Többszörösére drágulhat a kazáncsere

A boltokból egyre nagyobb ütemben fogynak a hagyományos gázkazánok. Ezeket még ez év közepéig értékesíthetik a forgalmazók, de nagyon úgy tűnik, a készlet nem fog kitartani addig. Utána már csak drágább, kondenzációs gázkazánokat helyeztethetnek üzembe a lakástulajdonosok egy uniós rendelkezés értelmében. A csere drága mulatság lesz, mivel nem csak a készülékért kell dupla annyit fizetni a hagyományos kazánokhoz viszonyítva, de számos helyen a melegvíz rendszert is át kell alakítani az új készülék miatt.

A 2016. szeptember 1-jén hatályba lépő kazáncsere-rendelet következtében a kazáncsere költségei a korábbinak 2-4 szeresére emelkedhetnek. Ez a 400 kW-ot meg nem haladó teljesítményű kazánnal, vagy legfeljebb 2000 liter térfogatú melegvíz-tároló tartállyal ellátott, egyedi fűtéssel rendelkező lakások és családi házak tulajdonosai számára hozhat brutális mértékű költségnövekedést. A készülék cseréjének költségei így kb. 200 ezerről majd 900 ezer forintra nőhetnek. Kevés szó esett eddig a sajtóban arról, hogy ez a rendelet körülbelül 2,6 millió hagyományos készüléket érinthet Magyarországon.

 

A kondenzációs kazánok cseréjénél jelentkező akár négyszeres bekerülési költséget a szükséges átalakítási munkák indokolhatják: csatlakozási pontok és kémény átalakítása, kapcsolódó engedélyeztetési költségek és díjak. Ha azt vesszük alapul, hogy ma Magyarországon az emberek 2/3-a még a rendkívüli kiadások finanszírozására sem rendelkeznek elegendő megtakarítással, és jelenleg nem áll rendelkezésre állami támogatás, számos család átmenetileg vagy tartósan meleg víz és fűtés nélkül maradhat a jövőben.

 

Léteznek természetesen különféle pénzügyi konstrukciók a költségek előteremtésére, de érdemes szétnézni, melyik rója a legkisebb terhet a családok költségvetésére” – hívja fel a figyelmet az ésszerűségi szempontokra Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese. „Ügyfeleink az állami támogatással kiegészített megtakarításaikat mintegy 60%-ban már most is lakásfelújításra és bővítésre használják fel, illetve a felvett kedvezményes hitelek 40%-a is ezekre a célokra megy.”

 

A lakástakarék kézenfekvő finanszírozási megoldás, ha ki kell cserélni az otthoni kazánunkat. Egyrészt mert saját befizetéseinél többet használhat fel az ügyfél az állami támogatásnak köszönhetően, másrészt rendkívül kedvező kölcsön is igényelhető mellé. Egy hagyományos kazán átlagos élettartama kb. 12-15 év. Egy előrelátó módon, havi 8000 forintos befizetéssel elindított megtakarításból 4 év múlva a csere és a teljes átalakítás is finanszírozhatóvá válik.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly előrevetítette egy új pályázati alap létrehozását, a 2014-ben meghirdetett Otthon Melege Program kazáncsere-alprogramja mintájára. Akkor az 1 milliárd forintos keretösszegre 2700 pályázat érkezett be a tárcához a készülékek cseréjének támogatására. Ha valóban elérhető lesz újra egy ilyen lehetőség, érdemes fejben tartani, hogy a pályázati önrész lakástakarék megtakarításból is biztosítható.

Hozzászólások

Jó a briteknek és a franciáknak is a Brexit utáni együttműködés

Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ha Nagy-Britannia európai uniós kilépése, a Brexit után együttműködési szerződés keretében sikerül "kitolni" a határokat, az jó Nagy-Britanniának és Franciaországnak is.
2018. 01. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodást kötött a Continental technológiai vállalat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel

Az oktatás, a kutatás és az ezekhez kapcsolódó más tevékenységek terén való együttműködésről kötött megállapodást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti részlege. Ennek keretében a Continental támogatja a BME-n folyó képzést, és infrastrukturális segítséget nyújt az intézménynek.
2018. 01. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasznos tippek lakásbérlőknek – ne csak az árat nézzük

A Rentingo.com, a lakáskiadás és lakásbérlés hatékonyabbá tételével foglalkozó magyar startup egy olyan online piacteret fejlesztett ki, amely ellenőrzött környezetben hozza össze azokat, akik kiadó ingatlant keresnek azokkal, akik bérbe kívánják adni ingatlanjukat. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre először nem feltétlenül gondolnak azok, akik lakást szeretnének bérelni.
2018. 01. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit fordít Magyarország a kutatás-fejlesztésre

kutatási és kísérleti fejlesztési ráfordítások a GDP százalékában; 1990-2016
2018. 01. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál gyorsabban nőtt a kínai GDP

A negyedik negyedévben 6,8%-kal, 2017-ben pedig 6,9%-kal bővült a kínai GDP, mindkettő 0,1 százalékponttal felülmúlta a piaci várakozásokat. Ezzel teljesült a kormányzati célkitűzés is, ami legalább 6,5%-os növekedést célzott meg.
2018. 01. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén folytatódik a beruházások bővülése

A vállalati várakozások alapján idén folytatódhat a beruházások bővülése, azonban a tavalyinál lassúbb ütemben, így a vállalatok forráskereslete is lassabban nőhet majd a múlt évihez képest a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmérése szerint.
2018. 01. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

RICHTER elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Appeninn elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 01. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötvénypiaci kilátások 2018 – nagy égés jöhet

2017-ben emberemlékezet óta a legnyugodtabb kötvénypiacot láthattuk, a volatilitás egész évben rekordmélységekben tanyázott. A meglehetősen unalmas, meglepetést nem okozó makrogazdasági adatok ideális körülményeket teremtettek ahhoz, hogy a kötvényhozamok alacsonyan maradjanak minden irányadó szegmensben.
2018. 01. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elégedettek a budapestiek a városvezetéssel

Elégedettek a budapestiek a városvezetéssel - írta a Nézőpont Intézet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2018. 01. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többfelé is havazhat a hétvégén

A hétvégén is többször várható csapadék: esőre, ónos esőre, havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2018. 01. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Burkolt reklámok miatt bírságolt a médiatanács

Burkolt reklámok miatt 175 ezer forintra bírságolta a médiatanács a hatoscsatornát, és eredményesen zárult egy miskolci, valamint egy szolnoki rádiós pályázat - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel.
2018. 01. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden iparágban a digitális technológiák lesznek a legfontosabbak

Minden iparágban a digitális technológiák lesznek a legfontosabbak a következő években, ezt jelenti a negyedik ipari forradalom - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az Élni és dolgozni a digitális világban címet viselő zalakarosi konferencián.
2018. 01. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvények 2018-ban – 2008 óta ez az év lehet a legfontosabb

Habár a részvényárak már így is rekordmagasságokban járnak, és a hangulat is majdnem minden fronton felfokozott, még nem biztos, hogy lufit látunk. Az már sokkal valószínűbb, hogy korrekció fog bekövetkezni, és a befektetőknek érdemes az árak alakulását figyelni az esetleges szuper-exponenciális növekedés kialakulásának jeleit keresve, de ugyancsak figyelemmel kell lenni a központi bankok monetáris politikájára és az infláció alakulására.
2018. 01. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európába látogat Rex Tillerson amerikai külügyminiszter

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő héten Londonba és Párizsba látogat, majd a davosi konferenciáról Varsóba indul - jelentette be csütörtökön Washingtonban Heather Nauert külügyi szóvivő.
2018. 01. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Manitu Solar: Újabb jelentős napelemgyártó lép a magyar és lengyel piacra

A világ egyik legnagyobb szilíciumcella és napelem gyártója, a JA Solar és Magyarország egyik vezető napelemes rendszereket szállító cége, a Manitu Solar hosszú távú megállapodást kötött a magyar és lengyel piacra vonatkozóan. Első lépésként a Manitu Solar megkezdi a JA Solar legújabb és legjobb minőségű moduljainak értékesítését Lengyelországban és Magyarországon.
2018. 01. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás