Tolnában több építőipari cég számít növekedésre

Jelentős, 40-100 százalékos árbevétel-növekedésre számít több Tolna megyei építőipari vállalkozás az idén, a 2017. évi mérsékeltebb növekedés után. A cégvezetők az MTI-nek elmondták, arra számítanak, hogy az európai uniós beruházások érdemben befolyásolják az iparág szereplőinek működését.

Tolnában több építőipari cég számít növekedésre

A bátaszéki Alisca Bau Zrt. a 2016-os 1,9 milliárd forint után 2017-ben kétmilliárd forint nettó árbevételt ért el - mondta Korcsmár István vezérigazgató. Hozzátette, hogy a korábbi, 112 millió forintos veszteséggel szemben a tavalyi év után már pozitív, 30-40 millió forintos adózott eredményt könyvelnek el. Az ipari épületeket és mélyépítést végző cég legnagyobb munkája az elmúlt évben a szabadegyházai szeszipari vállalat számára épített vízvezeték volt.
   
Az idén Bátán, Bátaszéken, Bonyhádon és Pincehelyen építenek szennyvízvezetéket és tisztító telepet. A 80 embert foglalkoztató cég idei megrendelései alapján akár 4-5 milliárd forintra is nőhet az árbevétel - mondta a zrt. vezetője.
   
A tamási székhelyű Tam-Bau Kft. 2016-ban 1,04 milliárd, 2017-ben 1,3 milliárd forint árbevételt ért el, a társaság tavalyi adózott eredménye lényegesen meghaladja a 2016-os 10 millió forintot - közölte Kólya József ügyvezető igazgató.
   
Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

A tavaly egyebek között a marótvölgyi öblözet vízrendezési munkáiban és M4-es autópálya építésében résztvevő cég az idén 1,8 milliárd forintos árbevételre számít, az M3-as autópálya egyik csomópontjánál, a Tisza töltésrekonstrukciójában elnyert kivitelezésnek köszönhetően. A 95 embert foglalkoztató kft.-nek a Terület- és településfejlesztési operatív program projektjeinek megvalósításából 700-800 millió forint árbevétele származhat - tette hozzá.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
Az építőanyag-forgalmazással és épületenergetikai projektekkel foglalkozó, szekszárdi SZ+C Stúdió Kft. tavalyi nettó árbevétele várhatóan meghaladja a kétmilliárd forintot, amely lényegesen magasabb az előző évi 1,36 milliárdos bevételnél - mondta el Czank Géza ügyvezető igazgató az MTI-nek. Hozzátette: az adózott eredmény ugyanakkor csökken a 2016-os 69 millió forinthoz képest, amit a bérköltségek növekedése és az építőanyagok áremelkedése okoz.
   
A 65 dolgozót foglalkoztató társaság vezetője szerint az idén jelentős megrendelésre számíthatnak, a cég éves szerződés-állománya alapján 2018-ban az árbevétel akár 50 százalékkal is nőhet.
   
A mélyépítés-tervező és telephelyfejlesztéssel foglalkozó szekszárdi Gemenc Bau Kft. arról számolt be, hogy árbevétele az előző évi 3,4 milliárdról 2017-ben kétmilliárd forintra csökkent. Ez azonban így is a társaság szokványos éves bevételének kétszerese volt. Az árbevétel jelentős része ugyanis a Samsonite Hungária Kft. 2016-ról áthúzódó üzemcsarnok-építéséből származott - jelezte Werner Miklós cégvezető. Miután a munkának tavaly jelent meg az eredménye, a 2016-os 66 millió forintnál nagyobb nyereségre számítanak.
    

A kft. az idén mintegy másfél milliárd forintos nettó árbevétellel tervez, a 35 fős cég többek között gabonatárolók, üzemcsarnok kivitelezésében vesz részt.

Hozzászólások

A Richter volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,86 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 41 503,91 ponton zárt pénteken.
2019. 01. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac

Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a gyártói képviseletek a gumiabroncs nagy- és kiskereskedőknek, ami 9,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A gumiabroncs értékesítés bővülése jól jelzi a magyar gazdaság bővülését is és regionális összehasonlításban is kiemelkedőnek tekinthető.
2019. 01. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Februártól árat változtat a Magyar Posta

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
2019. 01. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 50 évig is őrizni kell a munkaügyi iratokat!

Akár fél évszázadig is őriznie kell a munkaügyi iratokat a munkáltatóknak – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Egy 2018. december 23-án hatályba lépett törvénymódosítás miatt - az eddigi, kiállítástól számított öt év helyett - ugyanis a munkaadóknak az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig kell megőrizniük a jövedelemre vonatkozó dokumentumokat. Egy 16 éves munkavállaló diák esetében így a várható megőrzési idő 54 év lesz.
2019. 01. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az influenzajárvány miatt további intézményekben rendeltek el látogatási tilalmat

Az influenzajárvány miatt további intézményekben rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közzétett legfrissebb adatokból.
2019. 01. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós bírságot kapott a Nyugat Takarék Szövetkezetet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétmillió forintra bírságolta a Nyugat Takarék Szövetkezetet pénzforgalmi jogszabálysértések miatt - közölte MNB pénteken a honlapján.
2019. 01. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A várakozásokon felül bővült tavaly a magyar gazdaság

A várakozásokon felül bővült tavaly a magyar gazdaság - mondta Regős Gábor, a Századvég közgazdásza péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 01. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Modern szakképző központ létesül Tatabányán

Tatabányán megkezdődött az ország egyik legkorszerűbb eszközökkel felszerelt szakképzési központjának létrehozása, melyet 2,4 milliárd forintos beruházással a volt városi kollégium leromlott épületének felújításával alakítanak ki - közölte a városháza az MTI-vel.
2019. 01. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták Debrecen borait

Rekordszámú vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen város bora versenyre - jelezte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön, a város idei borait bemutató sajtótájékoztatón.
2019. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a minimálbér és a szakmunkás minimálbér

A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten.
2019. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése, a tervek szerint az év végére elkészülő beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert nettó 950 millió forintból valósítják meg - közölte a Tisza-parti város polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2019. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a horgászjegyek értékesítéséből származó bevétel a Tisza-tónál

A korábbi évek stagnáló bevétele után számottevő növekedést ért el tavaly a horgászjegyek értékesítéséből a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Tiszafüreden.
2019. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több árut kezel a ferihegyi repülőtér

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 15 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége tavaly az előző évihez képest - tájékoztatta a Budapest Airport az MTI-t csütörtökön közleményben.
2019. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljes látogatási tilalmom lesz a Honvédkórház intézményeiben

Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein péntektől az influenzajellegű megbetegedések nagy száma miatt, hogy megelőzzék a járvány terjedését.
2019. 01. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát - közölte honlapján csütörtök este az érdekképviselet.
2019. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A foglalkoztatók nagy részénél százalékánál találtak munkaügyi szabálytalanságokat

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott, ami főként az építőipart és a vendéglátást érintette - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.
2019. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalók éltek vissza az E.on nevével

Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.
2019. 01. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Készülhetnek az ellenőrzésre a pékek, cukrászok és vagyonvédők

Idén a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében tart majd célvizsgálatokat a munkaügyi hatóság, de sok ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén dolgozó cégek is. A korábban bejelentés nélkül foglalkoztató társaságok 80 százaléka újabb ellenőrzésre számíthat.
2019. 01. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége

Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévihez képest a Kaspersky Lab orosz kiberbizonsági vállalat negyedéves kimutatása, a Kaspersky Security Bulletin szerint.
2019. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorban szigorítanak a kerületek

Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turista áradatot. Az OTP Ingatlanpont már akkor jelezte, hogy a környező kerületekben is számítani lehet hasonló intézkedésekre. Az elemzés nem tévedett, idén januárban a VII. kerület, Erzsébetváros is hasonló szabályokat vezetett be. Szomszédja példája azonban azt mutatja, hogy a befektetőket nem tántorítják el a változtatások, a kerület népszerűsége továbbra is töretlen maradt.
2019. 01. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás