Történetének legsikeresebb évét zárja a BorsodChem

Történetének legsikeresebb évét zárja a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. (BC), Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója; a 2011. óta a kínai Wanhua-csoport tulajdonában lévő vegyipari társaság 2016-ban tovább tudta növelni termelési és értékesítési volumenét - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.

Közleményük szerint a 2015. évi 1,1 milliárd euró (341 milliárd forint) után 2016-ban a BorsodChem-csoport konszolidált árbevétele eléri az 1,2 milliárd eurót (374 milliárd forint). A csoport adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) meghaladja a 250 millió eurót 2016-ban, ez csaknem 50 százalékos növekedés az előző évhez képest.

 

A menedzsment előrejelzése szerint a csoport adózás utáni konszolidált eredménye is kiemelkedő mértékben nőhet és elérheti a 2015-ben elkönyvelt 25 millió euró háromszorosát, azaz 75 millió eurót. A cég a közleményében kiemelte, hogy a 2016-os év a beruházások szempontjából is kiemelkedő volt. A társaság a 2013-ban 84 millió euró költségkerettel indított projekt lezárásaként - a sikeres próbaüzemet követően - megkezdte a sósavkonverziós üzemében a termelést.

 

A telephely általános műszaki színvonalának fenntartására, javítására elköltött további 35-40 millió euró mellett elindult egy új membráncellás klór üzem építése is összesen 114 millió euró tervezett költséggel. A beruházások magas intenzitásának fenntartása a kínai tulajdonos elkötelezettségét jelzi - tették hozzá. A közlemény szerint a beruházások, fejlesztések középpontjában a magasabb hozzáadott érték elérése, a termékminőség és vevői elégedettség növelése, a környezetbarát és energiahatékony technológiák széles körű alkalmazása, valamint az innováció és kutatás-fejlesztési tevékenység áll.

 

A vegyipari vállalat arról is beszámolt, hogy a közelmúltban változások történtek a társaság vezetésében. Csien-seng Ting 2016 novemberében - elérve a kínai nyugdíjkorhatárt - a Wanhua Industrial Grouptól és a Wanhua Chemical Grouptól nyugdíjba vonult. Ezzel egyidejűleg döntött arról is, hogy a BorsodChemnél betöltött elnök-vezérigazgatói posztjából is visszavonul. A BorsodChem tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a 2012 óta alelnöki beosztást betöltő Hung-csie Lut (Patrick Lu) bízzák meg a BorsodChem igazgatóságának elnöki tisztségével, és a 2011 óta az értékesítési és marketing divíziót vezető Csün-csang Liut (Alex Liu) nevezik ki a BorsodChem vezérigazgatójává - áll a tájékoztatóban.

Hozzászólások

Bevezetik a rövidített munkaidőt a Schaeffler német üzemében

Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt - írta csütörtökön a Handelsblatt című üzleti lap.
2019. 08. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások

Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások; az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 08. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hiventures-től érkezett az MFB új pénzügyi vezetője

Az új vezetők kinevezése során a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) törekszik arra, hogy a kiemelt tapasztalatot igénylő feladatokat az MFB Csoporton belül már bizonyított szakemberek lássák el. Ennek szellemében az MFB Pénzügyi Divíziójának vezetésével Kisgergely Kornélt bízta meg, aki ezt megelőzően az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. vezérigazgatói feladatait látta el. A kockázati tőkealap-kezelő új vezetője Katona Bence, a Társaság korábbi vezérigazgató-helyettese lett, míg a korábban az MFB-nél is dolgozó Mikesy Álmos a Hiventures vezérigazgató-helyetteseként dolgozik a továbbiakban.
2019. 08. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

11 százalékkal nőtt a belföldi turizmus a második negyedévben

11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben a Szallas.hu becslése szerint. Az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, a SZÉP-kártyások ennél 70 százalékkal többet fizettek. A közvetített forgalom közel 20 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb úti célok a főváros mellett Siófok, Eger és Szeged voltak. A foglalások kétharmada mobilról érkezett.
2019. 08. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a mai kereskedés a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,50 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 39 394,71 ponton zárt csütörtökön.
2019. 08. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia csoport 610 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett csütörtökön az első fél évről, de a teljes átfogó jövedelme 416 millió forint nyereséget mutatott - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. második negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2019. 08. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Alibaba elhalasztja részvénykibocsátását

Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba csoport elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását az ázsiai pénzügyi központot eluraló politikai feszültség növekedése miatt - értesült a Reuters hírügynökség bennfentes forrásokból.
2019. 08. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország 365 címmel hirdet országos fotópályázatot

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
2019. 08. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,5 milliárd forintból korszerűsítik a víziközmű-rendszereket

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából 1,5 milliárd forintot igényelhettek a víziközművek a fenntartható működés biztosítására és a hozzá kapcsolódó rendszerek műszaki állapotának fejlesztésére.
2019. 08. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb körte terem idén

Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes adatok alapján, a minőség megfelelőnek ígérkezik - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
2019. 08. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan indul Magyarország legnagyobb informatikai versenye

Hamarosan indul Magyarország legnagyobb online informatikai versenye, az idei feladatok a legmodernebb technológiák, így például az önvezető autók szoftvereinek programozása köré épülnek - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
2019. 08. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a Debrecen és Szeged Plaza korszerűsítése

Két újabb bevásárlóközpont megújítását kezdi meg egyszerre az Indotek Group, amely a Debrecen Plaza és Szeged Plaza modernizálását egyaránt elindítja augusztus végéig. A rekonstrukció első ütemében mindkét helyszínen a belső tereket frissítik fel, majd ezt követi az épületek külső homlokzatának, illetve környezetének felújítása és átalakítása. A beruházó Indotek Group portfóliójába immár húsz magyarországi bevásárlóközpont tartozik, amelyek korszerűsítésére egyedül 2019-ben mintegy 4 milliárd forintot fordít a társaság.
2019. 08. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken az államadósság, és azon belül a devizaadósság aránya

Nagyon kedvező, hogy csökken az államadósság, és azon belül a devizaadósság aránya - mondta Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerda este az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy tajvani lakásból indult, óriásvállalat lett - 30 éves a Zyxel

A Zyxel ma ünnepli fennállásának 30. évét, melyre különleges eseményekkel készül a tajvani hálózati kommunikációs eszközöket gyártó vállalat. Az ünneplésben, amit a „Go 30, Beyond Possibility” név alatt rendeznek, minden Unizyx alkalmazott részt vesz, termék promóciók illetve közösségi média kampányok indulnak el a világ minden táján.
2019. 08. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,69 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 39 648,21 ponton zárt szerdán.
2019. 08. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bayer eladja az állategészségügyi üzletágát

Tegnap jelentette be a Bayer, hogy megállapodott az állategészségügyi üzletágának eladásáról.
2019. 08. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra

Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a szerb energetikai és bányászati miniszterrel közös szerdai, tapolcai sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A UPS önvezető járműveket fejlesztő cégben szerzett részesedést

A UPS bejelentette , hogy a kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó leányvállalata, a UPS Ventures kisebbségi részesedést szerzett az autonóm teherautókat fejlesztő TuSimplevállalkozásban. A két vállalat Arizónában meg is kezdte az első önvezető nyergesvontatójuk tesztjét, azt vizsgálva, hogy e járművek javíthatják-e a szolgáltatásminőséget és hatékonyságot a UPS® hálózatában. Az ügylet egy korábban indított kereskedelmi együttműködés folyománya, melyben a UPS szállítási szolgáltatásokat vásárolt a TuSimple-től.
2019. 08. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többlettel zárta a második negyedévet a költségvetés

Az idei második negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó pénzügyi megtakarítása 120 milliárd forintot, a negyedéves GDP 1,1 százalékát tette ki. A negyedév végén zárult egy év alatt az államháztartás nettó finanszírozási igénye 517 milliárd forint, a GDP 1,2 százaléka volt, jelentette szerdán a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2019. 08. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Százmilliós lakások kínálják a legjobb látványt a tűzijátékra

A tűzijáték megtekintésére legjobb helyszíneket jelentő rakpartokon magas árat kell fizetni a lakásokért. A Belgrád rakparton például az eladó lakások átlagára 87 millió forint. A budai Bem rakparton még drágábbak, ott átlagosan 144 millió forintért árulják a lakásokat. A legolcsóbb eladó rakparti lakásért 47 milliót, míg a legdrágább luxuslakásokért 720 millió forintot kell fizetni. A számos panorámás lakás és házat felvonultató városrészekben, például az Istenhegyen, Mártonhegyen vagy az óbudai területeken 79-98 millió forint az eladó lakások, házak átlagára.
2019. 08. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: