Tovább erősödhet a magyar-kínai pénzügyi együttműködés

Tovább erősödhet a magyar-kínai pénzügyi együttműködés - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, miután egyeztetett Ku Su-val, a Kínai Kereskedelmi és Iparfejlesztési Bank (ICBC) vezérigazgatójával.

Tovább erősödhet a magyar-kínai pénzügyi együttműködés

A Pénzügyminisztérium MTI-hez hétfőn eljutatott közleménye szerint a tárgyaláson szóba került, hogy az ICBC a magyar-kínai tranzakciók megkönnyítése, valamint az Egy övezet egy út kezdeményezés beruházásainak támogatása érdekében vizsgálja képviselet nyitásának lehetőségét Magyarországon. A felek egyetértettek abban, hogy az ICBC magyarországi jelenléte tovább erősítené Magyarország regionális pénzügyi központ szerepét.
   
Az 1984-ben alapított kínai pénzintézet - amely mintegy négyezer milliárd amerikai dollár értékű eszközállományával a világ legnagyobb bankja - 47 országban és régióban 426 képviselettel rendelkezik, a bank 15 európai országban van jelen - közölte a minisztérium.
   
Varga Mihály a találkozót követően a közlemény szerint elmondta, a magyar gazdaság teljesítménye 30 százalékkal emelkedett 2010 óta, ez mintegy kétszerese az uniós átlagnak. A vonzó gazdasági és üzleti környezetnek köszönhetően az országba irányuló közvetlen külföldi tőkebeáramlás az elmúlt öt évben több mint 74 milliárd eurót tett ki.
   
A miniszter kiemelte, a legfrissebb adatok szerint Kína a negyedik legnagyobb Európán kívüli befektető Magyarországon. Hozzátette, hogy a pénzügyi együttműködés a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok egyik leggyorsabb ütemben fejlődő területe. Ezen belül példaként említette a Bank of Chinaval folytatott együttműködést, Magyarország eredményes bekapcsolódását a pekingi székhelyű Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank tevékenységébe, az OTP Bank képviseleti irodájának megnyitását a kínai fővárosban, a Budapest-Belgrád vasútvonallal összefüggő, befejezés előtt álló hiteltárgyalásokat, illetve a különböző pénzügyi alapokban való aktív magyar részvételt is.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Közvetlen légi járat indult Budapest és Szöul között

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot.
2019. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a csillagászati ősz

Hétfőn lesz az őszi napéjegyenlőség, elkezdődik a csillagászati ősz - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a honlapján.
2019. 09. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az e-sport a legdinamikusabban fejlődő sportággá nőtte ki magát

Palkovics László szerint az e-sport a legdinamikusabban fejlődő sportággá nőtte ki magát, az 5G-s hálózatok megjelenésével pedig a lehetőségek határtalanok a további előrelépésre.
2019. 09. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten, az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve a környékükön - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
2019. 09. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint még ráér a kereskedelmi egyezmény

Nem szükséges a kereskedelmi egyezmény Kínával az elnökválasztás előtt - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban Scott Morrison ausztrál kormányfővel tartott közös tájékoztatóján.
2019. 09. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a 2019-es Junior Prima díjakat

Átadták a 2019-es Junior Prima díjat tíz tehetséges 30 év alatti művésznek a Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában pénteken Budapesten.
2019. 09. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A napokban indul az evások tájékoztatása

Harmadával csökken 2022-ig az adók száma, jövőre négy adófajtával lesz kevesebb, egyebek között megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) is. A Pénzügyminisztérium mintegy 17 ezer érintett vállalkozásnak segít a lehető legkedvezőbb adózási mód kiválasztásában, az evások tájékoztatása a jövő héten indul - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
2019. 09. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki sem találta el ezt a hat számot a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 09. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosra fordul az időjárás

Csapadékosra fordul és egyúttal melegszik az idő a jövő héten. A hajnalok is melegebbek lesznek, és többfelé alakulnak 20 fok felett a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 09. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koreai előadók érkeznek Budapestre

Társadalmi jelenségekkel és múltfeldolgozással foglalkozó darabokat láthat a közönség koreai alkotók tolmácsolásában szeptember végén és október elején Budapesten.
2019. 09. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orvosi kamara a béremelés mellett a közfinanszírozás növelését követeli

A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
2019. 09. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar részvénypiac! Melyik részvény most a nyerő?

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 116,92 ponton zárt pénteken, 831,71 ponttal, 2,06 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2019. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson

Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson, a beruházás 274 millió forintba került.
2019. 09. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödik a V4-ek befolyása Európában

Erősödik a V4-ek befolyása Európában - többek között ezt állapította meg pénteken az MTI-hez eljuttatott elemzésében a Századvég.
2019. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány

A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 126. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken.
2019. 09. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

54 gyereket kezelnek a debreceni kórházakban szalmonella-gyanúval

Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával - közölte az egyetem klinikai központjának elnöke szombaton az MTI-vel.
2019. 09. 21. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc új trolibusz áll forgalomba Szegeden

Nyolc új trolibusz áll forgalomba idén Szegeden, ezek mellett rövidesen egy akkumulátoros hajtású, hibrid troli-elektromos busszal is találkozhatnak tesztüzemben az utazók - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
2019. 09. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk az ötös lottó nyerő számait!

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2019. 09. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bábolnára látogatott a japán hercegnő

Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének másodszülött gyermeke szombaton megtekintette a KOmárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, valamint a Nemzeti Ménesbirtok udvarán Nagy István agrárminiszterrel ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.
2019. 09. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belső csatározásokkal kezdődik a brit Munkáspárt éves kongresszusa

A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa.
2019. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: