Tovább emelkedik az ápolók bére

Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tovább emelkedik az ápolók bére

Horváth Ildikó elmondta, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint.
   
Közölte, a kormány 2016-2018-ban 129 milliárd forintot fordított a szakdolgozói béremelésekre, az idei emelés fedezete 14 milliárd forint, jövőre pedig 82 milliárd forint lesz.
   
Horváth Ildikó kitért arra, hogy a júliusi béremelés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is.
  
Kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy az egészségügyben dolgozók megbecsültsége, társadalmi elismertsége javuljon. Ezen a területen 2010 óta sokat tett a kormány, ennek a megbecsülésnek az egyik fontos eleme a béremelés.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?
   
Az államtitkár ismertette a további béremelési fázisokat: a mostani béremelésen túl 2020 januárjában 14 százalékos, novemberében újabb 20 százalékos, végül 2022 januárjában további 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz. Ezzel a 2016-os szinthez képest 2,5-szeresére fog emelkedni a szakdolgozók bére 2022-re - tette hozzá.
   
Példaként elmondta, egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű, E7-es fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete a mostani 334 550 forintról júliustól 361 314 forintra emelkedik, 2022 januárjától pedig 575 539 forintra.
   
Az államtitkár úgy vélte, hogy a béremelésekkel, valamint a munka- és életkörülmények javítását segítő intézkedésekkel sikerül az egészségügyben dolgozók megbecsültségét erősíteni.

Hozzászólások

Az anesztézia világnapja alkalmából engednek bepillantást a kulisszák mögé Pécsen

Az anesztézia világnapja alkalmából engednek bepillantást a kulisszák mögé a Pécsi Tudományegyetem (PTE) altatóorvosai a baranyai megyeszékhelyen vasárnap - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az MTI-t.
2019. 10. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma van a kézmosás világnapja

Ma van a kézmosás világnapja, ez alkalomból sokan és sokféleképpen hívják fel a figyelmet ennek fontosságára. Talán az még szokatlannak számít, hogy az egészségmegőrzés mellett a kézmosással támogatni is lehet. Pedig így van, hiszen a Magyar Vöröskereszt sajátmárkás portfóliója higiéniás termékekkel, folyékony szappannal és antibakteriális géllel bővül. A legnagyobb hazai karitatív szervezet 2016 óta folytat kereskedelmi tevékenységet, azzal a céllal, hogy a befolyt összegből azokat a területeit is finanszírozni tudja, amelyek kevésbé népszerűek az adományozók körében.
2019. 10. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így rövidíti meg a munkanélküliség az emberi életet

A munkanélküliség megduplázza az elhalálozás kockázatát, és az alacsony fizetés is súlyos veszélyeztető tényező - mutatták ki egy németországi kutatásban.
2019. 10. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehet az embernek 45 évesen is fiatalos szervezete

Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya is, a gyaloglás leggyorsabb, de még nem futó tempója ugyanis jó jelzője a szervezet és az agy öregedésének egy új amerikai kutatás szerint.
2019. 10. 14. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázat nyílt a háziorvosi praxisközösségeknek

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok és fenntartó önkormányzatok pályázhatnak újabb ötmilliárd forintra a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.
2019. 10. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyedülálló iskola-egészségügyi központ jött létre Debrecenben

Országosan egyedülálló iskola-egészségügyi ellátóközpontot és egészségfejlesztési irodát hozott létre Debrecenben az önkormányzat együttműködve a helyi egyetemmel - közölte a város polgármestere az intézmény átadásán pénteken.
2019. 10. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elismert gyógyszergyártó felvásárlásával bővíti magyarországi jelenlétét az amerikai Vanessa Research

Egy amerikai alapítású orvosbiológiai cég, a Vanessa Research vásárolta fel a Hungaro-Gal Gyógyszergyártó és Szolgáltató Kft.-t, amelynek kaposvári telephelyein jelentős fejlesztéseket tervez. A Vanessa Research menedzsmentje bejelentette, hogy a jövőben is biztosítani kívánja a gyártási folyamatok zavartalan működését a Hungaro-Gal kaposvári telephelyein és folytatni kívánja az évtizedekre visszanyúló közös munkát ügyfeleivel és beszállítóival.
2019. 10. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult az influenza-figyelőszolgálat működése Magyarországon

Elindult az influenza-figyelőszolgálat működése Magyarországon október első hetében, a 40. naptári héten, az Európai Influenza Surveillance Hálózathoz tartozó országokhoz hasonlóan.
2019. 10. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Táplálkozzunk egyszerre egészségesen és fenntartható módon

Az idei élelmezési világnap (október 16.) témája az egészséges táplálkozás. Ennek apropóján elismert külföldi és hazai előadók beszéltek a jelen legnagyobb kihívásairól ezen a téren és mutattak lehetséges megoldásokat a jövőre vonatkozóan az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Agrárminisztérium közös rendezvényén Budapesten.
2019. 10. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb orvosi eszközökkel bővült a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház tizenkét új altató- és hét lélegeztetőgéphez jutott hozzá az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében.
2019. 10. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Táplálkozzunk egyszerre egészségesen és fenntartható módon

Az idei élelmezési világnap (október 16.) témája az egészséges táplálkozás. Ennek apropóján elismert külföldi és hazai előadók beszéltek a jelen legnagyobb kihívásairól ezen a téren és mutattak lehetséges megoldásokat a jövőre vonatkozóan az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Agrárminisztérium közös rendezvényén Budapesten.
2019. 10. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés a Kórház éjszakája iránt

Ismét hatalmas érdeklődés mellett zajlik a Kórház éjszakája, ami nagy öröm - mondta a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten, az intézményben tartott rendezvényen.
2019. 10. 09. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüdőrákot okozhat az e-cigaretta? Íme egy kutatás!

Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy kutatás szerint, amelyet egereken végeztek amerikai tudósok.
2019. 10. 09. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Világszínvonalú idegsebészeti műtőket adtak át Szegeden

A magyar cégek az egészségipar területén kiemelkedő eredményeket érhetnek el - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) világszínvonalú idegsebészeti gerinc- és idegsebészeti műtőjének átadásán.
2019. 10. 07. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi orvos dolgozik Magyarországon? - egy ábrán mutatjuk

A dolgozó orvosok száma összesen; ebből a háziorvosok, a házi gyermekorvosok száma
2019. 10. 07. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezer megbetegedés köthető az e-cigarettához az Egyesült Államokban

Az amerikai járványügyi hatóság nyilvános adatbázisa szerint már ezernyolc megbetegedés köthető az elektromos cigarettához (e-cigaretta) - mondta Joó Tamás egészségügyi közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 05. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

220 millió forintos beruházást adtak át a kisvárdai kórházban

Mintegy 220 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban, a beruházásokat pénteken adták át a szabolcsi kisvárosban.
2019. 10. 04. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megterhelik az emberi szervezetet az egyre rövidebb nappalok

Az egyre rövidebb és hűvösebb nappalok megterhelik a szervezetet, mert gyengül az immunrendszer és kevesebb vitamin jut a szervezetbe - közölte a Meteoklinika igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 04. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztési támogatást kapott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház

Több mint félmilliárd forint fejlesztési forráshoz jutott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet az Egészséges Budapest Programból (EBP).
2019. 10. 03. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egészségügyi szakdolgozók tüntettek Horvátországban

Csaknem kétezer nővér és ápoló tüntetett csütörtökön Zágrábban magasabb fizetést követelve - jelentette az N1 horvát hírcsatorna. A demonstrációt egy közösségi oldalon szervezték meg.
2019. 10. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: