Törökországban hamarosan véget ér a rendkívüli állapot

Törökországban a 2016. július 15-ei puccskísérlet után bevezetett rendkívüli néhány napon belül véget ér - közölte hétfőn Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszter az Isztambuli Egyetemen, a két évvel ezelőtti puccskísérlettel foglalkozó szimpóziumon.

Törökországban hamarosan véget ér a rendkívüli állapot

Felszólalásában Gül hangsúlyozta: a rendkívüli állapot vége egyáltalán nem jelenti azt, hogy Ankara terrorizmus elleni harca is befejeződik. Leszögezte, hogy tartósan és határozottan folytatják a harcot minden olyan terrorszervezet ellen, amely Törökországot "meg akarja szorongatni", és köztük is elsősorban a puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal szemben. "A gülenisták elleni küzdelmet soha nem engedjük lanyhulni" - hangoztatta.
   
A török vezetés az összeesküvésért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát okolja, amelyet egyúttal fegyveres terrorszervezetnek tekint. Ankara az incidens óta megtorlóan lép fel a mozgalom tagjai ellen, akik a hivatalos álláspont szerint hosszú évek alatt szivárogtak be a török állami, valamint magánszférába.
    

Az Anadolu török állami hírügynökség legutóbbi, múlt pénteki összesítése alapján a hatalomátvételi kísérlet óta 289 per indult a puccsisták ellen és eddig 194-ben született ítélet. 2381 vádlottból 1624-en életfogytiglani szabadságvesztést kaptak, 757-et pedig 1 év 2 hónaptól 20 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtottak.
   

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

 

Binali Yildirim jelenlegi házelnök a végrehajtó elnöki rendszer július 9-ei bevezetése előtt - még leköszönő miniszterelnökként - úgy nyilatkozott: 2017 őszén Franciaország is úgy járt el, hogy a rendkívüli állapot eltörlésekor az addig érvényes rendkívüli intézkedéseket az általános jogba ültette át.
    

A tekintélyes Habertürk török hírportál értesülése szerint a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által előkészített jogszabály-módosítások tervezete mindenekelőtt a terrorizmus elleni törvényt és a büntető törvénykönyvet érinti.
    

Törökországban a rendkívüli állapot július 18-án éjfélig van érvényben. Ha a parlament nem dönt a meghosszabbításáról, az intézkedés automatikusan véget ér.
    

Ankara a rendkívüli állapotot 2016. július 20-án vezette be, először három hónapra, de azt idáig minden egyes alkalommal, újabb három hónapra meghosszabbították. A fő indok a terrorszervezetek elleni harc, köztük a puccskísérletért közvetlenül felelőssé tett gülenista hálózat, valamint a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni hatékonyabb fellépés volt.
    

A török alkotmány kiköti, hogy kiterjedt erőszakos cselekmények, a demokratikus rend szétzilálása vagy a közrend szétesése esetén rendelhető el rendkívüli állapot, amelynek keretében kijárási, járműforgalmi tilalom vezethető be, betilthatók gyűlések és demonstrációk, a biztonsági erők járműveket és ingatlanokat kutathatnak át és foglalhatnak le, valamint ellenőrizhetik a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedést. A hatóságok továbbá korlátozhatnak vagy betilthatnak sajtóorgánumokat az intézkedés idején.

Hozzászólások

A brit kormány nem állítja le a Brexitet?

Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett szerdán arra, hogy kormánya a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit tartalmazó megállapodás előző esti parlamenti elutasítása ellenére sem kívánja leállítani a Brexit-folyamatot.
2019. 01. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új rekord a spanyol turizmusban

Spanyolország 82,6 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 0,9 százalékkal többet, mint 2017-ben - ismertette az eredményeket Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter szerdán Madridban.
2019. 01. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Káosztól tart a nemzetközi sajtó

Jogi és politikai zűrzavartól tart a nemzetközi sajtó a Brexit-megállapodás londoni alsóházi elutasítása után - derül ki a szerdai lapkommentárokból.
2019. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs már sok idő arra, hogy megoldást megtaláljanak Nagy-Britannia kilépésére

Nincs már sok idő arra, hogy megoldást megtaláljanak Nagy-Britannia kilépésére az Európai Unióból - jelentette ki szerdán Heiko Maas német külügyminiszter, és figyelmeztetését megtoldotta azzal a megjegyzéssel, hogy "a játszadozások ideje most már lejárt".
2019. 01. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 éve nem látott vereség

A regnáló kormány az alsóházi szavazáson cirka 100 éve nem látott mértékű vereséget szenvedett a Brexit megállapodás jóváhagyása kapcsán. Így a mai napon az esti órákban bizalmatlansági szavazás lesz Theresa May miniszterelnökkel szemben, amelyet viszont nagy valószínűséggel meg fog nyerni.
2019. 01. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

The New York Times: Londonnak csodatevő államférfira volna szüksége

"A brit olyan nemzet, amelynek elkeseredetten szüksége van egy vezetőre" - ezzel a címmel közölt kommentárt internetes oldalán a The New York Times című lap a kedd esti brit parlamenti szavazásról, amelyen nagy arányban elutasították a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
2019. 01. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A rendezetlen Brexit a lehető legrosszabb megoldás

A brit EU-tagság megállapodás nélküli, rendezetlen felszámolása a lehető legrosszabb megoldás - figyelmeztetett Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter hétfőn, miután a brit alsóház elutasította az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
2019. 01. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest ismét versenyez a legjobb európai úti cél címért

Ismét a legjobb 20 között versenyez a főváros a legjobb európai úti cél címért: január 15. és február 5. között bárki szavazhat, hogy Budapest az European Best Destination szervezet szavazásán az első helyre kerüljön - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az MTI-vel kedden.
2019. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez lett az év legellenszenvesebb kifejezése Németországban

A kitoloncolás elleni ipar (Anti-Abschiebe-Industrie) kifejezést választotta 2018 legellenszenvesebb német szófordulatának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága.
2019. 01. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország szeretné elkerülni Oroszország kilépését az Európa Tanácsból

Fontos lenne elkerülni, hogy Oroszország kilépjen az Európa Tanácsból (ET) a felek között évek óta fennálló konfliktus miatt - hangsúlyozta a német külügyminiszter kedden Strasbourgban.
2019. 01. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sör forgalmazásába kezdett az orosz posta

Sör forgalmazásába kezdett 3200 hivatalában az orosz posta - közölte a Pocsta Rosszii sajtószolgálata kedden az RNS hírügynökséggel.
2019. 01. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a tőzsdék

Pozitív kezdést követően pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2019. 01. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly rekordszámú utast kezeltek a prágai repülőtéren

Rekordszámú, 16,8 millió utast kezeltek tavaly (2018) a prágai Václav Havel repülőtéren, 9 százalékkal többet, mint 2017-ben - jelentette a prágai repülőtér kedden kiadott sajtóközleményében.
2019. 01. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több budapesti járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt

Nyolc budapesti járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt kedden - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
2019. 01. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy nap ez a mai - BREXIT döntés!

Meg nem erősített hírek szerint ma este 8-9 óra körül várható az alsóház szavazása a Brexitről. A kabinetiroda azt sugallja, hogy ha May nagyarányú vereséget szenved, akkor lemond.
2019. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyithatnak az európai tőzsdék

Fél százalékot meghaladó pluszban nyithatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2019. 01. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Le kell cserélni a brit jogosítványokat?

A brit kormány azt javasolja a Nagy-Britanniában kiállított gépjárművezetői jogosítványok tulajdonosainak, hogy ha más EU-országokban élnek, minél előbb cseréljék ki vezetői engedélyüket a fogadó ország által kibocsátott jogosítványra.
2019. 01. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció Romániában

Decemberben 3,3 százalék volt Romániában az éves infláció - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2019. 01. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot kedden a biztonsági szolgálatok dolgozói, Frankfurt és Hamburg mellett Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban is - közölte hétfőn a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
2019. 01. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország egységes hulladékfeldolgozást hoz létre

Országos környezetvédelmi üzemeltető (hulladékfeldolgozó vállalat) megalapításáról írt alá rendeletet Vlagyimir Putyin elnök hétfőn Moszkvában.
2019. 01. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás