályba léptetni a büntetőjogi reform alkotmányosnak bizonyult rendelkezéseit: erről a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának hétfői ülésén született egyhangú döntés - jelentette be Viorica Dancila miniszterelnök, a PSD ügyvezető elnöke.
2018. 12. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aktiválták az első és egyetlen úszó atomerőmű reaktorát

Beindították és 10 százalékos teljesítményszintre kapcsolták Oroszország és a világ első és egyetlen úszó atomerőművének egyik reaktorát - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Rosatom Central Europe magyarországi fióktelepe.
2018. 12. 11. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan lehet fenntartható módon repülni?

A légi közlekedés összeköti a világ különböző pontjain élő embereket, emellett pedig hatással van környezetünkre is. Az Air France-KLM számára kiemelten fontos a környezetvédelem, ezért a lehető legtöbb területén igyekszik fenntartható módon működni. A légitársaság büszke arra, hogy 14 egymást követő éve az élmezőnyben foglal helyet a Dow Jones Fenntarthatósági Index listáján, ebből pedig 12 alkalommal az első helyen végzett. A vállalat törekvése, hogy az ökológiai lábnyomát minden területen a lehető legalacsonyabbra csökkentve magasra tegye a lécet a vállalati társadalmi felelősségvállalásban.
2018. 12. 10. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb két fejezetét nyitották meg a szerb uniós csatlakozási tárgyalásoknak

Újabb két fejezetét nyitották meg a szerb európai uniós csatlakozási tárgyalásoknak - közölte a tagállamok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata hétfőn.
2018. 12. 10. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A német állam is részt vehetne a bankok összevonásában

Már többször felmerült a híresztelés, hogy valamilyen formában összevonnák a Commerzbankot és a Deutsche Bankot.
2018. 12. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas kárt okozna Hollandiának a rendezetlen Brexit

Legalább 2,3 milliárd euró közvetlen kárt okozna a holland gazdaságnak 2023-ig az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása - közölte a hágai számvevőszék hétfőn.
2018. 12. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült az Európai Unió szankciós listája

Kilenc újabb személy ellen rendelt el hétfőn szankciókat az Európai Unió, amiért segítettek megszervezni a nemzetközi közösség által illegálisnak tartott választásokat a kelet-ukrajnai szakadár, donyecki és luhanszki "népköztársaságokban".
2018. 12. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fennakadásokat okozott a német vasutassztrájk

Fennakadásokat okozott Németországban a közúti és a vasúti közlekedésben a vasutasok szakszervezetének hétfő reggeli sztrájkja.
2018. 12. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton az euróövezeti befektetői hangulat

Négyéves mélypontra esett decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben az olasz költségvetési terv miatt Brüsszel és Róma között éleződő konfliktus, valamint Nagy-Britannia uniós kilépésének bonyodalmai miatt a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett tanulmánya szerint.
2018. 12. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkaszinózta munkatársai bérét egy román férfi

Sikkasztás miatt emeltek vádat egy román férfi ellen, aki egy kaszinóban eljátszotta munkatársai bérét, több mint 1,5 millió forintot - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
2018. 12. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségesen indult a kereskedés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 12. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat

Az Európai Bizottság kihirdette WiFi4EU finanszírozási programjának pályázati eredményeit, amely szerint mintegy 2800 európai helység, köztük 106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat - közölte az uniós bizottság pénteken.
2018. 12. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos hatásai lehetnek a zavargásoknak a francia gazdaságra

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő zavargások hatásai katasztrofálisak a francia gazdaságra - jelentette ki vasárnap Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter, aki szerint a kormánynak egy "nemzeti válságot" kell orvosolnia.
2018. 12. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap reggel sztrájkolnak a német vasutasok

A vasútforgalmat akadályozó figyelmeztető sztrájkot tart hétfő reggel 5 órától 9 óráig a német vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG).
2018. 12. 09. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás